Ahogyan az egyik idei titkos naplóíró, Horváth Györgyi fogalmazott, a JAK-tábor előrehaladottságát legkönnyebben az amortizálódó privát szférából lehet megállapítani – s külön is megemlítette a fürdőszobában talált fekete csipkés női bugyi és a szivárványszínű szegéllyel ellátott férfialsó együttesét.
A hatalmas létszámból következtetve a tábor legnépszerűbb eseménye, a titkos naplók fölolvasása érthető módon az utolsó programok között volt, és méltán mondhatjuk: kiérdemeltük. A szóválasztás nem véletlen, mivel a tábor utolsó napja többünk türelmét erősen próbára tette. Itt nem a közgyűlésre gondolok – az új sorozatszerkesztő-páros, Balajthy Ágnes és Borsik Miklós elsöprő többséggel nyert, és Kozák Tibornak, a JAK-Piknik frissen megszavazott szervezőjének is sokan örültek, nemkülönben Urfi Péter internetről fölolvasott viccsorozatának. Még csak nem is a szemináriumokkal volt a baj (bár az utazás előtti szétszórtság már itt is érezhető volt), hanem mindenekelőtt az ebéd után megrendezett beszélgetéssel, amely színház és kultúrpolitikai kapcsolata köré épült. Zubek Adrienn, Gulyás Márton, az MMA képviseletében pedig Kucsera Tamás Gergely beszélgettek Herczog Noémi vezetésével. A kínos hangulatú, több ponton bekiabálásba fulladó, három órán át folyó vita, a fokozatosan – hol angolosan, hol tüntetően – elszivárgó közönség és a fölvetett, ám megválaszolatlanul maradt kérdések sokasága ugyanannak a párbeszéd-képtelenségnek a tanújele, amely ma az eltérő pártállású, valamint a szakmai és állami szervezetek között egyaránt fönnáll. Mint hallgatóknak óhatatlanul az lehetett a benyomásunk, hogy mindegyik fél a maga igazát hajtogatja, és hogy képzavarral éljünk, egyes jól bejáratott gumicsontokon lovagol – különösen áll ez Kucserára, akinek láthatólag kedvelt fordulata az „én nem ezt mondtam”, amellyel rendszeresen kitért a hozzá intézett kérdések elől. Nem csoda, ha az idő előrehaladtával egyre többen engedtek a Kastély Kávéház (vagy egyszerűen csak a vacsora) csábításának, és nem várták ki a vita végét – nem mondhatni, hogy sok fontos dologról lemaradtak volna.
Az idei naplóírók álcázási képességét dicséri, hogy senkinek sem sikerült eltalálni kilétüket. A legtöbb szavazatot Herczeg Ákos és Áfra János kapta, de e sorok írójára is többen gyanakodtak, amiben a folyamatos jegyzetelés lehetett a ludas. Fehér Renátó és Horváth Györgyi némi késés után ültek mikrofon elé – hogy addig se unatkozzunk, a slaminárium résztvevői adták elő szerzeményeiket, hangos sikert aratva. Miután Renátó is befutott, fényképvetítés kíséretében élhettük újra az idei tábor eseményeit. Györgyi észrevételei a pszichológiai megfigyelésektől – miért kultiválták olyan kevesen idén a teraszt? – a kávé gyenge minőségén át a tábori sajátságok – mint az alkalmankénti folyosón alvók – terjedtek, de szóba került a pingpongteremben éjfél után működő alternatív büfé is.
Szintén nagy sikert aratott Renátó hol humoros, hol megindítóan őszinte naplója. A fölolvasást záró három slamelőadás után pedig az idei utolsó koncerten vehettünk részt, amelyen írók, költők és zenészek működtek együtt. Kemény István, Karafiáth Orsolya és Szálinger Balázs lila hangulatvilágításban olvasták föl műveiket a Szűcs Krisztiántól, Takáts Esztertől és Kardos-Horváth Jánostól kapott zenekísérettel. Karafiáth még sajátos táncprodukciót is bemutatott, miután előzetesen engedélyt adott a közönségnek, hogy a lábát nézze. Mind a terem, mind a folyosó, mind a terasz megtelt a résztvevőkkel – nem csoda, ha a másnapi ébredés nem ment könnyen, és – hogy egy táborlakót idézzek – a hosszú hazaút csak a kellemesen másnapos állapot miatt volt elviselhető. Aggodalomra azonban nincs okunk: a kellemesen másnapos állapotot csak jövő ilyenkorig kell fönntartanunk.
JAK-tábor, 5. nap, Szigliget, 2013. augusztus 31.
A fotókat Áfra János készítette.
