A Vértes Agorájában látható retrospektív tárlat művei a nyitottságba zárt művészet jegyében születtek: kereknek hat az, ami nem az, egésznek a töredék, a töredékekből pedig külön világ lesz. Balás Eszter a három dimenzió adta lehetőségrendszer belső ellentmondásait tárja fel, de nem szünteti meg őket, csupán elrejti, hogy az egyensúlyban érezzük a kibillenést, a kibillenésben pedig az egyensúlyt.
Ha nincs is jelen a Csönd herceg és a Nikkel szamovár (Rába György), de jelen van az álom. „Egy álmokban járatos ember jött ide, hogy beszéljen egy másik emberről, aki meghalt” – kezdett egy emlékbeszédet Mallarmé. Balás Eszter a valóság és az álom rejtett jelentéseit kódolja és dekódolja és mindenki számára érthető, érzékletes formába önti, vagyis tárgyiasítja a szubjektumot (Rárepülő; Transzfigurációk).
Kisplasztikáiban szenvedélyes párbeszédet folytat életről-halálról, a kapcsolatokról, magányról és közösséghez tartozásról, az alkotás gyötrelmeiről. „Tudod, hogy nincs bocsánat, / hiába hát a bánat, / légy, ami lennél: férfi, / a fű kinő utánad.” A József Attila-i önmegszólítást és életösszegzést érzem Balás Eszter számos művében, ám ezúttal nem egy szerep betöltőjével állunk szemben (Életérzés; Teremtés), hiszen egybemosódnak nála az alakok és tulajdonságok. Az átmenet varázsa elmélkedésre kényszeríti a látogatót: miként lehetséges, hogy hol a valóság szűnik meg, hol meg az irrealitás lesz valósággá, és közben a lehetetlen mozdulattá dermed, míg a lehetséges álomszerűvé válik. Geometriák, apró gesztusokban a sűrített anyag mintázható és formálható világa tárul elénk (Jin-Jang I–II–III.; Nagy férfi és kis nő). Az átütött, behasított, üregelt anyag, az üres tér a szellem nyitottságát hivatott hangsúlyozni, hogy a szabadság nem lehet másként teljes, csak akkor, ha van lehetőség a megszűnésre, az eltűnésre. „(A)z igazán fontos, az elsődlegesen jelentéssel telített az a nemlét, az a távollét és hiány, amit a jelen levő anyag körülír és kijelöl – írja Takács Ferenc.
Degas mondta: „a mi időnkben nem futott be az ember”, hanem újra kezdte, tanulva a prousti valóságot, járva a prousti iskolát, s ítéletet csak önmagáról mondott. Mit sem törődött a művészeti környezettel, divatokkal, futtatott irányzatokkal és ünnepelt kitüntetetteikkel, csupán arra figyelt, amire érdemes volt: az életre és a művészetre, amelynek ha van is kora, mégis időtlen – olvassuk Szyksznian Wanda, Orosz Péter Balás Eszterről írt szövegében. A művekben pedig a lét alapkérdéseit fedezzük fel (lét és nemlét, reális és irreális, élet és halál, anyag és szellem, test és lélek, nő és férfi stb.), és az alkotó nem kendőzi el, hogy olykor minden kétséges, elmosódott, viszonylagos is (Hasadt; Életérzés; Átjáró; Sámán; Csillagokkal). Balás Eszter az egyén és a világ felborult egyensúlyát mutatja meg, amikor az egyén már nem a világ része, hanem a világgal szemben álló lény (Első angyalom; Írástudó; Kapcsolódás; Jang-Jin; Szerelem I.).
Balás Eszter műveiben ott a folytonos szabadulás a saját múlttól, de egy másik múlt, a másik (India, Goa, homok 2.; Natura viva) múltjának feltárása, megértése fontossá válik, ha nem is törekszik annak birtokba vételére. A kiállított művek fémjelzik, hogy alkotójukban mind formailag, mind tartalmilag ott a kimeríthetetlenség, a végtelen megújulás képessége, a jelentés állandósága. A mítoszt alakjaiban összekapcsolja a fennálló lényegével, a körforgást, a sorsot jelenítve meg. A fényről csupán belső tudásunk van, mert őt magát nem látjuk, csak általa látunk.
Élet és szellem egységét, a szabadság és a mulandóság báját és szépségét látjuk Balás Eszter alkotásaiban. Az idő nem a helyét nem találó ember dimenziója, hanem a vele szövetkező, az idő szavát megértő ember mozdulata, érzése, gondolata lesz (Takaró alatt; Centrum felé; Térvonalkód misztérium). Az árnyék és a fény játékai az élet könyörtelenségét, folytathatóságát, a mindennapok világába tartozásunkat jelenítik meg. A kiválás gyötrelme, a teremtő vágyak és megvalósult eredmények összhangja, valamint diszharmóniája, a korábbi önmagunkra való emlékezés, a felejtés kényszere és lehetetlensége adja a művek belső dinamikáját, a formák és műfajok sokszínűségét, a megformáltság plaszticitását és törékenységét. Az Utolsó Vacsora (parallel érem) tányérja az anyagba mélyed. Negatív forma. A pohár kapcsolatban van a minket körülvevő térrel. A világgal.
Balás Eszter szobrász, képzőművész retrospektív kiállítása Tatabányán, A Vértes Agorájában tekinthető meg 2013. október 5-ig.
