Az egyiptomi obeliszk – szakrális szerepén túl – a helyi időt mutató, hatalmas napóra árnyékvetőjeként működött. Balás Eszternek A Vértes Agorájában látható retrospektív kiállításán viszont nem a helyi idő jelenik meg, hanem a világidő.
Kisplasztika (kő, bronz, márvány, terrakotta és gipsz), érem, monumentális szobrok, geometrikus testekkel összekomponált portrék, szitalenyomatok, fotók tekinthetőek meg a tárlaton. Irónia, a szemnek szokatlan és profán. Én-történetek, személyes hangvétellel, kritikai éllel, korhangulattal.
A teljesség igézetében állunk az alkotások előtt. Egyszerre és most. Nagy nő és kis férfi, majd fordítva: Nagy férfi és kis nő. Sugároznak, kedvünk szerint nevetnénk. Önmagunkon is. Már rég nem változunk, nem látjuk, hogy megváltoztunk. A hagyomány így válik genezissé Balás Eszter műveiben. Tömbszerű alakjai egyszerre ősiek és maiak. Önmagát faragva szoborrá Önportréjával, mely azt érzékelteti, hogy túl van a földi világon, de követ minket, Isten pedig most ment át az egyik Átjárón. Visszatérő motívum a nő-férfi kapcsolata, összetartozása és egymástól való elszakadásuk (Androgün; Szemben).
Balás Eszter az összeillesztést keresi, formázza meg, valami létezik akkor is, ha mi nem tudunk róla, vagy nem hisszük el, hogy létezik (Életérzés; Átjáró; Sámán; Csillagokkal; Tér; Lejövők; Angkori átjáró). „Nem szeretem az egyformaságot. Én a világot gazdagnak látom. Nézem az embert, akiről portrét csinálok, és a szemében tájat, viaduktot látok. De ez természetes: amikor dolgozom, millió dolog eszembe jut. Mert együtt dolgozunk: az anyag és én. Az anyag által a világ szól hozzám. Ahogy szól bárkihez, aki rászánja az időt. Akkor megnyílik és megmutatja, milyen végtelenül gazdag” – vallja Balás Eszter.
Kötődik a távoli korokhoz, az antikvitáshoz, de saját tapasztalatán keresztül használja fel a múlt örökségét, és válik maga is hagyománnyá. Egyén és valóság dinamikus viszonyát ragadja meg, és egyazon pillanatban képes felmutatni a dolgok ellentmondását (Énekes; Judith; Félszárnyú angyal; Két arcú angyal) és összetartozását. A művek arról is vallanak, hogy a valóság alapvető konfliktusai nem oldódnak meg, csak mindig újabb formákat öltenek (Jin-Jang, I-II-III.; Natura viva). Önmagával való azonossága és nem-azonossága, identitása az alkotások vezérmotívuma (Írástudó; Kapcsolódás; Jang-Jin; Rárepülő; Szerelem I.). ,,A Semmi nem létezik. A semmi nem létező Valami. Ezért az én ürességeim tartalommal teliek, szándékom szerinti formák valamennyien” – fogalmazta meg a művész. Homokká válik (India, Goa, homok 2.), nyommá vagy árnyékká. Eltűnik.
Balás Eszter – aki a Százados úti művésztelep és Balatonszepezd közt ingázva tevékenykedik – elgondolkodik, meditál az élete fölött. Bizonytalan, de nem fél, időt és értéket szembesít, azaz vágyakat és gondolatokat, célokat és eredményeket. Márton László Árnyas főutcája rokona az Árnyékfotóknak (Árnyékom Rodoszon, 1994). Valami megváltozik, miközben egy helyben maradunk. Szemléletünk alakul át. Se kint, se bent. Kierkegaard szerint életünket az emlékezés, ismétlés (cselekvés) és reménykedés jegyében éljük. Amennyiben életünk bizonyos történései, aktusai nem ismétlődhetnek meg, akkor nyilvánvalóan az enyészeté vagyunk. Élettapasztalat és nyelv örökös háborújában él Balás Eszter, aki perlekedik az élettel, a kimondhatatlannal.
Földközeliség (Galambos; Teremtés) és a pillangó-lét szabadsága (Első angyalom), az energiakoncentráció és a dinamika hatja át Balás Eszter műveit. Az anyag, a test áttörésével új világot nyit, miközben fotókon árnyékot teremt, súlyt ad a létezésnek. Eltünteti az időt, majd megtalálja, ezzel a mulandóságnak olyan dimenziót hoz létre, amely csak a végtelen sajátja (Takaró alatt; Centrum felé; Transzfigurációk; Térvonalkód misztérium). Tartózkodóak a tekintetek és az arcok. A torz vonások és a bábuszerű testtartás ellenére az emberi közelség és az önfelmutatás, a „jöjj és láss” vágyát fedezzük fel Balás alkotásaiban. Egység a sokféleségben, mítoszteremtés és mítoszrombolás. Elveszítjük a „minden érthető” illúzióját, de mindvégig a remény kapujában állunk: Balás Eszter öntöttvas Kapuja a semmibe nyílik, apró mérete ellenére monumentalitást sugall (Kozák Csaba) – talán mégis érthető lesz a világ, és benne az ember.
Balás Eszter szobrász, képzőművész retrospektív kiállítása Tatabányán, A Vértes Agorájában tekinthető meg 2013. október 5-ig.
