hétfelhő
Közös veled a gyász. A reggel. A kávé, ahogy körbeömlik a nyomokon. Tegnap is lehetne. Akkor is felkelt a közelség és a távolság. Akkor is üres volt ez a test nélküli gondolat. Ritkán teremtek, néha álmodom. Üres vagy mondatnak.
hattyúk
Esőtenyér. Mosom az arcom a tájban. Meghalt az Öregúr. Meghalt az Öregasszony. Szekrénnyel tele a gyomrom. Ruhátlan rohanok, nincs hova. Hús, comb, kirakat. Nyikorog, akár a liftajtó. Magamban zuhanok, zárni kell.
az ötödik
Már szerda. Kopott a pupilla, idegen az otthonosság. Messze nyúlok, könyv vagy a kezemben, távoli tárgy. Összehúzom. Lassú mondatok, karcos betűk és vasalt arcon a ránc. A tiéd a hiányom. Ahogy nem tudok se írni, se beszélni. Se mosni, se főzni. Csak ülni az álmatlanság hintáján. Apa, már késő. Szétkent sárgolyó a máj.
négy-fal
Nincs. Sohavolt országok, szürke ajtók és egy kibolyhozott régi kabát. Ennyire futja. Ennyiért nem kár. A földön alszanak. A testük csupa korpa, csupa foltszerű homály. A láthatatlanságba futunk. A távolra nyúló ég már avas. Keserű a szám. Nincs. Mennyi minden nem leszek már.
háromság
Kiesik, elfut, elveszik. Lyukas a bőr, a csontok. Kíméletlen szidok egy istent. Nem imádkozom.
Képek: Palman Zsuzsi és Provoraznik Ariel.
