December nyolcadika jeles napnak számít minden magyar irodalomszerető számára – idén pedig különösen, hiszen a kortárs magyar költészet talán legfontosabb figurája, Tandori Dezső életének hetvenhatodik évébe lépett. A Petőfi Irodalmi Múzeum egész napos ünnepséget szentelt a költőnek, a Tandori-életműhöz hasonlóan gazdag programmal: kiállítással, zenével, szavalással, fölolvasással, koccintással, fogadással, könyvvásárral, gyerekfoglalkozásokkal.
Természetesen senkitől nem várták el, hogy mindent végigüljön, sokan mégis bevállalták a maratoni rendezvényt, és már délután négytől bevették magukat a múzeumba, majd a kamarakiállítással, a gyerekprogramok szemlélésével meg persze némi süteménnyel foglalták el magukat. A díszteremben a pódiumon fölállított vetítővászonról a költő rezzenéstelen arca nézett szembe közönségével – ha már maga az ünnepelt nem lehetett jelen. De hamarosan összegyülekeztünk, és megelevenedett a terem, ahogyan némi késéssel ugyan, de fölállt az (immár négy tagot számláló) Kosbor Trió. Az összesen nyolc hangszeren előadó zenekar – Tarján Tamás szavaival élve, aki a szünetekben mondott köszöntőt és egyben bevezetőt is az elkövetkező számokhoz – a magyar irodalom megzenésítésére esküszik, mégis szokatlan vállalkozás volt számukra a Tandori-szövegek dalba öntése, és sok közülük itt hangzott el első alkalommal közönség előtt. Az előadott dalok között szerepelt a Töredékek, a Vasút, a Madárzsoké, az Üzenet és a Régi-új is – ez utóbbi kapcsán megtudhattuk, hogy Tandori elsősorban „balladás költőnek” véli magát, amint az friss művében, az Elérintések – Tandori light című kötetben is olvasható, amely kifejezetten erre az alkalomra jelent meg.
Tarján a költő indulásáról is beszélt, mindenekelőtt az első két kötetről. Az 1968-as Töredék Hamletnek eredetileg az Egyetlen címet viselte volna, amelyet azonban nem engedélyeztek. Ugyanígy járt 1973-ban az Egy talált tárgy megtisztítása, amelynek címe Arthur Rimbaud a sivatagban forgat lett volna. De nem csak a cenzúra részéről érte kritika: jó néhány kortársa fölhánytorgatta, hogy nem foglalkozik országos problémákkal, hanem képes inkább a verebekről írni. Tarján ehhez kapcsolódóan személyes adalékkal is szolgálhatott: egy írótáborban a tábortűz mellett próbálták kisütni, mit kellene tenni ahhoz, hogy Tandori ne a verebeket tekintse inspirációnak.
A kortársi érdeklődést az is szította, hogy sokan álnévnek, gyűjtőnévnek tekintették a Tandorit, és úgy vélték, ilyen nevű költő nem is létezik. Tandori rejtőzködő természete, rejtjelezett szövegei nagyban hozzájárultak ennek a városi legendának az elterjedéséhez. Játékmedvék, madarak, lóverseny, popzene: mindenre és mindenkire kiterjedő figyelem, egyben hermetikus elzárkózás a közélettől. A költő poétikáját átható szolidaritásérzet, szeretet szorosan összefonódik a gyarlóságtól való idegenkedéssel. Ez a mizantróp emberbarátiság sohasem istenkereső, csak „ittenkereső”. Tarján ismét saját történettel szolgált: Reményivel közösen írt paródiájuk véletlenül Tandori saját neve alatt jelent meg az ÉS-ben. Tandori jól mulatott az eseten, és a Sakkozók Világszövetségének jelmondatával válaszolt: „gens una sumus”, azaz egyformák vagyunk – költők, írók, olvasók, irodalommal foglalkozó emberek: nincs köztünk különbség.
Tarján szerint Tandori a magyar irodalom extrém sportolója: nem csupán író, költő és műfordító, de képzőművész és performer is. Azt a nyelvet keresi, amelyen elmondhatjuk, hogy már nincs nyelvünk. Extremitásai, kísérletei mindig teret engednek a humornak is, ez alól saját maga sem kivétel: irodalmi termését – eddigi megjelent közel 200 művét – ugyanis centiméterben méri. Ma a huszonhatodik méterét ünnepelhettük a szerzőnek, aki saját megfogalmazása szerint „vándor napóra, nem tesz mást: mutat”. Azt azonban úgy, mint senki más.
A Tandori krétarajzaiból összeállított kamarakiállítást fél hatkor nyitotta meg Wernitzer Julianna irodalomtörténész. Megállapítása szerint Tandori a műveiben mozog a fizikai valóság helyett: a folyamatos mozgást, metamorfózist és a rajtuk keresztül is érződő állandóságot kísérelte meg ábrázolni. Dobossy Gyula, a Magyar Írószövetség elnöke, a rilkei „megfogalmazott lét”-et említette vezérelvként, amely érzelmi-filozófiai alapozást nyújt a képeknek. A Tandori-művek érthetetlenségére a Tandori-művek olvasása a legjobb gyógymód, jelentette ki, és alighanem hasonlóan lehet a rajzaival is. A köszöntő után kortárs fiatal költők adták elő saját, Tandori inspirálta műveiket, köztük Szabó Marcell, Závada Péter, Győrfi Ákos, kabai lóránt és Szőcs Petra. Az előadók egyúttal azt az idézetet is fölolvasták, amely megihlette őket, kabai pedig Tandori egyik szövegéhez írt párverset. A megnyitó után koccintás és rövid szünet következett, hogy mind a közönség, mind az előadók kifújhassák magukat.
Az est utolsó programpontja volt a tulajdonképpeni „irodalmi est”: Tandori születésnapi köszöntése volt kortárs költők, írók és Fodor Tamás szavalóművész részvételével, Margócsy István vezetésével. Bojtár Endre, Tandori régi barátja a 2000 szerkesztősége nevében mondott köszöntőt, amelyben elmesélte: táviratban kérte föl Tandorit a részvételre – természetesen abban a biztos tudatban, hogy a válasz nemleges lesz. Tandori kétoldalas levelet írt válaszul, amelynek első részét Fodor föl is olvasta. A költőnek, saját kijelentése szerint, „nincs járása. Külsőt nem tart”, „géni jussa” viszont fáradhatatlan. Első alkotásként az új kötet nyitóverse, az Utóhang Hamletnek hangzott el (amely a 2000 decemberi számában is olvasható). Margócsy elmondása szerint Tandori munkássága már a kezdetektől fogva megihlette a társművészeteket is, így a szövegek előtt Jeney Zoltán Arthur Rimbaud a sivatagban című zongoradarabját hallhattuk saját előadásában, az est második részének kezdetén pedig a Tandori dalai hangzott el Lukin Zsuzsa közreműködésével.
Az est résztvevői saját verseiket, novelláikat olvasták föl, amelyeket Tandorihoz vagy az ő tiszteletére írtak; egyben azok a Tandori-művek is hallhatóak voltak, amelyek megihlették őket. Többen (mint Takács Zsuzsa, Esterházy Péter vagy Parti Nagy Lajos) nem tudtak részt venni az ünnepségen – helyettük Fodor Tamás adta elő a szövegeket. A különlegességek között szerepelt Szabó T. Anna Kis felvezető versek Tandorinak című összeállítása, amelynek minden szava Tandoritól származott, Németh Gábor Tandori nevéből készített anagramma szonettje és Ferencz Győzőnek a Karácsonyra a kismedvék című versre írt változata (Ferencz elmondása szerint az eredetit annak idején olvasás közben észrevétlenül tanulta meg kívülről). Takács Zsuzsa Tandori haladóknak címmel írt anekdotagyűjteményt – véleménye szerint az anekdota kísérlet arra, hogy utolérjük és az arcába tekintsünk a költőnek. Az est meglepetése Vörös István volt, aki ugyanazzal a verssel köszöntötte Takácsot és Tandorit.
Az írók, költők performansza után Margócsy István mondott záróbeszédet, végül az Ambrus Judit választotta Tandori-mű hangzott el, és hogy ne maradjunk zene nélkül, Jeney két utolsó darabja zárta a programot. Kimerítő, de gazdag – ez alighanem mind az ünnepségre, mind az ünnepelt életművére egyaránt igaz.
Tandori 75: Töredékek Hamletnek – Tandori-köszöntések a 2000 irodalmi folyóirat szervezésében, Petőfi Irodalmi Múzeum, Budapest, 2013. december 8.
A fotókat Evellei Kata és Szarka Károly készítették.
