Hogyan lehet ma valaki költőként, slammerként és rapperként egyszerre hiteles személyiség? Vannak-e feszültségek különböző műfajok között? Miként lehet a személyes élményeket, tapasztalatokat egy irodalmi szövegben megfogalmazni? Többek között ezekre a kérdésekre kaptunk választ december 11-én az Újkerti Könyvtárban, ahol Závada Péterrel Áfra János beszélgetett nagyszámú közönség előtt.
A beszélgetés kezdetén – in medias res – Áfra János azt vetette fel, hogy már 16 éve működik az A.K.K.E.Z.D.E.T.P.H.I.A.I. (AKPH), amelynek Závada Péter (Újonc) is az alapító tagja, de művészete jelenleg a rap és a költészet közötti alkotói térben helyezhető el, mostanában mégis inkább az utóbbi irányába mozdult el, így kérdés lehet, meddig művelhető a kettő párhuzamosan. Závada rögtön leszögezte, hogy nem szeretné abbahagyni a zenélést, s szerinte a 2010-es években ezt a kettősséget nem kellene problémának tekinteni. Úgy látja, a művészetében fontos változás, hogy a szövegtípusok és a műfajok mostanra élesebben szétváltak. Egy rövid kitérőben felelevenítette a pályafutását, ami segített megérteni, miért is ezt látja az egyik legfontosabb változásnak. 14 évesen még inkább a popkultúra érdekelte, a húszas évei elején kezdett el kortárs és klasszikus szépirodalmi szövegeket olvasni, ennek következménye, hogy a rapszövegei elkezdtek líraivá válni, viszont később a rapszövegek is alapjai lettek a verseinek, emiatt folytak össze a szövegtípusok és a műfaji határok. Ma már külön tudja választani azt, amikor verset ír és azt, amikor rapszöveget, ehhez a megszokott formákon – az első kötete, az Ahol megszakad megjelenése után – túl kellett lépnie és újakat keresni.
Áfra azt állapította meg, hogy Závada az AKPH formáció tagjaként, költőként, valamint slammerként is nagyon sok minden elültetett a magyar kultúrában, ma már mégsem slammel, s sokan kíváncsiak az okokra. Závada először is megpróbálta definiálni a slam poetry-t. Ez a műfaj egy szövegtípust és előadásmódot is jelöl, a gondolkodás és a szövegcsinálás a főbb ismérvei. Ahogy a slam poetry egyre populárisabbá vált, ő úgy kezdett el folyamatosan távolodni tőle, mert úgy érezte már nem rá van szüksége a közönségnek. Megalkuvások nélkül alkot rapperként és slammerként is. A kötete megjelenése után már inkább szépirodalmi slamszövegeket adott elő, s ezek nem hoztak olyan átütő sikert, ő mégis inkább erre szeretne fókuszálni – ugyanakkor továbbra is fontosnak tekinti, hogy a költők slammerként is legitimálni tudják magukat.
Áfra itt tette fel azt a kérdést, hogy az irodalomnak van szüksége a slamre, vagy a slamnek az irodalomra. Závada szerint ez egy kölcsönös viszony, mind a kettő sokat meríthet a másikból. Az irodalomnak azért van szüksége a slamre, mert ez segíthet abban, hogy az irodalom ne egy idegen, megfoghatatlan fogalom legyen, hanem a fiatalok egy érdekes és ma is aktuális művészetként tekintsenek rá. A slamnek ebben a tekintetben népnevelő hatása van. Megfordítva pedig: azért van szüksége a slamnek az irodalomra, mert az adja a szövegek tartalmát, emiatt működik a produktum.
A következő fontos kérdés az volt, hogy Závada Péter munkásságát hogyan pozicionálhatjuk a magyar kultúrában. Olyan, mintha szemtől szembe menne mindennel, amit eddig csinált. Magyarországon az számít slamszövegnek, ami rímekből építkezik és nyelvi játékok sokaságát vonultatja fel, ez annak köszönhető, hogy a rapből alakult ki. A BKV-csekk hátuljától egy Örkény-egypercesig bármi lehet slamszöveg. Számára most az a fő kérdés, hogy ezeken túl az elmélyedésre késztető szövegek hogyan működhetnek slamként tálalva. Eddig ez a kísérlet nem vezetett sikerre, de hangsúlyozta, hogy nem a sikerért csinálta. Áfra szerint talán nem is annyira a szöveggé tétel volt a „kísérlet” tétje, mint inkább a szövegek performatívvá tétele – de valószínű, hogy a szépirodalom bizonyos formái nem erre vannak kondicionálva.
Az elvontabb kérdéskör után konkrét tényekre terelődött a beszélgetés. Felmerült egy HVG-s interjú, amelyben a következő mondat kapott nagy figyelmet: „Általában a nagyobb ellenállással szemben születnek meg a nagyobb művek.” A költő tudja, hogy feszültségek mentén alkot, de hangsúlyozta, hogy a közéletet nem engedi be a verseibe, bármennyire is frusztrálja az ország helyzete. Az új, készülő kötet kapcsán felmerült, hogy az abban megjelenő szövegek sokkal analitikusabbak, intuitívabbak lesznek, mint az eddigiek. Két problémakört emelt ki ennek magyarázatára: a múlttal való szembenézést, valamint az öndefiníció nehézségeit. Gyermekkorában elveszítette édesanyját és ez a mai napig mindent meghatároz az életében. Ennek a versekben való feldolgozása valamennyire tekinthető terápiának, de nem gyógyít, sőt sokszor a versek írása közben felzaklatja a számvetés. Az öndefiníciós probléma alatt pedig, ahogy korábban említette, azt érti, hogy nem tudja meghatározni a helyét a magyar fiatal líra terében.
A jelen megértéséhez Áfra János fontosnak tartotta, hogy Závada első kötetének fogadtatásáról beszéljenek, s úgy határozta meg a kötetet, mint „posztindusztriális Felhők-ciklust”, amely a szakmától kemény kritikát kapott, ugyanakkor több neves díjra jelölték, és talán az utóbbi évek legnagyobb példányszámban eladott verseskötete. Hogyan lehet megélni ezt a kettősséget – merül fel a kérdés. Závada úgy látja, hogy a kortárs költészet bármennyire is fantasztikus, elszakadt az olvasóitól. Az irodalomra jellemző az antikommercialitás, így a honi kultúrában teljesen elválik a popkultúra a magas kultúrától. Az AKPH szövegeibe vállaltan beemelték a popkulturát, emiatt lettek népszerűek. Az Ahol megszakad sikere pedig az AKPH ismertségének köszönhető. Ezt egyszerre szerencsésnek és falsnak is látja, mert szerinte nem ez a legjobb kortárs verseskötet. Áfra erre reagálva megjegyzi, hogy a készülő szövegei sokkal inkább a szakma igényeinek felelnek meg, ugyanakkor Závada ezt önmaga felé fordulásként éli meg.
A Závada-szövegekben Áfra szerint összekapcsolódik a test- és a térpoétika. A költő ezt azzal magyarázta, hogy szeretné megragadni a statikusságot a térben. A referenciális terek a kintiség-bentiség kettősségének szakralitására utalnak. „A lélek temploma a test.” Závada versei közül például a felolvasott Késleltetett ütközés címűben is érzékelhető a test- és térpoétika összekapcsolódása: „A bejárati ajtó helyén / üres, vakablakszerű boltív. Ha néz is valahova, / csak a saját szájába”.
Závada elárulta, hogy számára az egyik fontos cél az, hogy közel vigye a szövegeit az olvasókhoz, ehhez pedig ki kellett iktatni a pökhendiséget. Ennek igazolására felolvasta az Egyre világosabb, a Felszállás után, illetve a Mostantól fehér című versét. Ezután újra felmerült a gyász feldolgozásának nehézsége, s Závada felolvasta a Szinopszis, az Aszfalt és a Ha nem a semmit című verseit. Miközben olvasott, talán a hallgatóság lélegzete is megállt a könyvtárban, hiszen őszinteségük miatt nagyon megrendítőek ezek a szövegek. Ezekkel a versekkel rokoníthatók, sokszor összekapcsolódnak azok a kísérletek, amelyekben szakszövegeket (pl.: a mészképződés leírását) ír át irodalmi szövegekké – ezekben az alkotásokban az élő és az élettelen kapcsolata tematizálódik.
A beszélgetés vége felé közeledve Závada Péter Reflex című drámája került szóba, amit a Nyitrai Színházi Fesztiválon mutattak be. Závada szerint jók a visszajelzések az előadásról, de van olyan kritika, amiben kifejti a kritikus, hogy érezhető a történet elválása a rendezéstől. A darab egy igaz történetet dolgoz fel, amelynek a történelmi és mélylélektani aspektusát szerette volna megragadni a szerző, de a rendezőnek más elképzelései volt a darabról. Závada egy évig kutatott a szöveg megírásához, de megérte, mert látni, ahogy a leírt szöveg megelevenedik felemelő érzés volt számára.
Gyorsan eltelt a másfél óra. Nagyon sok tartalmas és megfontolandó gondolat elhangzott, amelyek közül a mellettem ülő 15 éves „suhancok”, az irodalommal, kultúrával foglalkozó egyetemisták és a felnőtt értelmiség tagjai egyaránt fontos tanulságokat szűrhettek le, nekem pedig sikerült egyszerre kamerázni és jegyzetelni, így ez a tudósítás is megszülethetett. Ami pedig a beszélgetés tartalmán túl érdekes lehet: Závada miközben verset olvasott fel, folyamatosan „dobolva” a lábával „adta a ritmust”. Ez az apró momentum talán bizonyítja, hogy lehet valaki költő, slammer és rapper egyszerre, hiszen: „A lelked a dallam, a tested a ritmus…”
Áfra János beszélgetése Závada Péterrel, Újkerti Könyvtár, Debrecen, 2013. december 11.
A fotókat Herczeg Ákos készítette.
