A FAQ, azaz Fejlesztés Alatt Q Társulat már második előadását mutatta be a MU Színház biztosította keretek között. A Dominó című Brecht-adaptációjuk után most Georg Büchner Leonce és Lénáját vitték színpadra.
A társulat közel másfél éve létezik, de a színészek jelentős része már korábban is közösen dolgozott Tárnoki Márk vezetésével. A játszók mind húszas éveikben járnak, akárcsak a rendező. Színházi nyelvük pedig játékosságra, az egymásba átforduló, egymásból kibomló finom szimbólumokra, valamint a hangszeres élőzene és az apró, látványszerű mozgáselemek felhasználására épít.
Nagy erősségük az együtt játszás képessége és érezhető öröme. Amikor a színészek között – főleg, ha verbális vagy verbálisan megerősített – interakció zajlik, akkor sokkal ihletettebbek és telítettebbek a pillanatok. Ezzel szemben a monológok, illetve a monológszerű, hosszú megszólalások esetében mintha el lenne engedve a színészek keze, könnyen támadhat az az érzésünk, hogy keresi egy-egy figura, mégis hova, kinek mondja, amit mond.
Ezt az elveszettségérzetet csak felerősíti a hatalmas tér, melyben az előadás helyet kapott. Egy kör felrajzolásával – vagyis festett rizsszemekkel történő megképzésével – hiába történik meg a térkijelölés, ez csupán színházi és allegorikus értelemben hoz létre új közeget, a színészek számára a tér mélysége és szélessége nem változik, így eddigi előadásaiktól eltérően meg kell küzdeniük azzal, hogy egy korántsem intim helyen kell intenzitást produkálniuk.
Látvány szempontjából viszont sokat nyer az előadás a tér magasságával és mélységével: a nagyobb színpad látványos árnyjátékot tesz lehetővé, szabad utat enged a szimbólumértékű fel-alá rohangálásnak, lehetőséget ad továbbá arra is, hogy mélységében osztott színpadképet kapjunk.
Az egyetlen szereplő, aki nem szenved a színházterem méretétől, az a gólyalábak magasságában mozgó sorsfigura (Takács Johanna). Mintha az ő nem emberi méretéhez szabták volna a színpadot: számára bejárható a tér, amiben a többiek bolyonganak vagy épp veszettül rohannak. Ő rajzolja fel a porondszerű sorskört, melyhez a festett rizsszemeket egy valószínűtlen formájú, harangszerű üvegedényből szórja a padlóra. A sorskört felszámolni vágyó, majd azt ténylegesen is megbontó főszereplő, Leonce (Barcsai Bálint) és bonmot-kban bővelkedő társa, Valerio (Árvai Péter) a korántsem gondtalan semmittevés gyakorlói. Fejtörést okoz nekik a gondtalanság, hogy mindennapjaik terepe a gondolat és elkerülte őket a tevékeny lét. Maguk a karakterek a szöveg szintjén, a játszók pedig a gegekkel tűzdelt játékuk által igazán pezsgő jeleneteket szolgáltatnak. A karakterek nem térnek el a büchneri szöveg gondos olvasásánál körvonalazódó alakoktól: nincs erős dramaturgiai idegenkezűség, de sikerül őket felerősíteni, és finom jelzésekkel rámutatni abszurditásukra. Popó királyának (Várady András) például remekül kifejezésre jut filozófiában megzápult gyermekded elméje, a Tanácsos karakterének pedig (Orbán Borbála) eszközszerű, merev létére derül fény. Akik leválnak a többi karakterről, azok Léna (Tóvaj Ágnes) és a Nevelőnő (Kantó Nóra), kik egyfajta átlagosnak tűnő színt visznek az abszurditás mindennapjaiban tengődő és vergődő szereplők közé. Ők is szöknek a kényszer elől, de Lénát sokkal inkább a naivitás hajtja, mintsem a túlburjánzó ráció vagy a forradalmi gondolatok.
Az előadás nem rugaszkodik el Büchner szövegétől és az eredeti mű szentenciaszerű kicsengésétől, miszerint a fiatal herceg és hercegnő hiába szöknek a sors elől, valójában önszántukból is egymást választják. Ahol az előadás hozzátesz az önmagában is sziporkázó szöveghez – mely sziporkák egy része sajnos elveszik kellő történelmi, kultúrtörténeti vagy filozófiai ismeret hiányában –, az a szövegrészek feltöltése gegekkel, asszociációkkal, valamint az előadásban többször feltűnő, játékos zenei elemek. Erre a legerősebb példa talán Leonce és korábbi szerelmének, Rosettának (Kantó Nóra) a búcsújelenete, ahol a dance-aerobik mozgássor tempóváltása és a zenei aláfestés nagyon erős összhatássá sűrűsödik, miközben az egész látvány érzékenyen és pontosan simul az eredeti szöveghez, érzékletessé téve azt.
Tárnoki Márk rendezésében Büchner klasszikussá vált színműve nem kerül merőben új értelmezési regiszterbe, de a darab képi világának, a játszók finom karakterteremtésének, a találó jelmezeknek és a zenének köszönhetően maradandó előadássá áll össze, mely nem puszta szórakozásra, hanem együttgondolkodásra és továbbgondolásra ösztönzi a nézőket.
George Büchner: Leonce és Léna – Fejlesztés Alatt Q Társulat. Rendezte: Tárnoki Márk. Játsszák: Árvai Péter, Barcsai Bálint, Kantó Nóra, Orbán Borbála, Takács Johanna, Tóvaj Ágnes, Várday András. MU Színház, Budapest, 2013. december 20.
A fotókat Futár Ernő és Herbst Rudolf készítette.
