A törpék ígérete
A halak szemében hajókorlát forog. Ormótlan kézfej hajlítja spirálba. Vezényel közöttük, gazdája nem bukik fel a víz alól. Gályafúráskor a halak megdöglenek, majd a kíváncsi hajótöröttek az elúszó kézfej után erednek, de hogy a közelében is lemerüljenek, nem engedi meg. Kirakja őket egy sziklára, ahol abban a tudatban halnak éhen, hogy ez a titok végzett velük. Vitorlavászonba gyűjtöm a hullákat, vagyok akkora. Lenyúlnék a konok kéz alá, a homlokomból azonban ömleni kezd a kőolaj. Torony lettem, de látok. A megdézsmált legénység maradványaiból törpék tapadnak össze. Megmásznak. Fejtetőmön egészen a kopasz foltig zarándokolnak, onnan szökkennek mindjárt. Ha azt éneklik, gyengék, próba-szerencse megérintem őket. Olyanok, mint egy nagyobb halom, emberformára harapdált vekni kenyér. És zúgják: „Visszatelepszünk, de már a levegőben oszlunk. Mint egy sovány köpés. Vagy egy kövér.”
Kiemelt kép: PDP
