Lars von Trier legújabb filmje úgy beszél vallásról, evolúcióról, erkölcsről, függőségről, hogy az egészet egy nimfomániás nő életének elbeszélésébe csomagolja. A nimfomániás című, két részes opusz első fele izgalmas és elgondolkodtató, de a feszültséget oldó humort sem nélkülözi.
Nehéz kritikát írni egy olyan filmről, aminek csak az első részét látta az ember, de A nimfomániás töredékként is fontos kérdéseket vetett fel, szóval mindenképpen érdemes próbálkozni. Arról nem is beszélve, hogy egy rendkívül izgalmas, remek rendezésről van szó, tipikusan olyan alkotásról, ami mellbe vág, két órás hossza ellenére alig öt percnek tűnik. Csonka filmről természetesen csak csonka értelmezést lehet írni, a legfontosabb kérdések majd a második rész tükrében válnak válaszolhatóvá, de addig is elébe megyünk kissé az átfogó értékelésnek.
Sokan kétségbe vonják, hogy A nimfomániás teljes mértékben Lars von Trier rendező alkotásának volna nevezhető. Profi marketinges csapat gondoskodott arról, hogy már hosszú hónapokkal megjelenése előtt a lehető legtöbb nyilvánosságot kapja a mozi, a legtöbb nézőt bevonzva így, és – a tervek szerint – a lehető legnagyobb bevételre téve szert. Úgy hírlik, a rendezői változatot emiatt vágták meg alaposan, Trier eredeti elképzelése és koncepciója ellenére téve szenzációhajhásszá az opuszt. Ezekbe a kérdésekbe most nem szeretnék belemenni. Úgy gondolom, hogy marketingfogások ide, PR elemek oda, A nimfomániás a dán rendező neve alatt fut, tehát beleegyezésével lett olyan, amilyen. Sokkal inkább érdekelnek a moziban látható változat kérdésfeltevései, mint a szerzőség körül felmerülő elméleti problémák.
Az alapszituáció egyszerű, Joe-ra (Charlotte Gainsbourg) egy sikátorban véresen, eszméletlenül fekve talál rá Seligman (Stellan Skarsgård). Segítségnyújtásként felviszi magához, hogy néhány csésze tea mellett meghallgassa a nő életének történéseit. Joe a földkerekség legbűnösebb emberének érzi magát, Seligman ezt kétkedve fogadja, így megkéri a nőt, hogy tegye próbára. Minimum kétféleképpen értelmezhető az alapszituáció: gyónásként, vagy terápiaként. A háttérben persze végig ott lebeg a bűnös nő, Éva figurájának toposza. Joe elsősorban önigazolást szeretne, míg Seligman legfőbb célja a feloldozás. Neve sokat mondó jelentése: boldog ember. A terapeuta szálra ráerősítve megemlíthető Martin E. P. Seligman híres pszichológus, és elmélete, a tanult tehetetlenség. Arról a mentális betegségről van szó, mely során fokozott kudarchelyzetben az embernek csökken a motivációja, kezdeményezőkészsége, így beletörődik sorsába, életének elhibázottságába. A pozitív pszichológia lényege, hogy gondolataink megváltoztatásával változást tudunk előidézni életünkben. A pozitív hozzáállást elsajátítva mindenki képes arra, hogy boldogan, vagy legalábbis boldogabban, így egészségesebben éljen. A filmbéli Seligman sem puszta befogadó. Jó terapeutaként némi terhet is próbál levenni Joe válláról, rámutatva az érem másik, csillogóbb oldalára.
Szaggatott dramaturgiával haladunk előre, az esemény pulzál: felgyorsul, majd szinte (általában a legizgalmasabb jelenetnél) megáll, hogy aztán újra pörögjön tovább. A zenei alaphangoltságot a Rammstein Führe mich című dala adja, de a hanghatások is játszanak velünk, a fülsüketítő effektektől a néma csendig terjed a skála. Minden egyes elem, jelenet, történet és megoldás szimbolizálja, vagy éppen kicsinyítő tükörként magában foglalja a szexualitást és az erotikát, azok jellegzetességeit, legfőbb kérdéseit. A meglepő betétsztorik olykor segítenek az értelmezésben, másutt megtörik a lendületet, elidegenítenek, vagy éppen kissé szájbarágósan közvetítik, hogy mit is mondanak pontosan a szereplők. Úgy tűnhet, egyes részeket indokolatlanul részletesen fejt ki a film, míg mások kicsit elnagyoltak, de ha a négy fejezetet egyben vizsgáljuk, világossá válik, hogy mindez tudatos. A családi narratíva hosszas bemutatással kap például hangsúlyt, így érzékeltetve, hogy lényeges részelemekről van szó. Az első számú közeg, melyben egy gyerek felnő és melynek tanításaiból, gondolatiságából később építkezik, jelentős befolyással lesz életére. A feszültséget olykor-olykor könnyed humor oldja, abszurditást kölcsönözve a történéseknek.
Lars von Trier kifogástalanul járja körbe a témát, több aspektusból is megvilágítva azt. Egyik ilyen az evolúció, annak bizonyítása, hogy a szexualitás, valamint annak megnyilatkozása az emberi faj és minden élőlény alapvető tulajdonsága. Trier a természetből vett példákkal is bizonyít, például a halak viselkedésével. Az egyik központi toposz az álcázásé, azé a megtévesztésé, mellyel horgászat közben élünk, például a csali használatával. Párhuzamba állítva a szexuális töltetű viselkedésmintákkal: a női csábítás így lesz egyfajta módszer, mellyel bárki manipulálható. A természet nagymacskáit, legnagyobb ragadozóit így verik át a sokszor jelentéktelennek gondolt élőlények. Joe és barátnője egyik kedvenc elfoglaltsága volt kamaszként, hogy vonatra szállva versenyeztek, ki tud több férfit meghódítani. A győztes az volt, aki a látszatra legreménytelenebbet megtörte. A verseny még csak élvezeti értékkel sem bírt, egyetlen funkciója maga az elcsábítás aktusának minél jobb begyakorlása volt. A jutalom – félig gyerekként – egyelőre egy csomag csokigolyó.
Joe ideológiát is gyártott barátaival: megfogadták, hogy egész életükben küzdeni fognak a szerelem és az azzal járó mély érzések ellen, azok ugyanis szerintük gyengévé teszik az embert. Főhősnőnk aztán persze egyedül maradt, még ha egy éjszakára olykor hét-tíz légyott jutott is neki. A kalandok azonban egyre vadabbak lettek. Nem csak a történéseket, de azok következményeit is hitelesen, olykor bravúrosan ábrázolja a film. Ilyen például az a jelenet, melyben Uma Thurman és szétszakított családja kerül a középpontba. A rövid rész egyszerre tragikus és komikus, megmutatja azt, miben a legjobb Trier. Az ember legszívesebben fel-felnevetne, de belül érzi, nem szabad, hiszen – ahogy az elhagyott feleség szájából többször hallhatjuk – emberi sorsok törnek épp ketté. Uma Thurman parádézik, ezen kis idő alatt is képes hatásosan érzékeltetni a tragédiát. Szikrázó szeme, szaggatottan kitörő indulatai és mindent magában foglaló ordításai hűen és fájdalmasan érzékeltetik a szituáció megrázó tragédiáját. A kétségbeesett, a történtek jelentőségét gyerekeivel demonstráló asszony képe egyszerre szül értelmetlenséget, felháborodást, sajnálatot és szánalmat. Így kell belesűríteni néhány velős percbe életeket, sorsdöntő választásokat, egész létünket meghatározó és befolyásoló érzéseket.
Legalább annyira ellentmondásos ez a jelenet, mint a Joe lelkében lejátszódó folyamat. Tettei egyre kontrollálhatatlanabbak lesznek, de mindezek ellenére csak az abszolút ürességet érzi, életének egyetlen élvezetét a szex minél gyakoribb megélése jelenti. A cselekmény csak lassan világít rá, és a lány is csak apró lépésekben jut el a felismerésig: ami hiányzik neki, az éppen az, ami ellen egész életében küzdött. A szerelem. Több száz aktusa közül mindegyik más, de valami mindegyikből hiányzik. A testi együttlét kiteljesülését egy szimfóniához hasonlítja, melyben három szólam teremti meg az egységet. A hiányzó és legfontosabb hangsor természetesen a szerelemé.
Az első rész éppen a leglényegesebb, legizgalmasabb pillanatban szakad meg. Joe visszatekintve úgy érzi, szerelemes lesz Jerôme-ba (Shia LaBeouf), de aztán minden marad a régiben, az érzéketlenség leküzdhetetlennek tűnik. A kérdések viszont megmaradnak: létezik-e igazi intimitás, erotika érzelmek nélkül? A szex elsődleges funkciója az evolucionális ösztönök kielégítésére vagy az utódnemzésre korlátozódik? Erkölcstelen-e szimplán az élvezeti érték miatt együtt lenni valakivel? Tudnak-e szerelmesek lenni a nimfomániások, egyáltalán betegség-e a nimfománia?
A színészek teljesítménye nehezen kifogásolható. Uma Thurman brillírozásáról már esett szó, de hitelesen és jól alakítanak a kulcsszereplők, Charlotte Gainsbourg, Stellan Skarsgård és Shia LaBeouf is. Összegezve elmondható, hogy Lars von Trier új filmjének első részében jó színészekkel, érdekes és izgalmas történettel és megválaszolásra váró kérdésekkel indít. Reméljük, a tendencia megmarad, a második rész pedig kiteljesíti és kiegészíti a töredéket. Egy nimfomániás életének töredékeit.
A nimfomániás – 1. rész (Nymphomaniac), 2013. Rendezte és írta: Lars von Trier. Szereplők: Charlotte Gainsbourg, Stellan Skarsgård, Shia LaBeouf, Jamie Bell, Christian Slater, Willem Dafoe, Nicolas Bro, Uma Thurman, Udo Kier, Jesper Christensen. Forgalmazza: Vertigo Média Kft.
