„Mégis költőien lakozik / Az ember ezen a földön.” A XII. Debreceni Költészeti Fesztivál mottója egyben az annak keretében megrendezett nagy versséta egyik alapgondolatává is vált. Ezekkel a szavakkal indította útjára a rendezvény kurátora, Szirák Péter a diákokból és verskedvelő érdeklődőkből álló menetet, mely a belvárosban nagy feltűnést keltve kereste fel Debrecen költészethez kapcsolódó emlékhelyeit.
A város költészeti múltját és jelenét összekapcsoló versséta a Debrecenben tizenkettedik alkalommal megrendezett ünnepi hétvége központi programja volt, mely a hűvös idő ellenére is számos érdeklődőt vonzott a kiinduló helyszínre, a MODEM előtt elterülő Baltazár Dezső térre. A művészeti központ épülete előtt gyülekező gimnazisták, egyetemisták és versbarátok elsőként a MODEM jellegzetes üvegfalán szereplő versidézet által kaphattak némi ízelítőt a KirakaTransz szlogen jegyében feldíszített kirakatok hangulatából. A kezdeményezés célja annak a hétköznapi csodának a megünneplése volt, hogy az egyszerű ablaküveg képes a költészet eleven emléktáblájává változni. Kukla Krisztián, a MODEM igazgatója egyenesen köztéri akciók eredményeinek nevezte a feliratokat, hangsúlyozva, hogy nem húzhatunk éles határvonalat költészet és képzőművészet közé.
A szervezők ugyanakkor kinyilvánították azt a céljukat is, hogy a kezdeményezés által az óvodásoktól az egyetemistákig, a könyvtárlátogatóktól az utca emberéig mindenki átérezze: érdemes verseket olvasni, kedves költőinket felidézni. Ez a nemes cél megvalósulni látszott azon a költészet napi délelőttön, amikor Szabó Lőrinc soraival kezdetét vette az ünnepi versséta. Szirák Péter nyitóbeszédét – melyben a rendezvény kurátora hangsúlyozta, hogy a költészet anyanyelvünk megőrzésének és ápolásának is fontos eszköze – a legkisebbek és legidősebbek együtt hallgatták. A verssétálók menetét végül Térey János, a városban született babérkoszorús költő indította útjára egyik saját költeményével, melyben megemlékezett elhunyt költőtársáról, Borbély Szilárdról, akivel két évvel ezelőtt még együtt vettek részt ezen a fesztiválon.
A költő, valamint Keczán Mariann muzeológus vezetésével a menet ezután az egykori Kölcsey-, illetve Csokonai-ház felé vette útját, melyekről sajnos, Térey szavaival élve, már csak házemlékekként, mintsem emlékházakként beszélhetünk. Kölcsey Ferenc egykori háza, ahol az ez alkalommal felolvasott A nyúgalomhoz című verse is keletkezett, már valóban a múlté, mint azt Keczán Mariann elmondta, évtizedekkel ezelőtt lebontották, és helyét csupán egy emléktábla jelöli. A debreceni nyugatos Kiss Tamás 1973-ban így ír róla Kölcsey háza című költeményében: „Egy régi házat lebontottak ott, / a falat, a téglát, a vakolatot, / a fundamentumot és a tetőt, / és leszerelték a tartóerőt. / / Elvittek onnét két évszázadot, / nyilalló fényt, szót, gondolatot, / szekérre raktak egy kis hazát, / a ház lelkét, a gazda igazát. / / Letörölték a földet, hol lakott, / eget fölötte, amin álmodott. / S most nem tudjuk, hol Észak, merre Dél, / hol kél a Nap és merre száll az Éj.” Kölcsey Ferenc egykori háza helyén ma a híres debreceni napóra áll, és csupán a költő emléktáblán megidézett sorai őrzik emlékezetét.
Csokonai szülőházát – életének első és utolsó helyszínét – ma már szintén csak egy tábla jelöli, holott olyan versek születtek itt, mint az emlékezésen elhangzó Újesztendei gondolatok. A két költő életútját Keczán Mariann a Debrecenben elhíresült Árkádia-per felidézésével kapcsolta össze, míg a versséta következő állomásán, a Debreceni Református Kollégiumban Győri János, a kollégium tanára már a Csokonai és Petőfi közötti kapcsolatot vázolta fel. Tette mindezt a szabadságharc költőjének szobra előtt, megemlékezve Petőfi mellett azokról a további nagy magyar poétákról, akik a Debreceni Református Kollégium tanulói voltak, úgymint Kölcsey Ferenc, a verseiben iskoláját gyakran megemlítő Arany János, a rövid ideig itt tanuló Ady Endre és a debreceni élményeit verseskötetbe foglaló Szabó Lőrinc. Utóbbi annak a nagy évfolyamnak volt a tanulója, melyből számos érdemes költő, író, tudós került ki.
Ezzel a megjegyzéssel már a sétakövetkező állomásán, a Nagytemplom közelében található Szabó Lőrinc-szobornál folytatta gondolatmenetét Győri, aki elmondta azt is, hogy a költőt olyannyira megihlették Debrecenben töltött diákévei, hogy a híres Tücsökzene kötet számtalan ponton kapcsolódik itteni élményeihez. Ennek egyik darabja a Szabó Lőrinc szobrának árnyékában felolvasott mű, az „ÓRIÁS és ékszerész” gyermeki világátköltését folytató Családi kör is. „Ezen a napon a Péterfián / ebédeltünk. Szigorú nagyanyám / jól tudott főzni. Kedvünkért oda- / sereglett sok nagy lánya és fia, / az egész család, s unokák, menyek. / Ő feketében. Csipke reszketett / reszkető fején. Roppant tisztelet / övezte; hajlott volt s nagyon öreg, / de minden szava parancs, kritika. / Mi féltünk tőle, anyám s én. Csak a / bátyám szerette, Zoltánt… A nagyok / Debrecent tárgyalták, mi volt, mi hogy / lesz majd… Füleltem… Egyetlenegyet / hagytak ki csak, a felfedezésemet, / a legfőbbet… Nem mertem szólni; csak / lestem a percet, mikor lesz szabad / visszamennem, hogy végre, a varázst – / lássam végre az Élő Óriást!”
Az ezután a Péterfia utcán végigvonuló menetet az Ady Endre Gimnázium diákjainak szavalata kísérte, nagy feltűnést keltve azzal, hogy nem csak a politika képes ily módon megmozdítani az embereket. A Révész tér felé tartva menetünkhöz többen csatlakoztak, és bár kissé félszegen, mégis kíváncsian szólítottak meg engem is, vajon a költészet napját ünnepli-e a tarka menet. A séta során számos, verssorokkal díszített kirakat mellett elhaladva érkeztünk meg a Csonkatemplomhoz, ahol további emlékhelyek megidézése mellett Térey János egyik költeményének részletét hallgathattuk meg saját felolvasásában, melyet vele együtt olvashattunk a szemközti kirakatüvegen: „Mától másképp lesz, emberek. / Ismét egész a Csonkatemplom, / Fogadja fázó lelketek. / Majális lesz a Tócó-parton, / Sörözve örvendezzetek. / Korzó a büszke Piac utca, / És a síntelen tereket / Hat villamos újból befutja, / Szélesre tárja kapuit / A nagyerdei lacikonyha.” A kirakaton megidézett versrészletet a költő saját kezűleg írta alá, majd továbbindulva egyre inkább megbizonyosodhattunk a KirakaTransz kezdeményezés sikerességéről. Bár a séta állomásai között nem szerepelt, mégsem haladhattunk el szó nélkül az Alexandra könyvesbolt mellett, amely azért fontos emlékhely, mert itt állt egykor az a könyvesbolt, ahol Szabó Lőrinc sokat emlegetett Heine-kötetét vásárolta. „Németre tehát Heine tanított. / Megvettem a teljes sorozatot” – írja a Tücsökzenében.
A nagy debreceni versséta utolsó állomása a Benedek Elek Könyvtár volt, melynek kirakata az évszakok váltakozását idézi meg a rajta álló verssorok által, méltó befejezést szolgáltatva ennek a különleges megemlékezésnek. A Petőfi-szobortól Petőfi-szoborig tartó séta – melyről a nosztalgia villamos vitte vissza a legkitartóbbakat a belvárosba – nem csak a felidézett versek és költői életutak, de a minden korosztályt megszólítani képes, sikeres program által is bizonyította a fesztivál szlogenjét: „Verssel szebb!”
Nagy versséta Térey Jánossal irodalmi emlékhelyek és a kirakaTransz-állomások mentén, XII. Debreceni Költészeti Fesztivál, Kölcsey-ház emlékhelye – Csokonai-ház – Debreceni Református Kollégium – Piac utca, Debrecen, 2014. április 11.
A fotókat Áfra János készítette.
