Az Úr Nyolcadik Kerülete Pál Dániel Levente és Lakatos István egyelőre leginkább az interneten frissülő projektje. Időnként vers, időnként élőbeszédet utánzó dialógus, időnként egy-egy bennünket fürkésző karakter. A beszélgetés elején a naiv kérdező még azt hitte, képregény készül. A beszélgetés végére kiderül, hogyan is álmodja meg – folyamatjelleggel – a költő és a grafikus ezt a Magyarországon rendhagyó műfajközi projektet.
KULTer.hu: A Facebookra feltöltött dialógusok és illusztrációk egy groteszk, szép, alternatív Budapestet mutatnak. Miért pont képregény lesz az anyagból? Nem fogadna jobban a közönség egy hosszabb prózai művet vagy egy verseskötetet? Valamit, amit ismer?
Pál Dániel Levente: Ez az egész a Facebookon indult. Elkezdtem posztolgatni mindenféle jeleneteket és apróbb szövegeket, elsősorban a nyolcadik kerületből és a környékről, ahol lakom. Nem volt ezzel különösebb szándék, se irodalmi, se könyvi, se másmilyen. A bejegyzések szaporodtak, és egyre többen írtak, hogy szeretnék ezt könyvben is látni, olvasni – egyben az egészet. Hát jó, miért ne, és ha már könyv, akkor ne csak az egymás mellé kopipésztelt szövegek gyűjteménye legyen, hanem valamivel több, legyen benne még minimum egy réteg. Itt jött a képregény ötlete. De nem egészen és nem csak képregény lesz. Nézegettük és sokat beszélgettünk a különböző nyóckeres szövegekről, és végül – több változatot megrágva – arra jutottunk, hogy sok „műfajú” könyv legyen. Lesz benne képregényes oldal, de „mikrodráma” is, vagy néhány rajzolt tabló (pl. egy szabadulás buliról, egy hatalmas átokfalról vagy a Kálvária téri politikai demonstrációkról), ahol a kép, maga a jelenet sokkal kifejezőbb lesz, mint a szöveg. A cél az, hogy minden jelenetből és az anyag egészéből is a lehető legtöbbet hozzuk ki, és átjöjjön az a sokformájú hangulat, ami a nyolcadik kerület maga.
KULTer.hu: Milyen egy ennyire nehezen behatárolható vállalkozás fogadtatása?
Lakatos István: Egyelőre irodalmi körökből kaptunk visszajelzést. Szerencsés párosításnak tartották ezt az együttműködést. Képregényesektől – talán mondanom sem kell – a híradáson kívül semmi visszajelzés sem érkezett. Erre ad most lehetőséget az előadásunk a képregényfesztiválon.
KULTer.hu: A nyolcadik kerület csak hangulatában jelenik meg, vagy felismerhető helyként is? Egyelőre a karakterlapok alapján ezt még nem lehet tudni.
L. I.: Számomra az az érdekes, hogy míg Dani élőben hallotta ezeket a párbeszédeket, nekem fikció. Még csak nem is a nyolcadik kerületben lakom, és noha valós helyszíneket, valódi embereket idéz meg a gyűjtemény, a cím mágiával telíti az egészet, egy különös, groteszk mesevilágot teremt.
KULTer.hu: Ti egyébként honnan ismeritek egymást? Dolgoztatok már Az Úr Nyolcadik Kerülete előtt együtt?
P. D. L.: Még nem dolgoztunk együtt. Olvastam a Dobozvárost és a Lencsilányt, tetszett nagyon, amit és főleg ahogyan Pisti rajzol. Ahogy emlékszem, ő pedig nagyon sok nyóckeres szövegemet lájkolta már akkor is, amikor még szó sem volt a képregényről vagy a közös munkáról. Ha másra nem, akkor erre nagyon is jó volt a közösségi média, vagyis a Facebook. Ez a projekt ez utóbbin született, ott formálódott „real time”, a közönség előtt, és ez hozott össze minket is. Amikor írtam Pistinek, akkor nem kellett elmondanom nulláról, mi is ez, mit szeretnék, hanem tudtam, hogy hetek vagy hónapok óta követi a projektet és tetszik neki. Így azért sokkal könnyebb a kommunikáció, sokkal könnyebb elkezdeni a közös munkát.
KULTer.hu: Egyre több karakterlap látható a facebookon. Nagyon érdekes a kontraszt, vagy inkább kapcsolat az illusztrációk és a tipográfia között. Ezt megtartjátok majd?
P. D. L.: Persze, és engedd meg, hogy ismételjem magam, erről egy korábbi interjúban ezt mondtam, most sem tudnám jobban megfogalmazni, sorry: „Itt vannak ezek a szövegek, abszurd kis történetek, ha akarod gegek, olyanok, amiket bárki megírhat vagy megírhatna (vö. pl. a Pesten hallottam nevű csoport több ezer sztorijával), de emellett sokszor önmagukon túlmutató mélységgel, nyomorúsággal, és egy olyan új fókusszal, ahogy még nem volt a Nyócker ábrázolva, például: »kurva: Szia. Leszophatlak? / én: Nem. / kurva: Akkor nem tudok vacsorát venni a kislányomnak.« És képzeld ezekhez Lakatos Pisti rajzait, elolvasod a szöveget, röhögsz, majd belenézel egy olyan szívszaggató és elhagyatott figura szemébe, mint amilyen a Lencsilány, és sírva fakadsz.”
KULTer.hu: Nehéz ilyen elhagyatott figurákat panelek közé szorítva elképzelni.
P. D. L.: Nem lesz beszorítva, szabad lesz és sokarcú, sokhangulatú – amilyen az elhagyatottság. Nem ragaszkodunk egy műfaj szabályaihoz sem, ezt lehetővé teszik a szövegek is. Lesz benne örkényesen abszurd-groteszk egyperces novella, mikrodráma, comic strip, dupla oldalas tabló, sok minden. Nem szeretnénk azt, hogy be lehessen kategorizálni, be lehessen rakni egy típusba. „Képregénynek túl irodalmiaskodó, irodalmi izének meg túl sok a kép” – hát ilyeneket nem akarunk majd hallani a kritikusoktól. Azt szeretnénk, ha a műfaji beidegződéseken felül vagy kívül helyezkedve a befogadás is olyan szellemi-lelki-érzéki-értelmezői szabad cikázással történne, ahogyan mi élvezzük a létrehozást.
L. I.: Tényleg, nem is akarjuk a történetet kizárólag panelek közé szorítani. Egy képregény senkit sem érdekelne. Mivel az irodalom felől jön, a képregényes szubkultúrát sem. Pláne, hogy már a Lencsilánynál is kijelentették bizonyos „szakértők”, hogy nem képregény. Hiába figyeltek fel rá kívülről, ez nem érdekelte őket, inkább eltolták maguktól.
KULTer.hu: István, amikor elolvasol egy-egy párbeszédet, egyből látod magad előtt a karaktert? Vagy több változat is készül?
L. I.: Noha azt hiszem, elég erőteljes a vizuális fantáziám, nem látom mindig magam előtt a jeleneteket. Illetve csak a magam módján. Ez persze attól is függ, közel áll-e hozzám az adott történet hangulata vagy sem.
KULTer.hu: A karakterlapokon a szöveg az élőszóbeliséget és a spontaneitást utánozza, mintha talált helyzetek lennének lejegyezve. Ugyanakkor a név–kettőspont elrendezés a drámához közelíti a dolgot. Dani, hogy talál meg egy-egy téma, helyzet? Mennyire szerkeszted?
P. D. L.: Sokan mondták, hogy ezeket a jeleneteket csak kitalálom, nem hiszik el, hogy ilyenek történnek, főleg ilyen mennyiségben. Valaki azt is odakommentelte az egyik jelenet alá, hogy „hazudsz”. Most erre mit mondjak? Legutóbb, amikor egy ilyen deresre vonás volt, csak rámutattam a haverom nyakában fityegő fülhallgatókra, és annyit mondtam, hogy nem szoktam a városban zenét hallgatni, inkább odafigyelek az emberekre, elcsípem és elcsenem a mondatokat, mint egy zsebtolvaj. Megjegyzem őket, de néha sajnos rosszul emlékszem, nem pontosan minden szóra vagy fordulatra – ezek a romlott-rontott-hibás szövegek kerülnek aztán fel a Facebookra. Ha valakit ez nagyon zavar, sajnálom, ez van.
KULTer.hu: Feltételezem, előbb van a szöveg, aztán illusztrál István. Van, hogy a rajz további írásra ihlet?
P. D. L.: Most még Pisti előtt járok, de ha folytatjuk, és miért ne folytatnánk, akkor biztosan előfordul majd.
KULTer.hu: Milyen technikával készülnek a rajzok?
L. I.: Ceruzarajz, amit tussal kihúzok, majd akvarellel festek. Minden kézzel történik, a számítógépes rajzhoz nem értek, de nem is akarok érteni. Noha olykor megtetszik egy-egy digitális rajz, de szerintem magához a folyamathoz hozzátartozik az esetlegesség, a véletlen is. Ki tudja, milyen lenne a kész kép, ha nem csöppenne le a festék, vagy nem látszana ki a ceruzarajz a tus alól? Ezektől lesz lelkük az egyszerű vonalrajzoknak.
KULTer.hu: Van grafikus vagy képregényes példaképed?
L. I.: Illusztrátorok, képregények, rajzfilmesek, de nem tudom, érdemes-e neveket sorolgatni, ha beszúrod is a linket, kevesen fognak elkattintani. Sajdik Ferencet viszont mindenki ismeri. Tavaly a Könyvhéten lehetőségem lett volna odamenni hozzá, még szóltak is neki, de végül nem mertem. Ennyire szeretem a munkáit.
KULTer.hu: Ki fogja kiadni a könyvet, ha nem titok?
P. D. L.: Tárgyalások folyamatban, titok nincs, de még biztos kiadó sem.
KULTer.hu: A project Facebook-lapján olvashatunk egy együttműködésről a Budapest Beyond Sightseeing-gel. Mesélnétek erről?
P. D. L.: Már ősszel elkezdtem agyalni azon, hogy ennek az egésznek a leginkább élettel megtöltött formája az alternatív városi séta lenne, ha visszakerülne az egész a terepre. Utcán elcsípett dialógus vagy jelenet, aztán a Facebookon posztolt szöveg, aztán képregényes könyv, aztán az utcán újrajátszott, oda visszahelyezett jelenet – és a kör be is zárul. Többekkel beszéltem is már erről, aztán egyelőre altattam a dolgot, majd a könyv megjelenése után, azzal együtt lesz ez jó. A terv valami olyasmi, hogy keveredne a kultúrtörténet, a városismeret és az élő jelenetek, természetesen színészekkel. A naiv városi túrázó először belecsöppenne a séta során egy-egy jelenetbe, majd a második-harmadik állomásnál már felismerné előre a sarkon ácsorgó, új szerepbe bújt színészt, és várná, mi fog történni. Egyfajta beavató játék vagy rítus lenne, piciben ugyanaz az élmény, mint amikor ideköltözik valaki, először idegenkedik a különös és szokatlan burjánzása miatt, aztán egyre jobban elfogadja és belemerül. A Budapest Beyond Sightseeing, vagyis Kajos Rebecca Dóra derült égből keresett meg, ismeretlenül. Ismerik Az Úr Nyolcadik Kerületét, tetszik nekik, és szerettek volna bevonni az egyik irodalmi sétájukba, és persze, miért ne! A Petőfi, Kosztolányi, Móricz, Karinthy, Mándy Iván irodalmi ív márványtáblái után megtisztelő nekem és egy túrán pedig „faintos” és fellazító befejezés éppen Az Úr Nyolcadik Kerülete.
Pál Dániel Levente és Lakatos István terveikről és a készülő műről tartanak előadást a 10. Nemzetközi Budapesti Képregényfesztiválon, május 18-án a budapesti Dürer kertben!
