Vannak témák, amiket nem lehet nem filmre vinni. Ilyen a Monuments Men fedőnevű szövetséges különítmény története is. A sztori profikért kiáltott, s meg is kapta. Mégis miért nem működik?
Történt pedig, hogy művészek, művészettörténészek és kurátorok maroknyi csapata indított hadműveletet a háború sújtotta Európa műtárgyainak megőrzéséért és a nácik kezére jutott kincsek visszaszerzéséért. A tökéletes akciócsoport receptje: végy egy csokor közös értéket (példának okáért bajtársiasságot, hősiességet és egy jó adag patriotizmust), adj hozzá egységnyi közös célt (mondjuk az európai kulturális örökség megőrzését), ízlés szerint fűszerezd egy csipetnyi öniróniával, majd miután az egészet homogén masszává gyúrtad, dobj bele egy maréknyi erős karaktert. Clooney rendezéséből ezúttal pont az utolsó lépés maradt el.
Pedig nem állíthatja senki, hogy az alapanyag hiányzott volna: a Műkincsvadászoknak nem csak az alaptörténete és szereplőgárdája rejthetne magában izgalmakat. A II. világháború valódi kultúrgerillái között akadnak bőven érdekes figurák, legyen szó akár az első világháborús veterán George Stoutról, a biszexuális író-műértő Lincoln Kirsteinről, vagy a francia ellenállásnak dolgozó kurátornőről, Rose Valland-ról. Úgy hírlik, Clooney szándékosan mondott le a lehetőségről, és kreált inkább félig-meddig fiktív karaktereket, akik legfeljebb nyomokban emlékeztetnek a valós események valós harcosaira – és még róluk sem hajlandó sokat elárulni.
Ez utóbbi pedig komoly hibának bizonyul. Ki tudja, miért, de azt feltételezték a készítők, hogy az ismert színészi gárda, meg némi helyzethez illő aláfestő zene elegendő lesz ahhoz, hogy a javarészt kétórányi baktatásból és szerencsétlenkedésből álló produkció megérintse a közönséget. Az a helyzet, hogy nem lett elég. Az egyéni vonások és ezzel együtt az azonosulási pontok hiánya olyannyira súlytalanná teszik a filmet, hogy még egy-egy karakter haláltusájánál is csak értetlenül állunk: miért kéne érdekeljen? (Ami, lássuk be, elég ciki.)
Komolyabb karakterrajzra Clooney egyedül a Rose Valland-ról mintázott Claire Simone (Cate Blanchett) esetében tett kísérletet – és igaz, ami igaz, ebben lett is volna potenciál. Nem csupán egy erős nőről van itt szó: egy olyan egyéniség elevenedik meg a vásznon, aki önmagában is elvihetné a hátán a történetet. Simone a csendes lázadó, aki csak látszólag szolgálja ki az elnyomó rendszert, valójában minden információt begyűjt az ellopott értékekről, és azt csak annak hajlandó kezébe adni, aki méltó is rá – ettől lesz olyan piszkosul vonzó a néző szemében. (Persze, hogy időnként beleköp náci gazdái poharába, az sem árt a nézői azonosulásnak.) A film végére viszont ez is mellémegy: a Jeu de Paume harcias kémnője helyett inkább arra a csúnyácska titkárnőre emlékezünk, aki nagyon szerette volna, hogy az öregedő szépfiú, Matt Damon megszeretgesse, ám annak a becsülete ezt nem engedte meg.
Karakterek ide vagy oda, a sztori még mindig lehet jó – gondolnánk, hisz láttunk már mindnyájan olyan akcióvígjátékot, ahol a kétdimenziós karaktereket a fordulatszám vagy a humor kipótolta. Sajnálattal közlöm: erről itt szó sincs. A Műkincsvadászok kábé annyira érdekfeszítő, mint az egyszerű bölcsésznek a sokismeretlenes egyenlet: random idegenek mennek random helyekre, egyszerre rengeteg szálon – ember legyen a talpán, aki ezt mind észben tudja tartani. (Tarantinón edződtem, mégse nagyon megy.) A lassú tempótól, a töltelékjelenetektől és a kezdetben találó gegeket követő bárgyú poénkodástól pedig végképp szanaszét esik az egész. (Mellesleg, akad még a világon olyan, akit mulattatnak az ilyen „nem-beszélni-nyelvet”-típusú viccek? Elég baj.)
Látszik persze, hogy Clooney megpróbálta magáévá tenni a II. világháborús filmek kiskátéját, úgy tűnik viszont, hogy azt már maga se tudta, milyen szemszögből közelítse meg a témát. A Műkincsvadászok egyszerre akar Kelly hősei és Ryan közlegény megmentése lenni, ám egyik se nagyon sikerül neki, ultra rapid hangulatingadozásai viszont berántják a nézőt a zavarosba, egészen a film végéig, ahol feloldás vagy katarzis helyett egy jó adag szirupos patriotizmust kapunk az arcunkba. Ez utóbbit pedig – látható tartalom híján – kábé annyira vesszük komolyan, mint egy félresikerült PR-filmet, vagy épp az Amerika Kommandót.
Nagyon utálni a Műkincsvadászokat mégsem lehet: minden csetlés-botlás, kihagyott ziccer és indokolatlan snitt mögött ott van a szándék, hogy valami fontosat mondjon nekünk a művészetről. Már tudniillik, hogy ez a mi kollektív örökségünk, valami olyasmi, amiért igazán megéri harcolni. Még szájba rágni sem rest. Kár, hogy a vége felé már nem nagyon akarunk hinni neki.
Műkincsvadászok (The Monuments Men), 2013. Rendezte: George Clooney. A forgatókönyvet írta: George Clooney és Grant Heslov. Főbb szereplők: George Clooney, Cate Blanchett, Matt Damon, John Goodman, Bill Murray. Forgalmazza: InterCom.
