Nyomja meg az Enter billentyűt a kereséshez!

A popzene és a divat „maestro”-ja?

Stromae zenei pályafutása és első ruhakollekciója

Sold out! Nem, nem a legújabb albuma (Racine Carrée), s nem is a következő koncertjére szóló jegyek fogytak el a huszonkilenc éves énekes-dalszerző Stromae-nek, hanem az áprilisban megjelent első ruhakollekciójának darabjai. Vajon a népszerű, kissé különc zenész a továbbiakban mint divattervező is a köztudatba kerül?

A belga anyától és az 1994-es népirtásban elhunyt ruandai apától származó Stromae már gyermekkorában kapcsolatba került a zenével. Tizenegy évesen zeneelméletet hallgatott és dobolni tanult a l’Académie musicale de Jette intézményben, Brüsszelben. Kezdetben a hip-hop szcénában érezte otthon magát és rapperként próbálkozott, később elektronikus elemekkel gazdagította dalait. Gyakran hasonlítják Jaques Brel-hez, a szintén belga származású egykori sanzonénekeshez, mivel mindketten hasonló témákat dolgoznak fel, történeteket mesélnek, s gyakran heves mozdulatokkal tarkított előadásmódjukban is találhatóak egyezések.

2009-ben megjelent Alors on danse című számával robbant be a zenei köztudatba. A szerzemény hamar a slágerlisták élére, illetve a legmenőbb szórakozóhelyek dj-inek szettjeibe került. Több mint tizenöt országban lett number one a dal, még Kanye West érdeklődését is felkeltette, aki egy remixet készített Gilbere Forte közreműködésével.

Stromae olyan komoly problémákról énekel, mint az alkoholizmus, a rák, az erőszak, a nemek harca vagy az apahiány. Az előbb említett Alors on danse című számban például a családi problémák, a gazdasági válság és a mindennapos stressz kerülnek előtérbe. Sokszor nem is gondolnánk, mi bújik meg a súlyos ütemek és a táncra invitáló dallamok mögött, főleg, ha nem tudunk franciául. Fiatalok ezrei üvöltötték már a pénteki buliban vagy otthon a számítógép előtt ülve Stromae-val, hogy „Papaoutai”, talán nem is ismerve a refrén jelentését. Stromae apa nélkül nőtt fel, így nem volt kitől elsajátítania a hagyományos férfi szerepet, ami sokszor nehézségeket okozott neki. E traumáról énekel a Papaoutai (Apa, hol vagy?) című dalában. Kezdetben még gyerekfejjel keresi, várja édesapját, hátha egyszer hazajön a munkából, de az idő múlásával már reményt vesztve beletörődik a helyzetbe. Az élet nem áll meg, egyszer a fiúkból is apák lesznek. De milyenek? Gyermeket mindenki tud csinálni, de apákat nem – énekli, vagyis rappeli Stromae.

Tavaly májusban a részeg Stromae-tól volt hangos a belga média. Képek, videók kerültek fel az internetre a látványosan ittas zenészről, ahogyan egy igen forgalmas villamosmegállóban, jobbra-balra dülöngélve a járókelőknek motyog, ahogyan egy fiatal hölgy győzködi, hogy jöjjön el az arra tartó villamos elől. Később kiderült, hogy csak színjáték volt a látszólag alkoholmámoros kicsapongás, amit a Formidable című számához, rejtett kamerákkal rögzítettek. A videó koncepciója szerint az egy napja egyedülálló, bánatát alkoholba fojtó férfi megszólítja az arra sétáló embereket, akik viszont nem kíváncsiak a részeg ámokfutó párkapcsolati nehézségeire. „Szeretném azt hinni, hogy a szerelem tökéletes, de ez nem így van. Úgy viselkedsz, mint egy idióta, szitkozódsz, talán meg is csalod egyszer a másikat. És pont ebben rejlik az egész szépsége.” – fejtette ki véleményét Stromae a szerelemről a belga ELLE Magazinnak adott interjúban. Azt is elárulta, hogy nem csak saját élettapasztalataiból merít ihletet, hanem gyakran képzeli magát a környezetében élő emberek helyzetébe, és azon filozofál, hogy vajon ők hogyan kezelnének egy adott szituációt. Az interjú mellett egy „Stromae look-alike” fotósorozat is készült, amelynek segítségével elleshetjük, hogyan öltözködjünk olyan mókásan és stílusosan, mint a zenész. Őrült printek, vagány kardigánok, überhip pólók köszönnek vissza a képeken, megkoronázva az eleganciára hajazó, Stromae szettjeiben amúgy is alapmotívumként funkcionáló csokornyakkendővel.

Stromae már egy éve dolgozik együtt személyi stylistjával, Coralie Barbier-rel, hogy megteremtsék az autentikus „Stromae-look”-ot. Közösen tervezik meg a legújabb albumhoz készülő klipekben feltűnő ikonikus ruhadarabokat, így például a Tous Les Mêmes című számának videójában viselt francia bársonyzakót is. Azonban nemcsak a zenész outfitje különleges ebben a klipben, hanem szerepei is: a videóban egyszerre alakít nőt és férfit, bemutatva a nemekről szóló diskurzus sztereotípiáit. Stromae kontyot és sminket viselő női oldalának megjelenésekor rózsaszín, míg férfi mivoltának színrelépésekor zöld fényeffektet használtak a videóban, hogy még inkább szemléletessé tegyék, egyszersmind ironizálják a nemek közti különbségek sémáit.

Az egyedi stílusú, karakteres zenész divatmárkája, a Mosaert (mely művésznevének anagrammája és a „maestro” szó betűivel való játék) Coralie Barbier és a Boldatwork grafikus stúdió közreműködésével jött létre. Az első kapszulakollekció a brit iskolai egyenruhák ihlette színes, afrikai printekkel tarkított pólókból és zoknikból áll. A pólókból kétezer, a zoknikból pedig négyezer darab készült. A Mosaert darabjait a megjelenés után kevesebb, mint egy héten belül felvásároltak a rajongók. A kollekciót népszerűsítő kampányképeken több nem, rassz és korosztály képviselteti magát. Mind a kollekció inspirációs anyaga, mind a kampányképek dramaturgiája reflektál a zenész számainak tematikáira, az azokban megjelenő problematikákra.

Erről a kollekcióról már lemaradtunk, de ha követjük a Mosaert Facebook-oldalát, a következőt még elcsíphetjük. Az pedig, hogy az extravagáns zenész a továbbiakban valóban elismert designerré avanzsálódik-e, vagy csak a rajongóit szolgálja ki és saját imázsát építi ruhakreációival, a brandinget elősegítendő, a jövő zenéje. Tapasztaltunk már példát mindkét szituációra, de a kapszulakollekciót elnézve, Stromae egy ígéretes útra lépett a divatszcénán belül. S ha már Stromae, jövő és zene, augusztusban Magyarországon is láthatjuk és hallhatjuk a belgák kedvencét, mivel a Sziget Fesztivál egyik fellépője lesz.