Hogy az elmegyógyintézetből megszökni egy százmilliós rablásért nagyobb őrültség-e, mint néhány fillérből gengszterfilmet forgatni, egyelőre eldöntetlen kérdés – Novák Erik új filmjének, a Fekete levesnek viszont hajlandóak vagyunk elhinni, hogy legalábbis egyik sem lehetetlen. Csak egyvalami biztos: barátokra szükség lesz.
KULTer.hu: Ha jól tudom, a Fekete levest mindössze kétmillió forintból, néhány baráttal és az ő ismerőseikkel hoztátok össze – több helyen fogalmaztatok úgy, hogy ez egy közösségi film. Ez pontosan mit takar?
Ez egészen pontosan annyit jelent, hogy ténylegesen egy közösség, ami ezt létrehozta. A filmben megszólaló, megjelenő színészek – illetve ebben a filmben színésszé vált szereplők –, a vágótól a kamerát szolgáltató cégeken keresztül a hangmérnökökig mindannyian egy fillér ellenszolgáltatás nélkül, munkájukkal, idejükkel, energiájukkal szálltak be ebbe a filmbe és váltak tulajdonossá.
KULTer.hu: Érdekesség, hogy nem voltak egyáltalán előre megírt párbeszédeitek. Mi az, ami megvolt, amit mindenképpen meg akartatok valósítani?
A történetet tudtuk. Bizonyos elemek változtak a forgatás során, ami az improvizáció dinamikájából adódott, de a szigorú történetvázlat – hogy a szálak hogyan haladnak párhuzamosan, mikor fonódnak össze, mikor történik drámai fordulat –, előre megvolt. A színész pontosan tudta, hogy a következő jelenetben mi a kezdőpont és nagyjából hova kell elérkeznünk. Az események sorrendjében haladtunk a felvételekkel, hogy ezzel is segítsük az improvizációs folyamatot, de azon belül minden egyes szó, mondat, megszólalás ott, a helyszínen született – ilyen módon ez is a közösségi alkotás része. Ezt a filmet nem egy író jegyzi – az alaptörténetet is négyen találtuk ki –, hanem mindenki írója a filmnek, aki egy mondatot is mondott benne.
KULTer.hu: Az egyik főszereplő, Fátyol Hermina egy interjúban beszélt a csoportterápiás jelenetről. Ő úgy fogalmazott, hogy ez egy lehetőség volt arra, hogy feldolgozza, ami elhunyt barátotokkal és kollégátokkal, Nagy Viktorral történt. Te hogy látod ezt?
Ugyanígy látom. Egyfelől megidéztük Viktort a Zsolti (Nagy Zsolt – a szerk.) karakterén keresztül tolószékben. Másfelől meg ez a csoportterápia egy valódi foglalkozás volt, mindenki hozta a saját problémáit, csak ott volt két kamera, amit az első fél óra után már észre se vettünk egyébként. Ugyanúgy, ahogy egy komolyan végigcsinált csoportterápiás foglalkozáson, itt is a legdurvább kiborulásokat, bőgéseket, összeveszéseket, dührohamokat és pozitív érzelmi katarzisokat éltük meg. Ez nagyban segített minket a továbbiakban: mivel ez volt az első nap, az első jelenet, amit felvettünk az időrendben haladás logikája szerint, jól megalapozta a hátralevő közös munkát.
KULTer.hu: Tehát ha jól értem, a karakterekbe is segített ez belerázódni.
Belerázódni a karakterekbe, és megmutatni azokat. Ennek az egész három és fél órás terápiás résznek a nyers, vágott verziója – amiből a felesleget kiszedtem, de ami szerintem fontos, még benne van – egy teljes óra. Ez valószínűleg meg is fog majd jelenni DVD-extraként. A filmben ebből összesen öt és fél perc maradt. Annyi, amennyi egy ilyen műfajú filmen belül ahhoz kell, hogy a karakterekről kellő képet kapjunk, átérezzük a motivációikat, és azt, hogy mitől vannak olyan lelki-mentális helyzetben, hogy beleugorjanak egy ilyen nettó őrültségbe. Normális körülmények közt nem állnék neki csúzlival pénzszállítót rabolni – bár úgy terveztük a filmben, hogy szerencsével a gyakorlatban is működhet.
KULTer.hu: Több kritikus vélt felfedezni Guy Ritchie-s, illetve Tarantinós vonásokat a filmben – sőt volt, aki egyenesen azzal vádolt, hogy A Ravasz, az Agy, és két füstölgő puskacső alapsztoriját használtad fel. Valóban hatással voltak rád?
Annak idején biztos. Tarantinót nagyon szeretem, Guy Ritchie-t is kedvelem, de nincs a kedvenc tíz rendezőm között. A Fekete levest egészen másnak gondolom. Guy Ritchie egy nagyon gyors, teljesen agyonvágott dolgot csinál, és annyi karaktert zsúfol egy filmbe, hogy jellemezni nincs ideje őket, ezért egy gyors narrációban elmondja, hogy ki kicsoda. Tarantinót meg hülyeség lenne bármilyen módon utánozni; ráadásul ő baromi precízen megírja a forgatókönyveit, és az utolsó szögig betartatja az összes vesszőt, hangsúlyt, mindent a színészeivel. Ami ebben a filmben hasonlíthat bármelyikre, az az, hogy páran elhatároznak egy balhét, és azt megcsinálják – de erre még vagy nyolcvan másik példát tudnék hozni. Én azt gondolnám, hogy ez inkább filmtörténeti alulműveltségből ered: nagyon kézenfekvően hangzik ez a két hasonlat, de én például az eredeti Olasz melót sokkal szívesebben hallanám párhuzamként.
KULTer.hu: Vágvölgyi B. András karakterét szokták még sokat emlegetni. Mennyire életszerű, mennyire valóságos szerinted az általa hozott karakter?
Vágvölgyit sok figurából gyúrtuk össze. Szeret például V. László vállalkozóra, vagy Marlon Brandóra hivatkozni, de általánosságban az alulról jött, a könyékkel és taposással magasra jutott, gátlástalan embernek a sztereotípiáját jeleníti meg. Ő egy taxisból lett keresztapa: ismerünk ilyeneket a filmvilágtól a politikáig. A filmgyári taxisból lett producer létező dolog, mint ahogy a taxisból lett hajógyárisziget-igazgató is. Visszatérve Vágvölgyi figurájára: abban a pillanatban, hogy átöltözött és rajta volt az a bajusz, teljesen más emberré vált külsőleg, mint ahogy mi megszoktuk. Érdekes módon, pszichésen a ruha teszi az embert. Amikor nagyon nagy ritkán rajtam van egy szmoking, azt hordani is kell, abba kell egy ember is – és Vágvölgyi betöltötte ezt a ruhát, amit ráadtunk.
KULTer.hu: „Már a mozibemutató előtt bombafilm” – így kommentáltátok, amikor a premier mindhárom helyszínen elmaradt bombariadó miatt. Mit gondolsz, kinek állhatott az érdekében, hogy meghiúsuljon a bemutató?
Nem tudom, de nagyon rosszul esett néhány filmszakmai résztvevőtől, mikor ezt úgy kommentálták, hogy „mekkora ötlet, biztos ti csináltátok”, mert hogy ez mekkora reklámfogás. Közben ott ült hatszáz ember a nézőtéren, akik nagyon várták ezt a filmet – nagyságrendekkel jobban jártunk volna, ha ők megnézik a Fekete levest, elkezdenek beszélni, írni róla. Azóta se jöttük rá, hogy ez mi lehetett. Mi azt gondoljuk, hogy ez egy tudatos és nekünk szóló történet volt, de ezt utólag úgyse fogjuk megfejteni.
KULTer.hu: Az utóbbi napokban országszerte több közönségtalálkozós vetítést szerveztetek. Hogy látod, hogy fogadták a nézők a Fekete levest?
Egy tíznapos turnén voltunk, minden nap másik nagyvárosban. Nagyon pozitív élmény volt: aki eljött a vetítésre és végignézte a filmet, az ott is maradt a beszélgetésre. Fél-háromnegyed órás kérdezz-felelek stand up-okat csináltunk, és úgy tűnt, hogy a film felszíni rétegén túl tényleg mélyen belekérdezgettek a mögötte levő dolgokba: a politikai korrupciótól – ami az olajszőkítéstől napjainkig egy elég jól kimutatható ív – egészen addig, hogy hogyan is működik ma az éjszakai élet. Rengeteg forgatásos sztori elhangzott, sokat röhögtünk – ebből a szempontból tehát nagyon jól sikerült, és bízom benne, hogy a szájpropaganda beindítja a filmet.
KULTer.hu: Az eddigi visszajelzések és tapasztalatok alapján mit gondolsz, lehet a közösségi filmezés egy működőképes modell?
Csak akkor lehet működőképes, ha megnézik elegen, és visszajön annyi, hogy a stábot és a színészeket ki tudjuk fizetni; különben nem. Kresméry Danival, a producerrel abban bízunk, hogyha egy független módon elkészített film meg tudja teremteni a saját létének az anyagi alapjait, akkor a modell működik, és lehet még egy filmet csinálni függetlenül, meg még egyet, meg még egyet… Most dől el, hogy ez a kísérlet sikeres lesz-e, vagy muszáj minden áron állami vagy más forrásból pénzt szerezni, ha filmet akar csinálni az ember. A Fekete levesnél onnantól, hogy a pénzügyi faktort kivettük belőle, abszolút benne volt a filmkészítésnek, a közösségi alkotásnak az az öröme, ami amúgy sokszor kiveszik, ha nagyon szigorú gyártási terv és költségvetés alapján, mindenki szigorúan a pénzért dolgozik, és csak másodsorban azért, mert ezt szereti csinálni.
