Mire lehet szüksége egy fiatal irodalmárnak, ha olyan pályára akar lépni, ahol nagyon nehéz érvényesülni? Mit lehet tenni, ha az ember arra vágyik, hogy a hétköznapoktól eltérő módon mutatkozhasson meg? Teremthetünk egy közeget, amelyben hasonló igényű emberek vannak, s tapasztalt alkotók adnak útmutatást. Erre tesz kísérletet a FISZ-tábor különböző műhelymunkákkal és a meghívott szerzők segítségével.
Az első esti beszélgetés vendége Szvoren Edina volt. Nagyon örültem, hogy meghívták őt, régóta kíváncsi voltam a Pertu és a Nincs, és ne is legyen című, nagy kritikai sikert elért kötetek szerzőjére. Az előzetes feltételezéseim nem voltak tévesek, Visy Beatrix kérdései mentén ugyanis egy rendkívül művelt és intelligens író mutatkozott meg a közönség előtt. A kérdések első fele a pályakezdés emlékeire és okaira irányultak. Szvoren számára az írás a családja körében kialakult beszédképtelenség ellenpontjaként jelent meg, egy olyan világként, amelyben képes kifejezni érzéseit és gondolatait. Saját elmondása szerint a megtalált csöndben vált lépcsőházi gondolkodóból íróvá. Visy Beatrix ebben látja annak az okát is, hogy Szvoren szövegeiből hiányoznak a párbeszédek, az egész helyett pedig a részletek felnagyítására törekszik. Novelláinak inspirálói, ahogy a kérdező kiemelte, a tapogatózás, a bizonytalanban való elmerülés. A Szvoren-novellák alakjai magukba zárt emberek, ezért válik fontossá a novellákban a testi folyamatok lassított felvételű felnagyítása, amely képes a lelki történéseket közvetlenül elbeszélni. Szóba kerültek a mesterek is. Szvoren csak későn fedezte fel magának a magyar irodalmat, szinte kizárólag világirodalmat olvasott, és abból is csak nagyregényeket. Írói munkája mégis akkor kezdődött el, amikor felfedezte az anyanyelvű irodalmat, ebben pedig legfőbb hatásként Nádas Péter prózáját említette meg, amiről először tudta elhinni, hogy az világirodalom, ugyanakkor a nyelv örömét is megtalálta benne.
Az este könyvpromókkal folytatódott. Szalai Zsolt mutatta be a még megjelenés előtt álló köteteket, elsőként Izsó Zita második könyvét. Szalai szerint a Színről színre mutatja Izsó fejlődését. Verseskötete sok nézőpontú, különböző korú és nemű hangokat szólaltat meg, olyannyira, hogy sokszor eldönthetetlen, ki is a versbeszélő. A szerzőtől megtudjuk, hogy a kötet néhány versét férfi álnéven publikálta, és tervben volt, hogy a kötete is így fog megjelenni, de végül azért tett le róla, mert ezt nem egy posztmodern szerepként fogta fel, hanem az önmagától való eltávolítás eszközének tekintette. Szalai még megemlítette Izsó Zita prózai nyelvű versmondatait, amelyek könnyen befogadhatóvá teszik a kötet darabjait.
A második bemutatott szerző az elsőkötetes Tinkó Máté volt. Az Amíg a dolgok rendeződnek sokkal bonyolultabb versnyelvet használ, állapítja meg Szalai Zsolt. A versmondatokban megjelenő analitikusság a múltból igyekszik rekonstruálni a jelen hiányát, ezáltal törekedve az identitás önmegteremtésére. A különböző korokból megszólaló versbeszélők ütköztetéséből pedig egyaránt kibontakozik a szocializmus és jelenkorunk társadalmi kritikája. Tinkó saját elmondása szerint költői nyelve töredékes, mert nem létezik olyan diskurzus, amelyen a generációs problémákról érvényesen lehetne beszélni.
Végül Novák Zsüliet következett Disznó vallomások című első kötetével. Novák számára éppoly befolyásoló volt írói nyelvére a családi közeg nyelvhasználata, mint Szvoren Edinának. A novelláiban megjelenő, leginkább az erotikussághoz kapcsolt trágárság a beszélt nyelv hétköznapi természetességéből fakad, ezért nem is tekinti azt polgárpukkasztónak. A disznóság szövegeiben elsősorban arra utal, hogy az ember egyaránt képes élvezetből szeretkezni és gyilkolni. Novellái e két végpont köré épülnek. Később Novák beszélt készülő új kötetéről, amelyben a központi téma az általa is művelt néptánc, amiről egyúttal szeretné lehántani a rárakódott negatív képzeteket is.
Az este zárásában Magolcsay Nagy Gábor logo-mandaláit ismerhettük meg a szerző bemutatásában. Magolcsay először az avantgárd fogalmát tisztázta. Ezt a kritikusok elsősorban letűnt stílusnak tekintik, ezért nem is nagyon tudnak mit kezdeni a kortárs avantgárd kulturális termékeivel. Az avantgárd viszont sokkal inkább magatartásforma, vallja Magolcsay, amely végigkíséri az európai irodalmat. Vizuális költeményeinek fontos sajátja, hogy nem diktálják a jelentést, sokkal inkább tekinthetőek a véletlenszerűségen alapuló versgenerátoroknak, ezáltal nagyobb teret adva az olvasó szabadságának, sajátos intuitív értelmezéseinek. Kivetítőn bepillantást nyerhettünk Pántya Bea képzőművésszel közösen készített logo-mandala kiállításába is, a Metanoia Park nevű projekt képeivel.
A másnap délelőtti és délutáni műhelyfoglalkozások után a hangulatot az Urbán Bálint és Makai Máté alkotta Bon Giorno, Bon Jovi ragazzi alkalmi felállása dobta föl. A két gitáros leginkább a kilencvenes évek giccses popslágereit (Britney Spears, Backstreet Boys) dolgozták fel a rock keményebb hangzásvilágára alapozva, ezzel egyúttal ironikus távlatba helyezve az egykorvolt nyálas tinislágereket. Részemről óriási piros pont nekik, a közönség rengeteg tapssal és nevetéssel jutalmazta őket.
A csütörtök esti beszélgetésre éppoly kiváló szerzőt hívtak meg a FISZ szervezői, mint előző este. Grendel Lajos Kossuth-díjas írót Korpa Tamás faggatta, megpróbálva átfogni az impozáns életmű egészét. Elsőként az írónak a polgári hagyományhoz való viszonya került szóba. Grendel úgy véli, Magyarországon igazából nem is létezett polgárság, az legfeljebb egy nagyon szűk fogalomként értelmezhető, így a polgári irodalom úgy reflektált a polgárságra, hogy az igazából nem is létezett. Ebből a szempontból Kosztolányit emelte ki, akit abban is rokonának tekint, hogy a prózáiban maga is kerüli az önéletrajzi elemeket, inkább tiszta fikciót ír, amelyek mégis megmutatják a valóság egy szeletét. Szóba került a négy évvel korábban írt irodalomtörténete is. Ezt Grendel a huszadik századi irodalomban való kalandozásnak nevezte, ugyanakkor igyekszik azt bővíteni is, például Wass Albert prózájának beemelésével. Ezzel együtt kitért arra, hogy a magyar kultúrában nehéz elválasztani az irodalmat az ideológiától. Ezzel igyekszik szembemenni Éleslövészet című regényében is, amennyiben annak írása során elutasította a társadalmi elvárásokat az irodalmi művekkel szemben. Végül a nagy felvidéki példakép, Mikszáth Kálmán került szóba, aki Grendel számára eleinte nem volt különösebben fontos, csak később ismerte fel a Mikszáth-próza nagyszerűségét, ahogy Grendel maga fogalmazott: „Hatvanon túl csodálkozol, hogy mily későn fedezted fel magadnak”.
FISZ-tábor, 1-2. nap, Visegrád, 2014. július 23–24.
A fotókat Káldy Sára készítette.
