Nagy lelkesedéssel, de igen kevés tapasztalattal indultam neki életem első Bánkitó Fesztiváljának. Az esemény nem tartozik az agyonreklámozott, „csapból is ez folyik”-féle rendezvények közé, de azt hiszem, többek közt ebből is fakad különlegessége. A fesztivál alapját a zöld gondolkodás, a tolerancia és a megértés adja.
A Bánkitó egy igazi, a szó szoros értelmében vett fesztivál, ahol „szabadságillat” van a levegőben. Bánkon végre igazán elengedheti magát az ember, végigbulizhatja a három napot – mert igen, mint minden csoda, sajnos ez a program is csupán három napig tart. A csütörtök délutáni érkezésünk sima ügy volt, sehol sem várt minket kilométeres sor, az embereket végigtapogató, táskákat órákig vizslató biztonsági őrök hada is elkerült minket. A kapuban ülő jegyárusító srácok kedvesek voltak, és amikor közöltem, hogy sajtósként vagyok jelen, két szervező segítségét is felajánlották. Az utazás-beérkezés-lepakolás tehát meglepően egyszerűnek bizonyult, ezután már csak a sátorállítás volt hátra. A jövőre nézve azt hiszem, inkább a szerdai érkezést választom majd, mert ugyan sátorhely még volt, de az igazán jó, árnyékos részeket a korán érkezők már rég elhappolták.
A fesztivál területe igen nagy, ha minden helyszínre el akarunk látogatni, esetenként tíz-tizenöt perces sétákat is kell tennünk. A Tószínpad véleményem szerint a rendezvény leghangulatosabb része, ami nappal és éjjel egyaránt kiérdemli ezt a címet. Az Északi Színpad kvázi a nagyszínpad szerepét tölti be, hiszen a húzónevek, vagyis az Akkezdet Phiai, a Belga és a Zagar csapata is itt lépett fel.
Ha az ember kellemes elektronikus hangzásra és reggel nyolcig tartó bulira vágyott, nem volt más dolga, mint ellátogatni a Kontra Klub támogatásával kialakított, kényelmes babzsákokkal ellátott Bar 72 pódiumához, ahol a délelőtti két órás szünetet leszámítva mindig szólt a zene és folyt a tánc. Végül, de nem utolsósorban a Cirkusz sátor varázsolt igazi cirkuszi hangulatot a fesztiválozóknak. A színpadi koncerteken túl egyéb programokra is ellátogathattak az érdeklődők, amelyek főként a fesztivál területén kívül valósultak meg. Az idei civil és kulturális események központi témái a sérülékeny, nehezebb helyzetű csoportok kérdése és a közügyekhez való könnyebb hozzáférés lehetőségei voltak. Ezek feldolgozásában nagy szerepet játszott a Mérei Ferenc Szakkollégium, amely az ELTE Bölcsészkarán alakult pár éve. Az Idegenek a kertemben című migrációs filmgyűjtemény csapatával és a Menedék Migránsokat Segítő Egyesülettel karöltve szervezték meg a fesztivál beszélgetős, filmezős, színjátszós programjait, de nézegethettünk kiállítást is, ha épp ahhoz volt kedvünk. Jókuti András fotós – a CEU Roma Access Program diákjainak közreműködésével létrejött – Accessories című képei a társadalom roma tagjaira vonatkozó sztereotípiákat mutatta be, az I. Bánki Tárlat pályázati kiállítás idei témája pedig országunk szépsége volt. Utóbbi a „Szakadj ki a magyar tájból!” mottóra épített, s az itt kiállító művészek munkái segítségével be-, vagyis inkább kitekinthettünk kicsit másképp az általunk már ismert, érdekes, sokszínű tájra.
A Soharózsa nevű kórus tó körüli koncertsétája fület és szemet gyönyörködtető élmény volt egyszerre. A színjátszós palettán pedig megtaláltuk a Dreampire Színház álomimprovizációs peformanszától kezdve a Tünet Együttes Nem emlékszem, hogy így neveltek volna című, héttől hetvenhét éves korig követett karakterek élettöredékeiből összeálló darabját is. Volt olyan előadás is, amely aktívabban épített a közönség bevonására. A Mérei Szakkollégium és a Romakép Műhely által meghívott, a Gruppo Tökmag nevű képzőművészeti csoport, valamint a Színház- és Filmművészeti Egyetem bábrendező-hallgatója, Lázár Helga elsőéves dramaturg- és a másodéves bábszínész-hallgatók hozták létre A Sárkány Lee visszatér Bánkra című előadást, melyet szombaton nézhettük meg. Ez úgy érzem, kiemelkedett a többi közül. A pécsi roma fiú eredetileg képregényben megalkotott szövegét kínai árnyjáték formájában láthattuk, ami egyszerre volt vicces és elgondolkodtató. A bábosok előadásában aláfestő zeneként a Star Wars jól ismert dallamain kívül Kanye West és Katy Perry E.T. című száma is felcsendült.
Részt vehettünk még workshopokon és beszélgetéseken, hallhattunk például a nők helyzetéről a politikában, az önkénteskedésről és a hajléktalanságról. Mivel a fesztiválra sokan érkeztek gyerekkel, színes gyerekprogramkínálat is várta a családos fesztiválozókat. Fontos vonal a fesztivál kapcsán a sport is, hiszen a a szervezők egy biciklis rendezvényt kívántak létrehozni a kezdetekkor, ebből nőtte ki magát zenés-táncos mulatsággá a Bánkitó Fesztivál, ahol az alapkoncepció, vagyis a kultúra, a sport és a művészet bemutatása, népszerűsítése megmaradt. Tekerhettünk Bánk környékén fél tizenegytől minden nap, kezdhettük a reggelt egy kis jógával a tóparton, aztán masszázsra is benevezhettünk, hogy teljes legyen az élmény. A közösségépítés könnyű volt, mert nem a nagy fesztiválokon megszokott „lépni nem tudsz, mindjárt összetaposnak”-féle tömeg várja itt az embert, hanem mindenki közvetlen, mosolyog. Ha mindez nem lett volna elég a békés összeröffenéshez, az árnyékban, a tó sétányán berendezett játéksarok is jó alkalmat teremtett az ismerkedésre.
Külön tetszett, hogy egy-egy program kezdete előtt a szervezők hangosbemondón is felhívták a figyelmünket arra, hogy mi következik, így sosem feledkeztünk meg a tapsikolva várt koncertről, eseményről, beszélgetésről. Még így is elég könnyű volt lecsúszni a betervezett programokról: a napfény-tó-zene hármas andalító hatása mindent kitöröl az amúgy is kissé bódult fesztiválozó agyából. Bevallom, engem is magával ragadott e mesterhármas, s csak nagy nehezen jutottam el a kiszemelt programokra. A Tószínpad nappal zenés, ugródeszkával ellátott stranddá alakult, ahol mindenki kipihenhette az előző este fáradalmait. Nyári számok dallamát vitte a szél, miközben a közeli bódéban a gyönyörűen tálalt hamburgeremet majszoltam, a tó pedig egy köpésnyire hullámzott hívogatóan mellettem. Kell ennél több? Ha egy kicsit szeparálódni vágyott az ember lánya, a tóba lógó stégek meghitt magányában akár tovább álmodhatta a sátorban a napfény által kegyetlenül megszakított álmát. Még a bolt is igen közel volt a parthoz, úgyhogy a különböző jégkrémekről és rágcsákról sem kellett lemondani a lustább látogatóknak sem.
A koncertek legkorábban öt és hét között kezdődtek, addigra mindenki kistrandolhatta és -játszhatta magát. Csütörtökön, este hattól a Tószínpadon a Maybeiran Sanskülott zenekar kissé melankolikus, de kedves számaival kezdődött a lazulás, de előtte érdemes volt meghallgatni a Bar 72 electroswinges számait is, ahol már táncolni is lehetett – már, ha valakinél korán jött a boogie-láz. A tónál viszonylag hamar, tízkor vége lett a koncertek sorának, ekkor érdemes volt átsétálni a Cirkusz és az Északi Színpad területére, ahol kilenctől a Carbovaris zenekarral kezdtünk, ezután zenélt egy, a saját elnevezésük alapján „raincoat” rockot játszó, igen lelkes fiatalokból álló zenekar, akik kellően megalapozták a hangulatot a várva várt Akkezdet Phiai duónak. Saiidot és Újoncot óriási tapssal és ovációval ünnepelte a közönség, jómagam az első sorból élvezhettem a koncertet. Závada Peti még slammelt is két szám között.
Ezután a tömeg egy része maradt és áttáncolt egy Savwerne koncertet. A zenekar elektronikus, élő zenével gazdagított zenéje minden lábat heves mozgásra bírt. A közönség másik része átvonult a Cirkusz sátorba, ahol szintén táncos zenére lehetett bulizni. Sokat könnyített a helyzeten, hogy a színpadok és a sátortábor igen közel volt egymáshoz, így viszonylag könnyen találtam vissza a lejtőre profin felállított sátramba.
A második nap délelőttje és koradélutánja is főként a tó bűvöletében telt, a Tószínpadon a lelkesebb és kevésbé fáradt közönség fél tizenkettőtől részt vehetett a Colorstar zenekar koncertjén, valamint az ezzel egybekötött klip forgatásán. Nagyon várom az anyagot, élőben igen jól festett és hangzott a dolog. Fél nyolcra már fürdőruha helyett farmerra váltva vártam a Meztelen Diplomaták koncertjét, akik tömegeket bírtak ugrálásra a színpad előtt. Utánuk a Mary Popkids következett, akik szintén erősen igénybe vették a közönség táncolós felét. Én személy szerint a lelátó legfelső padjairól, fröccsöt kortyolgatva hallgattam végig őket, miközben gyönyörű kilátás nyílt a tóra, majd átporoszkáltam az Északi Színpadhoz, ahol a Puszi és a The Qualitions után következett az általam legjobban várt Belga koncert. Remek volt, mint mindig, s még titkos vágyaim is valóra váltották a Felveszem a New York jenkis kabátom című klasszikus előadásával. Ezután mindenki ott folytathatta a bulit, ahol akarta, a kínálat és kereslet egyezett, de engem olyannyira kielégített az átugrált Belga koncert, hogy el is tettem magam másnapra.
A harmadik nap hajnala némi fájdalommal köszöntött rám, hiszen olyan közel volt már a vég. De előtte még várt egy izgalmas bábjátékel-őadás, színesítve a napi tó-zene-napfény rutint. Fél nyolctól a Jónás Vera Experiment-koncertet táncoltam végig, majd a Middlemist Redes fiúk partyjába belefülelve indultam az Északi Színpad irányába, az Amoeba & Fixi4 koncertjére, akik igazi rázós-pattogós mulatságot csináltak. Az utánuk következő Zagar-koncert ugyan nekem újfent ülős-hallgatósra sikerült, a sátor bizony megrengett a srácoktól. A buli egészen hajnalig folytatódott, az utolsó taktusok reggel kilenckor hangzottak fel, mégis volt olyan, aki a „Még, még, még, ennyi nem elég!” kiáltással nyilvánította ki fogyhatatlan bulikedvét és frissességét.
Másnap kettőig kellett elhagyni a tábort, de sokan a sátor összeszedése után is maradtak még, hogy élvezhessék a fürdőzést. Összességében úgy érzem, felejthetetlen három napot tölthettem el a Bánkitó Fesztiválon, sokadmagammal egyetemben. A hangulat csodás volt, mindenki megtalálhatta a fesztivál nyújtotta szépségeket, érdekességeket, bulilehetőségeket saját szájíze szerint. A fellépők is kitettek magukért, sőt sokan közülük részt vettek az egész rendezvényen és ott partyztak velünk. Egy biztos ponttal gazdagodott tehát a jövő nyári programtervem, s remélem, ezzel nem csak én vagyok így.
Bánkitó Fesztivál, Bánk, 2014. július 17-19.
A fotókat Zarádi Bence készítette.