Szerda, csütörtök, péntek. Egy hagyományos héten az ember ilyenkor már számolja a napokat, izgatottan várva a hétvégét, a Sziget Fesztivál szitizenjeinek azonban minden nap kincs és „karnevál”. Fergeteges koncertek, színes kulturális programok, extravagáns fazonok és az elmaradhatatlan sárfürdő – vágjunk a közepébe!
Augusztus 13. (1. nap) Ha azt mondom, hogy a HÉV-ről leszállva a Filatorigát megállótól a K-hídig húzódó távot nagyjából negyven perc alatt tettem meg, akkor azt hiszem, érezhető mekkora embertömeg indult letelepedni szerdán a Szigetre. Számomra a nap attrakciója az amerikai alternatív rockzenekar, az Imagine Dragons fellépése volt. Elképesztő látni, mennyi ember táncol és énekel egyként az együttes különleges hangulatú zenéjére. Maga a koncert egy „lassú előjáték” volt, természetesen boldog befejezéssel: a legnagyobb, legismertebb slágerekre várva szép lassan megőrült a tömeg, a végén pedig a korábban általam is agyonhallgatott Radioactive késleltetett extázissal tette fel a pontot az i-re. Ezután különösen nagy dilemma elé kerültem: mit tegyek, ha ugyanolyan érdekesnek tűnő koncertek egy időben vannak, de csak egy van belőlem? Erre vágta rá egy barátnőm, hogy akkor a harmadikra kell elmenni. Fájó szívvel a Placebo helyett átvándoroltam az A38 sátorba Tom Odellre. Hiába van legalább nyolc nyitott kijárat, a benti hőmérséklet a szaunában tapasztalt levegőtlen forróságot idézte fel bennem.
A szigetlakók két koncert között nagyon szívesen töltik el az idejüket különféle olyan tevékenységekkel is, amelyek felhőtlen gyermekkorukat idézik. Erre a Civil Sziget számos alternatívát kínál, ilyen például a testfestés vagy a ping-pong. A relaxációnak is sok fajtáját részesítik előnyben a fesztiválozók, akárhányszor arra jártam, tele volt a jógasátor. Az igazán aktív pihenésre vágyók pedig bárhol, bármikor álomra hajtják fejüket, legyen az a járda széle vagy egy koncert hátsó sora a sár mellett. A birkaösztön továbbra is egy vitathatatlanul jelen lévő viselkedési forma a feszten: ha valaki random leguggol egy koncert kellős közepén, esetleg kitalál egy érdekes kézmozdulatot, a társai – a teljes összetartás és szeretet jegyében – feltétel nélkül utánozzák őt. (Továbbra sem baj, ha az adott tevékenység tök hülyeség.) Érdekes a „hasonulás” kontra „kitűnni vágyás” a szitizenek körében: a lányok könnyen felismerhetőek a rojtos farmer sortról, sáros cipőről, a hajukba illesztett virágról, a fiúk pedig még mindig inkább félmeztelenkednek. A férfiak valahogy őrültebbek és bevállalósabbak öltözködés terén a Szigeten, forróságban, esőben és hidegben is. Néhányan előszeretettel viselnek minél extrémebb ruhadarabokat, saját örömükre és társaik szórakoztatására. Ezek közé tartoznak a pszichedelikus mintájú, pink cicanadrág (fiúkon), különböző, néha beazonosíthatatlan élőlényt imitáló fejdíszek és sapkák, de a homlokra ragasztott óriási orrszarvak is.
A Sziget Fesztiválköztársaság „hivatalos” lobogója mellett sokan kötik a nyakukba, derekukra a nemzeti zászlót és a teljesen beazonosíthatatlan ruhadarabokat. Ilyen az a zöld-fehér cikkcakkos lobogószerűség, amelyet már harmadik napja nem tudok megfejteni (pedig megkérdeztük kíváncsiságból büszke hordozóját, hogy mit is visel, de a viszonylag artikulált válaszból sem tudtuk kikövetkeztetni). Ha pedig az ember lánya netalán kirúzsozza a száját, lépten-nyomon csóknyomot kérnek tőle (van, aki elég komoly számú „trófeát” gyűjtött össze a hátán, mire hozzám ért). Nagyjából tíz újabb réteg bordó rúzs után inkább feladtam.
Augusztus 14. (2. nap) Reggel óta szakadt az eső, ami azt eredményezte, hogy a hatalmas porréteg és az esővíz keverékéből klassz – alaphangon is bokáig érő – sár lett. Ez azonban a szitizeneket kevésbé zavarta: egy részük a „bazársoron” kapható ezer forintos, vidám színekben pompázó esőkabátot vagy a szemetes zsákot húzta magára. A lakók másik – nagyobbik – fele a teljes elázás mellett döntött. Megfigyeltem, hogy a szigetlakó, ha víz éri a testét, és kellő alkohol van a vérében, minden élőlénynél jobban hasonlít a vaddisznóra. Már ami a sárban fetrengést és a még nem fejtetőig sáros emberek kergetését jelenti. (Mondanom sem kell, sikítva menekültem.) Ráadásul napról napra egyre több embert látni kötéssel a fején vagy mankóval bicegni, úgyhogy mindenképpen dicséretet érdemel a Sziget négyszáz fős egészségügyi szolgálata. A napomat a Rubik Szigeten kezdtem, ahol folyamatosan zajlanak a selejtezők az idén negyven éves, világhírű magyar találmány vasárnapi bajnokságára. A Rubik Sziget és a Múzeumi Negyed színes programkínálatával kitűnő lehetőséget nyújtott arra, hogy a több tízezer külföldi látogató is megismerkedhessen a magyar kultúra és művészet egy-egy szeletével.
Úgy tűnik, az égiek is nagyon szeretik a Bastille zenéjét, mivel az eső nem sokkal a fellépésük előtt állt el. Az angol rock banda énekese, Dan Smith volt eddig az egyetlen, aki elhagyta a színpadot és a (természetesen kordonok mögött álló) közönség között is elsétált, majd a Pop-rock Nagyszínpaddal szembeni technikai emelvényről folytatta a show-t. Életemben először láttam koncerten síró lányokat. Ráadásul sokat. Ezután Lily Allen folytatta a közönség megőrjítését: pimasz hangjával és extravagáns táncosaival igazán forró show-t produkált, még a hideg ellenére is. A Nagyszínpad aznapi zárófellépője Macklemore & Ryan Lewis voltak. Hallottam, hogy rengeteg elvetemült fanatikus már délután kettőkor a színpad körül tolongott, hogy a 21:30-kor kezdődő koncerten garantáltan legelöl állhassanak. Nos, nem hiába rajonganak annyian a formációért: Macklemore verhetetlen showman, aki szinte hergelte a tömeget a koncert alatt. Élőben még monumentálisabb a zenéjük. Felesleges is tovább ragozni. Fájó szívvel, de elmentem a koncert végéről, hogy még időben átérjek az A38 Sátorba, a belga énekes-dalszerző, Stromae fellépésére, azonban addigra már teljesen megtelt a helyszín, úgyhogy duplán bánkódtam a nap végére, de ez a csütörtök így is felejthetetlen marad.
Augusztus 15. (3. nap) A mai – a változatosság kedvéért esős és sáros – napot egy jó nagy adag kultúrával színeztük ki. Ellátogattunk az Art Zone-ba, ahol többek közt Szombat Éva képei is felvidítottak minket, valamint végigjártuk a Múzeumi Negyedet. A legtöbb intézmény (sőt szinte az összes) az aktuális vagy állandó kiállításának „kóstoltatása” mellett valami interaktív, kvízes vagy kézműves programmal is szolgált a látogatóinak. Hogy hódoljunk a kortárs táncművészetnek is, este tízkor megtekintettük a Fidelio Kultúrzóna Összművészeti Színpadán a Tünet Együttes Közhely című előadását. Találóbb nevet nem is adhattak volna az előadásnak: szinte mellbevágó volt szembesülni a „magyar valósággal”, vagyis szinte minden olyan közhellyel és sztereotípiával, ami meghatározza a mindennapjainkat, Magyarországot, Budapestet. Az általános iskolás tornaóráktól kezdve a hajléktalan kéregetőkig vagy a külföldiek megítéléséig mindenki találhatott legalább egy olyan esetet, amelyet ő is átél vagy átélt már.
A koncerteket ma a Palma Violets-szel kezdtük az A38 Sátorban, ahol a tömeg lassan éledezett. Ezután a walesi Manic Street Preachers rockzenekar adott hatalmas koncertet a Nagyszínpadon. A banda az ironikus, politikai témákkal is átszőtt dalairól ismert. Olyan slágerek is felcsendültek a bulijuk alatt, mint a mindenki által ismert Your love alone is not enough vagy az If you tolerate this. A nap (számomra) utolsó koncertje a Klaxons volt, akiket bevallom őszintén, előtte nem ismertem, azonban annyira monumentális és dinamikus a zenéjük, annyira fülbemászó volt minden egyes dallamuk, mintha csak a legismertebb slágereiket hozták volna el a szitizeneknek ma este.
A hangulat tehát a tetőfokon, izgatottan várom a folytatást!
Sziget Fesztivál, 1–3. nap, Budapest, 2014. augusztus 13–15.
A fotókat Sándor Attila készítette.
