A délután első felében Szőcs Petra filmjével és egy gyermekirodalmi kerekasztal-beszélgetéssel tényleg választ kaptunk arra, hogy milyen, mikor a gyerek felnőtté válik és mikor a felnőtt gyerekké, míg a külsős, művházas programok inkább a politikához, illetve a „hiteles családtörténet-hamisítás” technikájához vittek közelebb minket.
A JAK-tábor 3. napja azzal kezdődött, hogy hajnal kettő tájban elmentem lefeküdni. Kicsit sajnáltam, mivel magam mögött kellett hagynom a még bulizókat, de legalább kicsit többet aludhatok, mondtam magamnak. Ám a tudósítók élete tele van meglepetésekkel meg kiszámíthatatlan hatórás ébredésekkel. Nem ecsetelem tovább sanyarú sorsom, lényeg a lényeg: kissé fáradtan indultam neki a napnak, és ezzel nem voltam egyedül.
A reggeli és a közben megbeszélt tegnap esti sztorik után lassan elkezdődtek az írószemináriumok. Úgy döntöttem, elsőként a legnépszerűbbet, a lírai műhelyt nézem meg, ahol kabai lóránt látta el hasznos tanácsokkal a résztvevőket. Jó és kevésbé jó szövegek is elhangzottak a szemináriumon, de a hallgatóság mindig érdeklődéssel fordult a művek felé, és építő kritikákkal látta el a szerzőjüket.
Bár a műhelyek nem egyszerre fejeződtek be, az ebéd után bevártunk mindenkit, hogy senki ne maradjon le az első délutáni programról, aminek főszereplője Szőcs Petra és A kivégzés című filmje volt. A vetítés után a rendező- és költőnővel Fehér Renátó, Selyem Zsuzsa és Szegő János beszélgetett. Bár Szőcs Petrából harapófogóval kellett kihúzni a válaszokat, a végére mégis egy érdekes, izgalmas beszélgetés bontakozott ki a történelmi eseményeket feldolgozó filmekről és irodalmi művekről.
Kis szünet után Felnőttből gyerek, gyerekből felnőtt címmel Tallér Edina, Sopotnik Zoltán és Szabó Imola Julianna beszélgetett a gyermekirodalomról. A Manó Kiadó főszerkesztője, Csapody Kinga moderálta a programot, s én kifejezetten vártam azt a kérdést, miért dönt úgy egy író, hogy mostantól gyermekirodalommal fog foglalkozni, s amikor ez elhangzott, a válaszokat kissé csalódást keltőnek találtam. Tallér Edina elmondása szerint azért kezdett gyermekirodalommal foglalkozni, mert valami olyasmit szeretett volna írni, amit a gyerekei is el tudnak olvasni. Szabó Imola Julianna szintén a gyermekvállalás után fordult az irodalom e szegletéhez. Elmesélte, hogy eleinte csak szóban működtek a történetek, majd mikor elkezdte őket leírni, az valahogy egy különös szabadságérzettel töltötte el, felszabadítóbb volt, mint nem gyermekeknek szóló szövegeket írni. Sopotnik Zoltán viszont arról beszélt, hogy számára nincs különbség gyermek- és felnőtt irodalom között: „ ugyanaz a lényege, nem kell különböznie”, jó és rossz irodalomról beszélhetünk, nem felnőtt- és gyermekirodalomról.
A beszélgetés későbbi részében szóba került a kemény szerkesztői munka és a felelősség, amely az írót és a szerkesztőt egyaránt terheli: biztos nem ártok a gyerekeknek? Ezen kívül érintették az illusztráció fontosságát, és azt is, vajon miért nem lehet Magyarországon sikeres a Mese a vakondról, aki tudni akarta, hogy ki csinált a fejére. A végső konklúziót Szabó Imola Julianna mondta ki: nem a szülőknek, hanem a gyerekeknek kell írni a mesekönyveket.
Mire a beszélgetésnek vége lett, a tábor területén már legalább négy különböző csoportosulás ült körül pár üveg bort, doboz sört, esetleg egy cigit, ráadásul a kocsmát is többet megnézték, biztos nem tűnt-e el tegnap óta. A témát sokszor az előző napi kerekasztalok gondolatainak továbbfűzése adta, illetve sikerült megfigyelnem, hogy a beszélgetések után elég kevesen kérdeznek, de a fel nem tett kérdések ilyen alkalmakkor mindig előkerültek. Most valahogy a vacsora sem terelte össze az embereket, ám a közeli művházba így is mindenki eltalált, hiszen alig 50 méterrel kellett csak továbbmenni az úton.
Itt kezdődött hamarosan a következő program: beszélgetés Fülkeufóriáról Parti Nagy Lajossal. A szerzőt Vári György kérdezte, a téma pedig az irodalom és a politika kapcsolata volt. Szó esett arról, miért tekinthető történelmi krízispontnak 2010, illetve a szerző elmesélte, hogyan és miért születtek a Magyar mesék. Parti Nagy azt is beismerte, hogy a végére már egyre rosszabb szájízzel folytatta az Élet és Irodalomban elkezdett szövegfüzért, de nem akarta abbahagyni. A szövegeknek sosem volt céljuk a szépirodalmiság és a kritikának való megfelelés. Ezek politikai megszólalások, melyekben a költő saját véleményét fejezi ki. Szerinte egy író nem tud elrugaszkodni a politikától, hiszen ugyanúgy állampolgár, a kettőt pedig nem lehet különválasztani.
A beszélgetés után már csak egyetlen hivatalos programpont volt hátra, bár ezzel kapcsolatban a programfüzet egy kicsit csalókára sikerült, mert valójában még egy színpadi előadás és egy beszélgetés is hátra volt. Elsőként Grecsó Krisztiánnal beszélgetett Szabó Tibor Benjámin. A téma hivatalosan Grecsó új kötetéről, a Megyek utánadról szólt, amely egyfajta néhol igaz, máshol csak igaznak vélt, valójában fiktív visszaemlékezés. A szerző elmesélte, egy ilyen könyv akkor működik jól, ha egy-egy fiktív elemet az alapján építünk fel, hogy a karakter hitelesen tud-e benne mozogni, illeszkedik-e a karakteréhez a jelenet. A beszélgetés után egy Grecsó Krisztián tárcáiból készült színdarabot láthattunk Horváth Gergely előadásában, és Czinki Ferenc rendezésében. A hivatalos program végeztével pedig az volt a szerencsénk, hogy a szállásunkhoz közeli italozó egy kevésbé forgalmas útra nyílt, így nem zavart senkit, hogy aki már nem fért el a kocsmában, az az úttesten álldogáló csoportok valamelyikében találta meg a helyét.
JAK-tábor, 3. nap, Balatonszemes, 2014. augusztus 28.
A fotókat Áfra János készítette.