Nyugtalanító videoklipek, torzult emberi testek, mutánsok, állatemberek, zef, felkavaró és folyamatosan határokat sértő Gesamtkunstwerk: így lehetne a legpontosabban leírni a Die Antwoord nevű dél-afrikai együttest, amely augusztus 5-én a Budapest Parkban koncertezett. Elöljáróban: a katarzis elmaradt.
A koncert előtt elég sok időt töltöttem azzal, hogy összekomponáljak egy, a koncert megelőlegezett hangulatának megfelelő szettet az egyre inkább elirodásodott ruhatáramból, de később rájöttem, hogy valójában a próbálkozásaimmal csak az egyébként korban és stílusban egyaránt nagyon színes, a normcore-tól a piros, szegecses bőrfűzőig húzódó stílusú fesztiválközönség alsó-, esetleg középkategóriáját sikerült megütnöm extremitásban.
Nem is tudom, hogy mit vártam. Titokban talán azt, hogy akaratom ellenére rémálmaim lesznek a koncert után, legalább arra az egy órára abba tudom hagyni a vakarózáshoz hasonlatosan kényszeres interpretációt, vagy azt, hogy utóbb kell majd gondolkodnom, hogy miként fogalmazzam meg a „wahaaa”-élményt. Jelentem, a Die Antwoord nem tudta elvenni a mondataimat. Ha már kénytelen voltam elemezgetni, akkor legalább abban bíztam, hogy végre kiderül, mi az a „zef”. A Die Antwoord két frontembere, Ninja és Yo-Landi sokszor, sok helyen elmondta már, hogy ez egyfajta laza, a hip-hophoz hasonló szerepet betöltő munkás szubkultúra, alternatív coolság, amely lokalizált korszellemként (zefgeist!) a produkciójuk alapját adja. Az, hogy úgy vagy menő, hogy valójában nincs rá racionális magyarázat, miért is vagy az.
Nos, hogy e szép szavakon belül mi a „zef”, az számomra nem a koncerten (ott pont nem) derült ki, hanem még jóval előtte, kedd reggel, amikor a Deák térnél megláttam Ninját és Yo-Landit, ahogy (az utóbbi szállodai puhapapucsban és pokémonos sapkában, az előbbi pedig valami szembeötlően szembe nem ötlő deszkás cuccban) egy pékség felé igyekeztek. Estére azonban a zefből semmi nem maradt, de lehet, hogy kitakarták az előttem állók. Kaptunk egy oké koncertet, gyors egymásutánban felvonult az összes sláger, az I Fink U Freeky (And I Like U A Lot), a Baby’s On Fire és a legújabb albumról a Pitbull Terrier (avagy Kusturica fekete és fehér macskája, ha veszett). Kaptunk szép koreográfiát a maszkos táncosoktól, nagyon ügyesen kigondolt, narancssárgán fluoreszkáló jelmezeket, a klipek újraalakított, párszor kitekertebb verzióját az óriáskivetítőn, csak a rémálom és a katarzis maradt el. Egy ideig azt hittem, hogy ennek az az oka, hogy Antwoordék nem adtak bele mindent. Aztán rájöttem – így talán egy kicsit még rosszabb –, hogy ők teljesen ott voltak. Sőt! Azt is tudták, hol vannak, amit időről időre egy-egy nagy „Budapest!” üvöltéssel nyugtáztak, az istenadta nép pedig ilyenkor hálásan felbődült. Ilyen apróságoknak is nagyon tudunk ám örülni. Tehát nem ez volt a baj. De ha nem a zenekar tehet róla, és nem is mi, a borzadni-vadulni vágyó közönség, akkor mi volt a gond?
Röviden: piaci inkompatibilitás. Lássuk be, a Die Antwoordot nem hallgatjuk, ha mégis, akkor sem a zene miatt. Ha eltekintünk Yo-Landi kísérteties gyerekhangjától vagy az idegenül hangzó afrikai-angol hibrid nyelven a pusztába kiáltott, de azért homályosan felismerhető obszcenitásoktól, zeneileg a Die Antwoord nem kínál különösebb izgalmakat. Az együttes tevékenysége sokkal inkább egy olyan összművészeti projekt, amely a normálisnak vagy a groteszknek elfogadott emberi testekkel foglalkozik, s folyamatosan arra készteti a befogadót, hogy szembenézzen saját nyitottsága és toleranciája határaival, állandó önmeghasonlást generálva. A videoklipek csak úgy, mint a frontemberek félig-egészen komolyan vett karaktere is ezt a benyomást erősítik a humán és pre-, poszt- vagy parahumán közti határvonalak elmosásával. Mégis, a Die Antwoord is kénytelen a popzene piaci logikájának engedelmeskedni: muszáj koncertezni, hogy megélj, hogy népszerűsítsd az előző albumodat, hogy legyen pénzed kiadni a következőt. Még akkor is, ha a Die Antwoord munkássága nem kifejezetten popkultúra. Egy olyan, különös stílust képviselnek, amely élőben nem feltétlenül hatásos annyira, mint a YouTube-on.
Félreértés ne essék, a koncert élvezetes volt, csak hát nomen est omen. A Die Antwoord név azt jelenti, hogy „A Válasz”, és valóban, még az is válaszokat kapott, aki eredetileg még több kérdésért vagy éppenséggel a fel nem tehető kérdésekért jött volna.
Die Antwoord-koncert, Budapest Park, Budapest, 2014. augusztus 5.
A fotókat Varga Csabi készítette.
