Nyomja meg az Enter billentyűt a kereséshez!

Barátság extrákkal

Kexx Könnyűzenei és Extrémsport Fesztivál 2014

Kexx Fesztivál olyan mikroközösségek találkozásának színtere, amelyek tagjai szinte mindnyájan ismerik egymást. Lehetne tehát „Friends Feszt” is, de maradjunk az eredeti névnél, hiszen többet szoktunk „kexxelni”, mint barátkozni. Rap, elektronikus zene, graffiti, break, KULTprogramok, sok sör, kevés alvás – ilyen volt a 2014-es Kexx Fesztivál.

Idén negyedik alkalommal rendezték meg a Kexx Könnyűzenei és Extrémsport Fesztivált Hajdúböszörményben. Viszonylag hamar és könnyen meg lehet találni a helyszínt: leszállsz a Baltazár utca buszmegállójában, haladsz lefelé egyenesen, s ha már hallod a hangos zenét, megérkeztél. A Kexx és úgy általában a kisebb fesztiválok előnye, hogy nem kell órákig sorban állnod a jegyért, szinte azonnal megkapod a karszalagod, a biztonsági őrök pedig barátságosak, nem akarják letépni a fejed, mert bátorkodtál bevinni egy liter vizet.

kexx

A nulladik napon a „beköltözős buliról” szólt a feszt, amire ugyan már gyűltek az emberek, ám igazán az első napon teremtődött meg a sátorállítás mindenki által jól ismert közösségi „varázsa”. A négy színpadból (Kexx Nagyszínpad, Cropp sátor, Sub.hu Placc és KULTer.hu Terasz) csak kettő működött a party kezdetén. A Sub.hu helyszínén már délután kettőtől szolgáltatták a zenét a fesztiválozók nagy örömére, míg a Cropp sátorban „csak” este nyolctól kezdte a Dj-zést Imre Marjai. A Cropp pódiumán hajnali egytől Monstaz produkciója hozta el a csúcspontot: a lendületes elektronikus dallamokkal játszadozó lemezlovas megteremtette a rendezvény kezdetéhez illő felfokozott, élményekre éhes hangulatot, míg a másik sátorban egyértelműen a Kihova Tanui és tshabee szettjei koronázták meg az estét. A szerdai utolsó fellépőt, a Dropriderst nem sikerült végigtáncolnom, mert már fáradt voltam, és úgy gondoltam, az utolsó nap majd pótolom ezt a hiányosságot, hiszen a Kexxet is ő zárta (volna), de a feszt végkimenetele miatt sajnos erről lemaradtam.

Másnap délelőtt, miután felkeltem, hazaindultam, mivel realizálódott bennem, hogy nem hoztam magammal kellő pénzt és elegendő ruhát. Délután hatra viszont visszaérkeztem a fesztiválra, mert kíváncsi voltam, milyen versekkel, prózákkal lepnek meg a Debreceni Egyetem Irodalmi Kör tagjai a KULTer.hu Teraszon. Nagyon érdekes szövegeket hallhatott a közönség. Polgár Tóth Tamás és Horváth Imre Olivér első körben olvasott írásait külön kiemelném: előbbi szépen eleget tett a kortárs líra alulretorizált, antipoétikus elvárásainak, míg Horváth Imre Olivér műve olyan világot idézett meg a tetoválással, ami nem csak nekem, de VV Krisztiánnak és VV Izának is tetszett. (Igen, a két egykori villalakó is kíváncsi volt a KULTprogramokra.) A folytatásban hét órától a Jam Balaya bulija következett a Nagyszínpadon, amit nemcsak én, hanem szinte minden fesztiválozó nagyon várt. Elénekelték, hogy „visszasírod még ezt a percet”, ha vége lesz a Kexxnek.

Nyolc órától a KULTer.hu Teraszon Zahorján Ivett beszélgetett volna a Bëlga tagjaival, mely nyilván rengeteg embert érdekelt, de sajnos a program elmaradt az egyik Dj balesete miatt, így belekukkantottam a Barbárfivérek produkciójába, akik tudatosították bennem, hogy irreleváns a magyar szakos diplomám megléte, mert többet érek az utcadiplomával. Utánuk a Mikee Mykanic következett, akik helyre raktak legbelül: jó úton haladok, mert nincs előttem lábnyom”. Eddig nem ismertem ugyan a bandát, de megkedveltem őket a nyelvtörőkbe burkolt ironikus gondolataik miatt. Pihenésre nem volt idő, akárhogyan is hirdette a „tűzszünetet” a Kilakikitt. A Killa’-koncert vége felé már hiányoztak az elektronikus beatek is, de azért még meghallgattam a DSP-t. A „tücc-tücc” adagomat Taylor B-től kaptam meg a KULTer.hu Terasznál, majd jött a nap fénypontja, a Bëlga-buli. Mindenki őket várta, nem hiába, hatalmas koncertet adtak. Ugyan néhány nappal ezelőtt már láttam őket a Campus Fesztiválon, de megunhatatlanok, így itt is végigkiabáltam, hogy „szerelmes vagyok én, te beléd, te beléd. Hajnalra jött a laza technó, ami végigkísérte a sörözés-cigizés-beszélgetés-kombót, de persze ezelőtt egy keveset csápoltam Andro beatjeire is.

unnamed

Másnap a has megtöltésére a Spar hipermarketet is igénybe vettem, de azt meg kell jegyeznem, hogy az egész Kexx idején nem fogyasztottam sok ételt, hiszen ott volt a folyékony kenyér, ami a többi fesztiválhoz képest igen olcsó volt. Délután Dirty Ice adta az aláfestő zenét a pihenésre. A második nap programjait is a DEIK-kel kezdtem. Ugyan nem volt tömeg az Irodalmi bangee jumping névre keresztelt felolvasáson – túl jól sikerülhetett az előző napi party –, de a főszereplők elszórakoztatták egymást, majd olyan hangulatot teremtettek maguknak, amely végül minket is áthatott. A felolvasás után irodalmi vetélkedő kezdődött, ahova „bezöldült” emberek is csatlakoztak, nyilván a játék végére beígért vodka reményében. Érdekes és vicces volt, hogy az egyik fesztiválozó átvette Sándor Attila konferanszié munkáját és remekül helytállt, pedig állítom, volt a szervezetében két „atmoszféra” is. Csak a műsor közepéig maradhattam, hiszen a Kexx Nagyszínpadon a Street Royal banda játszott, s hallani akartam élőben is a Not Perfect című dalukat. Ugyan nem hívták meg a szervezők a Fonky Family csapatot, mégis hallgathattunk francia rappet és kellemes gitárhangokkal dúsított alapot az Utcai Királyság révén.

06

Ezt követően az Animal Cannibals elmagyarázta, milyen a híres Budapest, a Takarító nő című daluk refrénjét pedig jóval a koncertjük után is hallani lehetett a fesztiválozók szájából. Közben a KULTer.hu Teraszon Zahorján Ivett beszélgetett Funktasztikussal és a KétHázKözt tagjaival, akik saját tevékenységük és a hip-hop közeg helyzete mellett többek között megbeszélték a kisebbségi és a többségi társadalom feszültségtől mentes együttélésének lehetőségét is. Jó volt hallani és érezni, hogy egy fesztiválon nemcsak az ivászat és a buli a lényeg, hanem fontos dolgokról is szó eshet. Kicsivel este kilenc után Flag a másfél éve működő Cloud 9+ tagjaival beszélgetett szintén e helyszínen, akik az idén meghirdetett Nagy-Szín-Pad verseny ötödik helyezettjei lettek. A beszélgetéssel párhuzamosan tomboltak az emberek a Mary Popkids dalaira. A Kexxen tapasztalt kellemes csalódások listájára írhattam fel e banda buliját is: otthon csak elhallgatom őket – főleg a Nightdrive című dalukat –, de élőben tombolnom kellett. Nagyon jó hangszerelés volt a koncerten, a banda énekese a legtökéletesebb hangokra törekedett, s jó volt látni, hogy leírhatatlanul élvezik a bulit. A többi fesztiválozó nyilván a Furakor és az Our Youth adta élményeket szívta magába, de a Cloud 9+ kezdésére mindenki összetömörült a Nagyszínpadhoz és együtt dübörögtek a drum and bass ütemekre.

unnamed (9)

Közben visszamentem a KULTer.hu Teraszhoz, hiszen a Debreceni Slam Poetry előadása következett. A legtöbb slammer a korábban megírt szövegeit olvasta fel, amelyek kellemes, mosolygós perceket okoztak a szép számmal összegyűlt közönségnek. Most nem kellett „bemókázni” e cél eléréshez, tehát mondhatjuk azt is, hogy a slam egy legális tudatmosósító. Tíztől a Beerseewalk következett volna, de érezhető volt, hogy a szervezők nem álltak még a helyzet magaslatán, hiszen – Meklód szavával élve – „úgy kellett lerugdosni az embereket a színpadról” ahhoz, hogy ők következhessenek, illetve egy árva színpadmester sem volt a közelben. Végül elkezdődött a koncert, a tagok hozták a tőlük elvárt jó hangulatot. Hajnali egytől pedig Metrokoll remixei hoztak lázba. Korábban már hallottam néhány percre a MODEM-ben a zenéjét, de sosem tudtam élvezni huzamosabb ideig, most megtört a jég, így ismét egy pluszjelet tettem a Kexx Feszt neve mellé.

IMG_8834

Később a DEIK és a LÉK irodalmi kör közös felolvasására igyekeztem a KULTer.hu helyszínéhez, ahol a színvonalas szövegek mellett a jókedv is vendég volt. Az előadás közepén Daróczi Jakab, a Debreceni Slam Poetry tagja is csatlakozott hozzánk, aki Nagyváradról érkezett idáig. Mindeközben a skate parkban a BMX-esek versenye folyt. A jobbnál jobb figurák csodálata mellett élvezhettük többek között a Style Beyond Crew breaktáncosainak akrobatikus mozdulatait is. A Kexx Fesztiválon 2014-ben rendeztek először profi meghívásos break jamet. A Nagyszínpadon szombat délután három órától ámuldozhattak a látogatók a táncosok megmérettetésében, amely egy vs. egy felállásban zajlott. Persze, az underground hip-hop szubkultúra egyik alapeleme, a graffiti sem maradhatott ki a Kexxes programokból: az immáron tizedik alkalommal megrendezett In Flames Graffiti Jam 2014 című rendezvényre a hazaiak mellett európai nagyvárosokból is érkeztek writerek, akik a négy őselem, vagyis a tűz, a víz, a föld és a levegő témájában fújtak idén.

Este héttől a Hanoi nevű hardcore punk zenekar tagjaival beszélgetett Zahorján Ivett. A programra a zenekar illuminált állapotban lévő barátja is csatlakozott. A beszélgetés fölöttébb humoros részét az adta, hogy a később érkező látogatók, valamint azok, akik nem ismerték a zenekart – beleértve engem is –, nem tudták, hogy nem oda illő a srác. Beszélt a szaxofonos pályafutásáról és a közeljövőben felvételre kerülő közös dalról is. A közönség kérdései által még viccesebbé vált az eszmecsere, hiszen a „szaxis” a lehető legkomolyabban adta elő magát és mondanivalóját. Természetesen hitelesebb részei is voltak a beszélgetésnek: megtudhattuk a zenekartól, hogy zárt s egyben baráti közösséget jelent az underground szcéna, ami egyúttal azt is jelenti, hogy könnyebb a koncertek szervezése. A punk stílusról is esett néhány szó: komoly ideológiai elveken alapul, melyekben a miértek vezetnek el a kitűzött célhoz; minden létező dolog megkérdőjelezése jelenti a punk lényegi mivoltát.

IMG_8968

Számomra ez az utolsó nap jelentette (volna) a fénypontot a Halott Pénz, az AKPH, Raekwon, Ludmilla és az estére tervezett Vers & Slam program miatt, azonban a buli jelentős része elmaradt a vihar miatt. A zord idő mégsem törte meg a kedvünket, a sátor „életben tartása” szép metaforája volt a Kexx Fesztiválnak: a baj összehozta az embereket, s a közös munka közbeni jó hangulat itt sem maradhatott el. Együtt ámultunk a természet erején, amikor a szél felkapta a backstage fabódéját és a levegőben ripityára törte azt. Tehát ez az egy óra a viharban tudatosította bennünk, mi is a Kexx: a gondok ellenére is megmaradó barátság, amelyben kitartunk egymás mellett.

Kexx Könnyűzenei és Extrémsport Fesztivál, Hajdúböszörmény, 2014. július 31. – augusztus 2.