Fellinger Károly legújabb kötetében Jancsi és Juliska a jelentések kenyérmorzsa-darabkáit elpotyogtatva merészkedik be a nyelv legsűrűbb erdejébe.
A több gyermekverskötetet is jegyző szerző már friss könyvének címével kapcsolatot teremt, nemcsak a magyar (János vitéz), hanem az európai (Grimm testvérek) mesei hagyományokkal is, ugyanakkor ezeknek az elemei itt csak nagyon áttételesen jelentkeznek. Jancsi és Juliska már nem az erdőben eltévedt gyerekek és nem is a Tündérországban egymásra találó szerelmesek, hanem felnőtt, modern emberek, akik kortárs problémákkal szembesülnek, megoldásokon gondolkoznak, és élik (nem)mindennapi életüket.
A mesei narratívával vállalt folytonosság leginkább abban érhető tetten, hogy a kötet verseinek világában tulajdonképpen bármi bármikor megtörténhet − akárcsak a mesékben. Képzelet és valóság (vagy transzcendens és immanens) sajátos módon keveredik a szövegekben, az első – pozícióját tekintve akár szimbolikusnak is tekinthető –, Mese című vers pedig rögtön hierarchikus viszonyt hoz létre a kettő között: „A kívánságok paradicsomában, / a varázslatok kacsalábon forgó / palotájában ki is lehetne más / a felszolgáló, az ügyes szakácsnő, / mint maga a valóság” (5.). A valóság mint a kívánságok és varázslatok − tehát a képzelet elemeinek − kiszolgálója, az egész kötetben alárendelt pozícióba szorul, éppen ezért az olvasónak kevés információ áll rendelkezésére a két címadó szereplőről.
Ezt a kettősséget, képzelet és valóság titokszerű viszonyát, nyelvileg egy olyan technika teremti meg, amit Fellinger következetesen, szinte a kötet összes versében érvényesít valamilyen formában. A rövid szövegek tekinthetőek akár egy sajátos asszociációs láncnak, mely az azonos jelentésmezőből származó szavak, állandósult szókapcsolatok átvitt és konkrét értelmének keveréséből épül fel: „életbevágóan fontos lehet egy / szike, egy sokat tapasztalt, mára már / felvágó kés, a halál kaszájával / nagyot kaszáló élet” (Csaknem). Az idézett részletben az „életbevágóan fontos” frazémát követő „szike” szó indukálja előbbi konkrét jelentését (vágás) is, amely tovább mutat a „felvágó kés” szóösszetételre, melynek első tagja szintén többféleképpen értelmezhető. A szike-kés sorba könnyedén beilleszthető a „kasza”, ami újfent eltérő jelentésárnyalatokkal bír. A kötet egy korábbi pontján ez az eljárás reflektálódik is: „aztán az egyik régebbi verséből / idéz, lesütött szemmel, amiben / arról ír, hogy feje fölött napok / köröznek, mint héják, dögkeselyűk, most / meg mikor versét lefordítják egy kis / szláv nép nyelvére, óhatatlanul el / kell döntenie, a hét napjaira, / vagy a fénylő csillagokra gondolt-e” (Próbatétel).
A konkrét és átvitt jelentések közötti különbséget szimbolikusan felfoghatjuk a valóság és a képzelet között húzódó határvonal jelölőjeként is. A jelentésekkel való játék, a nyelv (e problematika tárgyalásakor stílusosan megjegyezhető, hogy én itt a szót elvont fogalom értelmében használom) határainak feszegetése, az „anyanyelv kicsontozása” (Allegro) eleinte megzavarhatja a befogadót, végeredményként azonban egy nagyon szórakoztató és értékes szövegvilágot teremt, amit tovább erősít, hogy a kötet darabjai a visszatérő motívumoknak, trópusoknak köszönhetően egymással is diskurzusba lépnek. Fontos metafora például a tükör, amely képzeletet és valóságot egyszerre reprezentálva több versben is megjelenik.
Annak ellenére, hogy a kiadványban szereplő 94 vers nem tömörül ciklusokba, némileg mégis elkülönülnek egymástól, hiszen Jancsi és Juliska – a zárójeles paratextus alapján beazonosíthatóan – időről időre beszélőkké lépnek elő. A verseket ennek köszönhetően az állandó perspektívaváltás jellemzi: a két főszereplő felváltva beszél a másikról, kapcsolatukról, illetve saját problémáikról – így az olvasó több nézőpontból nyerhet betekintést a címadók világába. Ugyancsak beszédes, hogy a főszereplők alkotó személyiségek maguk is verseket írnak, de míg Jancsinál ez egy tudatosan vállalt költőidentitásnak tekinthető (a kötet ajánlással – Csokonainak, Petrinek, Oliver Friggierinek – rendelkező szövegeit például kivétel nélkül ő jegyzi), addig Juliska lírája sokkal elmélkedőbb, önreflexívebb.
A két címszereplő mellett a versek megszemélyesített „főhősei” gyakran elvont fogalmak (múlt, valóság, sors, felejtés stb.) lesznek. Ezek közül is kiemelkedik a felejtés, amit a Jancsi Alzheimer-kórós apjáról szóló szövegek még inkább előtérbe helyeznek. Érdekes megfigyelni, hogy a kevés konkrét információ közül a szülők figurája mindkét szereplőnél (Juliska verseiben édesanyja kerül többször szóba) fontos szerepet játszik, ez pedig a két – írásom elején említett – előzménymese szülő alakjai felől olvasva izgalmas ambivalenciát eredményez. A beteg apa alakja emellett lehetőséget teremt a felejtés és az emlékezés által szerveződő szövegkorpusz egybeolvasására, melynek célja és tétje a felejtés leküzdése lehet: „János képtelen elfogadni a tényt / hogy az atyja nem ismeri föl, hogy hol a / testvérének, hol az apjának nézi” (Megfoghatatlan).
Az említett elvont fogalmak általában párban jelennek meg, ezáltal a kötet több szövege tulajdonképpen bináris oppozíciók mentén szerveződik. Az egyik legalapvetőbb kettősség már a címben is szerepel, hiszen a férfi−nő dichotómia idéződik meg, de hangsúlyos a jelen−múlt, fekete−fehér, élet−halál, illetve a már említett képzelet−valóság, valamint emlékezés−felejtés szembenállás is. Ezek az ellentétek aztán a szövegekben összekapcsolódnak, feloldódnak („milyen jó volna fekete- / fehérben látni a nagyvilágot”, Családi album), keverednek, amit akár Gyenes Gábor nagyszerű illusztrációi is szimbolizálhatnának, melyek a fekete és a fehér színen kívül csak a szürke árnyalatát alkalmazzák.
A mesei narratíva felől olvasva a kötet utolsó verse akár egyfajta beteljesedésként is értelmezhető lenne, hiszen itt kapunk először konkrét információt arról (ami azért már korábban is sejthető volt), hogy Jancsi és Juliska férj- és feleségként egy párt alkotnak. A „boldogan éltek, míg meg nem haltak” hangulatot azonban semlegesíti az utolsó versek halálközeliséget felidéző jellege, ami az új kezdet helyett inkább a vég, az elmúlás érzését implikálja.
Fellinger Károly legfrissebb, a kortárs líra népszerű, egy központi alak köré szerveződő, szövegkorpuszainak trendjét némileg újraértelmező kötete egy motívumhálózatában és interpretációs lehetőségeiben rendkívül sokszínű, összetett alkotás, melynek nyelvi játékossága még az eleinte távolságtartó olvasó számára is szórakoztatóvá válik.
Fellinger Károly: Jancsi és Juliska, AB-ART Kiadó, 2014.
