Nyomja meg az Enter billentyűt a kereséshez!

A költészet átszakítja a nyelv kalodáját

(R25) Interjú Bende Tamással

bende tamas2 - horváth bernadett foto15 tehetséges, határnyitás után született pályakezdő szépírót kerestünk meg, majd az indulásról, inspirációkról és kortárs irodalmi sztorikról kérdeztük őket, de kiderül az is, mennyit jelent nekik az olvasó, mit gondolnak a slamről, s hogyan látják ők mint ’89 után születettek a rendszerváltást.

Balogh Péter, Baranyi Gergely, Bende Tamás, Biró Krisztián, Borda Réka, Hevesi Judit, Horváth Imre Olivér, Juhász Tibor, Kemény Zsófia, Kovács Kristóf, Polák Péter, Stermeczky Zsolt Gábor, Szabó Márton István, Szenderák Bence és Zilahi Anna egy-egy szép versét és a szerzőkről szóló bemutatószöveget ide kattintva olvashatjátok el.

r25 montazs felirattal

KULTer.hu: Mikor és hogyan tudtad meg, hogy az irodalmi élet nem állt meg a Nyugatosoknál, sőt vannak élő költők is?

Már a középiskolai szöveggyűjteményt is visszafelé kezdtem el olvasni, ott ugyanis volt némi izgalom. A ló meghal, a madarak kirepülnek kifejezetten felvillanyozott, Pilinszkytől leesett az állam. Leghátul pedig, mindennek a végén, fellelhető volt egy-egy vers Nagy Lászlótól, Tandori Dezsőtől, Petri Györgytől, Tóth Krisztinától és Lator Lászlótól. Nyilvánvalóvá vált: a Nyugat után is van költészet, méghozzá elég menő. Egyébként tizenhat évesen a győri Könyvszalonra is kimerészkedtem és láttam, ahogy a könyves standok között jár-kel Zalán Tibor, Spiró György, Kalász Márton, vagy épp Háy János. Szóval, valahogy így.

KULTer.hu: Volt egy konkrét meghatározó élményed, aminek a hatására írni kezdtél?

Igen, a szerelem. Vagy legalábbis valami, amit akkor szerelemnek hittem. Mert volt egy sanda gyanúm, hogy a versírással lehet csajozni. Aztán persze hamar kiderült, hogy nem lehet.

KULTer.hu: Mikor írsz, gondolsz az olvasókra és/vagy mások elvárásaira?

Írás közben nem gondolok sem az olvasóra, sem más elvárásaira. Csak és kizárólag a saját magam által felállított esztétikai követelményeknek akarok megfelelni. Elég erős önkritika dolgozik bennem, amikor verset írok. Hagyom, hogy a mélyben hömpölygő anyag a felszínre törjön, de sokat formázom, alakítom. Szerencsés vagyok, mert tizenéves korom óta részt vettem műhelymunkákban, mindig voltak, akikkel közösen gondolkodtunk egymás szövegeiről. A mai napig van, hogy kikérem a véleményüket egy-egy versről.

KULTer.hu: Mit ad a versírás, amire más művészi kifejezésformák nem képesek? Milyen más műfajok foglalkoztatnak?

Úgy vélem, a vers az egyik legalapvetőbb kifejezési forma, mivel a nyelv eszközrendszerét működteti, és a lehető legpontosabban igyekszik megfogalmazni valamit, ami elsősorban érzelmi síkon képződik meg. Tehát a vers valamiképp arról akar szólni, amiről szólni csak nagy nehézségek árán vagy egyáltalán nem lehet. Pontosan erre a problémára világít rá Susanne Langer, amikor azt mondja, hogy a nyelv kalodába zár minket. A költészet ezeket a határokat próbálja átszakítani. Egyébként nagyon érdekel a kép és szöveg viszonya, a vizualitás és a képzőművészet is.

bende tamas - horváth bernadett foto

KULTer.hu: Mit gondolsz a költészet és a slam kapcsolatáról? Utóbbi bravúrosan előadott költészet vagy valami egészen más?

Amikor a slam poetry kilépett az undergroundból és kezdett mainstreammé válni, akkor bevallom, némi szkepticizmussal szemléltem az egész jelenséget. Idővel azonban arra a megállapításra kellett jutnom, hogy ez egy roppant összetett műfaj, hiszen keveredik benne a költészet, az előadó művészet, a stand up és a rap. Szerencse, hogy számos tehetséges slammerünk van, akik bravúros nyelvi megoldásokkal abszolút érvényes és hiteles gondolatokat képesek közölni, és ne felejtsük el: a jó slam mögött jelentős poétikai felkészültség, filozófiai és irodalmi ismeret, társadalmi és közéleti érzékenység van. Az pedig, hogy egyre nagyobb népszerűségnek örvend és képes a kortárs lírára is felhívni a figyelmet, külön öröm.

KULTer.hu: ’89 után születettként hogy gondolsz a rendszerváltásra? Ma is komoly tétje lehet egy költő közéleti szerepvállalásának?

A rendszerváltásra alapvetően úgy gondolok, mint egy beteljesületlen ígéretre. Huszonöt év éppen elég ahhoz, hogy megtörténjen bármi, és annak az ellenkezője is. Annak ellenére, hogy a rendszerváltás jelentőségét nem vitatom, azért szomorúnak tartom, hogy bizonyos össztársadalmi szempontokból igencsak lényeges kérdéseket a mai napig nem tudtunk kibeszélni. Mert még mindig nem sikerült kiizzadni azt a teljesen elhibázott berögződést, hogy a kussolás kifizetődőbb, és ha valamiről nem veszünk tudomást, akkor az nincs is. Ennek a korosztálynak a tagjaként a múltból hozott sértettséget megértem, csak épp egy kicsit sem érdekel. Nem vagyok hajlandó kizárólagos kategóriákban gondolkodni. Az általános közöny és a generációmat jellemző közömbösség egyszerűen felháborít. Mivel a közös gondolkodást, az érvelésen alapuló vitát hiányolom leginkább, azt hiszem, a költő (vagy úgy egyébként bárki) közéleti szerepvállalásának – ami alatt nem az acsarkodást, hanem a véleménynyilvánítást és az egészséges vitát értem – igenis helye van egy normális társadalomban. Mégpedig azért, mert a köz mi vagyunk. Csak ezt huszonöt év alatt sikerült elfelejteni.

KULTer.hu: Mesélnél egy kortárs irodalmi közegben megesett humoros/tanulságos sztorit?

Évekkel ezelőtt, amikor a jogi egyetemre jártam, minden héten ugyanaznap, ugyanabban az időben, ahogy mentem hazafelé a Krúdy Gyula utcában, szembe jött velem az általam nagyon tisztelt Zalán Tibor. Az első alkalommal önkéntelenül ráköszöntem. Ő eléggé meglepődhetett, elvégre nem ismerjük egymást. A következő héten újra megtörtént mindez, biztosan gondolta, hogy már megint itt jön ez a figura, azt sem tudom, kicsoda. Viszont a negyedik alkalommal már előre köszönt.

KULTer.hu: Ha egyetlen sort/mondatot kellene kiemelni az eddigi verseidből, mi lenne az?

„sosem tudtam, hogy a madarakat röptükben éri-e a halál” (közömbös)

A fotókat Horváth Bernadett készítette.