15 tehetséges, határnyitás után született pályakezdő szépírót kerestünk meg, majd az indulásról, inspirációkról és kortárs irodalmi sztorikról kérdeztük őket, de kiderül az is, mennyit jelent nekik az olvasó, mit gondolnak a slamről, s hogyan látják ők mint ’89 után születettek a rendszerváltást.
KULTer.hu: Mikor és hogyan tudtad meg, hogy az irodalmi élet nem állt meg a Nyugatosoknál, sőt vannak élő költők is?
Már a középiskolai szöveggyűjteményt is visszafelé kezdtem el olvasni, ott ugyanis volt némi izgalom. A ló meghal, a madarak kirepülnek kifejezetten felvillanyozott, Pilinszkytől leesett az állam. Leghátul pedig, mindennek a végén, fellelhető volt egy-egy vers Nagy Lászlótól, Tandori Dezsőtől, Petri Györgytől, Tóth Krisztinától és Lator Lászlótól. Nyilvánvalóvá vált: a Nyugat után is van költészet, méghozzá elég menő. Egyébként tizenhat évesen a győri Könyvszalonra is kimerészkedtem és láttam, ahogy a könyves standok között jár-kel Zalán Tibor, Spiró György, Kalász Márton, vagy épp Háy János. Szóval, valahogy így.
KULTer.hu: Volt egy konkrét meghatározó élményed, aminek a hatására írni kezdtél?
Igen, a szerelem. Vagy legalábbis valami, amit akkor szerelemnek hittem. Mert volt egy sanda gyanúm, hogy a versírással lehet csajozni. Aztán persze hamar kiderült, hogy nem lehet.
KULTer.hu: Mikor írsz, gondolsz az olvasókra és/vagy mások elvárásaira?
Írás közben nem gondolok sem az olvasóra, sem más elvárásaira. Csak és kizárólag a saját magam által felállított esztétikai követelményeknek akarok megfelelni. Elég erős önkritika dolgozik bennem, amikor verset írok. Hagyom, hogy a mélyben hömpölygő anyag a felszínre törjön, de sokat formázom, alakítom. Szerencsés vagyok, mert tizenéves korom óta részt vettem műhelymunkákban, mindig voltak, akikkel közösen gondolkodtunk egymás szövegeiről. A mai napig van, hogy kikérem a véleményüket egy-egy versről.
KULTer.hu: Mit ad a versírás, amire más művészi kifejezésformák nem képesek? Milyen más műfajok foglalkoztatnak?
Úgy vélem, a vers az egyik legalapvetőbb kifejezési forma, mivel a nyelv eszközrendszerét működteti, és a lehető legpontosabban igyekszik megfogalmazni valamit, ami elsősorban érzelmi síkon képződik meg. Tehát a vers valamiképp arról akar szólni, amiről szólni csak nagy nehézségek árán vagy egyáltalán nem lehet. Pontosan erre a problémára világít rá Susanne Langer, amikor azt mondja, hogy a nyelv kalodába zár minket. A költészet ezeket a határokat próbálja átszakítani. Egyébként nagyon érdekel a kép és szöveg viszonya, a vizualitás és a képzőművészet is.
KULTer.hu: Mit gondolsz a költészet és a slam kapcsolatáról? Utóbbi bravúrosan előadott költészet vagy valami egészen más?
Amikor a slam poetry kilépett az undergroundból és kezdett mainstreammé válni, akkor bevallom, némi szkepticizmussal szemléltem az egész jelenséget. Idővel azonban arra a megállapításra kellett jutnom, hogy ez egy roppant összetett műfaj, hiszen keveredik benne a költészet, az előadó művészet, a stand up és a rap. Szerencse, hogy számos tehetséges slammerünk van, akik bravúros nyelvi megoldásokkal abszolút érvényes és hiteles gondolatokat képesek közölni, és ne felejtsük el: a jó slam mögött jelentős poétikai felkészültség, filozófiai és irodalmi ismeret, társadalmi és közéleti érzékenység van. Az pedig, hogy egyre nagyobb népszerűségnek örvend és képes a kortárs lírára is felhívni a figyelmet, külön öröm.
KULTer.hu: ’89 után születettként hogy gondolsz a rendszerváltásra? Ma is komoly tétje lehet egy költő közéleti szerepvállalásának?
A rendszerváltásra alapvetően úgy gondolok, mint egy beteljesületlen ígéretre. Huszonöt év éppen elég ahhoz, hogy megtörténjen bármi, és annak az ellenkezője is. Annak ellenére, hogy a rendszerváltás jelentőségét nem vitatom, azért szomorúnak tartom, hogy bizonyos össztársadalmi szempontokból igencsak lényeges kérdéseket a mai napig nem tudtunk kibeszélni. Mert még mindig nem sikerült kiizzadni azt a teljesen elhibázott berögződést, hogy a kussolás kifizetődőbb, és ha valamiről nem veszünk tudomást, akkor az nincs is. Ennek a korosztálynak a tagjaként a múltból hozott sértettséget megértem, csak épp egy kicsit sem érdekel. Nem vagyok hajlandó kizárólagos kategóriákban gondolkodni. Az általános közöny és a generációmat jellemző közömbösség egyszerűen felháborít. Mivel a közös gondolkodást, az érvelésen alapuló vitát hiányolom leginkább, azt hiszem, a költő (vagy úgy egyébként bárki) közéleti szerepvállalásának – ami alatt nem az acsarkodást, hanem a véleménynyilvánítást és az egészséges vitát értem – igenis helye van egy normális társadalomban. Mégpedig azért, mert a köz mi vagyunk. Csak ezt huszonöt év alatt sikerült elfelejteni.
KULTer.hu: Mesélnél egy kortárs irodalmi közegben megesett humoros/tanulságos sztorit?
Évekkel ezelőtt, amikor a jogi egyetemre jártam, minden héten ugyanaznap, ugyanabban az időben, ahogy mentem hazafelé a Krúdy Gyula utcában, szembe jött velem az általam nagyon tisztelt Zalán Tibor. Az első alkalommal önkéntelenül ráköszöntem. Ő eléggé meglepődhetett, elvégre nem ismerjük egymást. A következő héten újra megtörtént mindez, biztosan gondolta, hogy már megint itt jön ez a figura, azt sem tudom, kicsoda. Viszont a negyedik alkalommal már előre köszönt.
KULTer.hu: Ha egyetlen sort/mondatot kellene kiemelni az eddigi verseidből, mi lenne az?
„sosem tudtam, hogy a madarakat röptükben éri-e a halál” (közömbös)
A fotókat Horváth Bernadett készítette.