Tóth Krisztina a kortárs magyar szépirodalom legolvasottabb szerzői közé tartozik, akinek új műveit mindig nagy várakozás előzi meg. Idén ráadásul nem mindennapi alkalmat ünnepelhettünk: az írónő első kötete, az Őszi kabátlobogás éppen huszonöt éve, 1989-ben látta meg a napvilágot.
A negyedszázados jubileum örömére a szerző legújabb műve, a Pillanatragasztó huszonöt válogatott novellát tartalmaz. A kötetet október 14-én mutatták be a Petőfi Irodalmi Múzeumban. A népszerűséget mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a számtalan kamera és fényképezőgép mellett hallgatóság is volt bőven, a két egybenyitott teremben is alig fértünk el. Király Levente rövid beköszöntője után Török András először is arról kérdezte a szerzőt, hogyan született a kötet címe. Mint kiderült, Tóth Krisztina számos címmel próbálkozott, Az égő menyasszonyt túl romantikusnak találta, a Játszódjatok! verziót pedig leszavazták. Végül a Pillanatragasztó nyerte el leginkább a közönség tetszését, noha Tóth Krisztina elmondása szerint az első ismerőse, akivel a kötetről a megjelenése után beszélt, természetesen kizárólag a címet kifogásolta benne. De hát nem lehet mindenkinek a kedvére tenni, és abban mind Török, mind a szerző egyetértett, hogy a cím nem csupán izgalmas, de végeredményben jól is illik a kötetre.
Hogy miért? A nyolc év termését összefoglaló mű novelláit Török fényképekhez hasonlította: akkor a legjobbak, amikor a befogadó nem kíváncsi rá, mi van a kereten kívül, hanem megelégszik azzal a szelettel, amelyet kapott. Ilyesfajta megközelítéssel dolgozott Tóth Krisztina is, aki irodalmi mintaképei között említette Örkényt, Mándyt, Móriczot és Tar Sándort. Örkénynél izgalmas elemként emelte ki, hogy a karakterek előéletét nem ismerjük, csupán pár vonással vannak fölvázolva. Hasonló eljárást tulajdonított Mándynak is, akinél Tóth Krisztina elmondása szerint sokszor háttérbe szorul a történet, a szerző egy-egy epizódból – ha akarjuk, pillanatból – bont ki egy egész élettörténetet. A novellaműfajra jellemző csattanó „tompára reszelésének” ötlete is Mándytól jött: a meghökkentés helyett Tóth Krisztina gyakran a kerekebb, finomabb lezárás módszerét választotta.
Mindez persze nem jelenti, hogy az írónő zöldfülű kezdőként azonosítható lenne irodalmi mintáival; ellenkezőleg, hosszú és jelentős prózai múlt áll mögötte. 2005 óta publikál prózát, amikor is fölkérték a Litera naplóprojektjében való részvételre. Saját bevallása szerint korábban mindig volt benne egy a költőkre jellemző „görcs” a prózaírással kapcsolatban (elképzelései szerint a prózaíró ugyanis az volt, aki reggeltől estig prózát írt, mással nem is foglalkozott). A kezdetekkor nagy segítségére volt, hogy korábban már fordított prózát, így némi gyakorlatra tett szert a formában. Később láthatóan belejött: a Beszélőnek egy éven keresztül írt anyagaiból állt össze 2006-ban a Vonalkód, ezt pedig a Pixel követte 2008-ban. A jelen kötet szövegeit a szerző több mint száz novellából rostálta ki a klasszikus módszerrel: kirakta őket egymás mellé a földre, és addig válogatott, amíg ötven, negyven, harminc, végül huszonöt írás maradt.
Mint kiderült, Tóth Krisztina mindig is érzett magában egyfajta belső nyomást a szövegalkotásra. Az ember megfogalmaz magában ezt-azt, egyfajta „prózai énnek” engedelmeskedve, míg végül ezek a prózamondatok megérnek és kiszabadulnak a napvilágra. Ezek a mondatok gyakran történetmagvak köré tapadnak, amelyeket Tóth Krisztina hol ismerőstől hallott, hol olvasott, hol egy járókelőt vagy egy utcai jelenetet megpillantva elképzelt. Ebben a tekintetben kifejezetten szerencsésnek is mondta magát, hiszen „talált anyagból” építkezhetett. A legnagyobb munka itt az volt, hogy fölismerje a hallottakból, mi hordoz magában egy történetet; a sztori érdekességén túl mi árul el valamit a világról. A karakterre épített szöveg sajátosságait, valamint a szerző által gyakorolt különböző hangok eltaláltságát remekül illusztrálta a Scherer Péter által előadott részlet a Falkavezér című novellából. Tóth Krisztina szerint mindannyian ismerünk egy-egy „falkavezért” a környezetünkben; neki csak azt kellett kitalálnia vele kapcsolatban, hogyan beszél. Érdekes módon sok szöveg éppen hogy a szereplők hangjából indult el: a fejben lévő „magnó” lejátszotta a hangjukat, és hogy vajon mit is mondanak. A Játszódjatok alapját például egy gyerekkori emlék, egy erdélyi kisfiú hangja képezte – ha van élmény, könnyebben lesz arca a szereplőknek is. Török András a tragédiába forduló történetet Móricz Hét krajcárjához, illetve a Barbárokhoz hasonlította.
Az írónő a novellák eredetéről szólva említette meg, hogy számára a tömegközlekedés valóságos irodalmi kincsesbánya, főleg mióta az emberek rászoktak a mobiltelefonálásra, és ügyet se vetnek rá, ki mindenki hallja még az életük történetét. A telefon gyakran csak ürügy, hogy az illető az egész villamossal tudassa, micsoda kemény legény is ő (ilyesvalakiről mintázta Tóth Krisztina a Pixel egyik figuráját). De a jó író szinte bárhol képes történetre bukkanni: Kínában, Litvániában, Horvátországban, a Sziget Fesztiválon vagy a Francia Intézetben; barátoktól, ellenségektől, vagy akár saját életéből. Tóth Krisztina gyakran kérte meg ismerőseit, hogy ajándékozzanak neki egy-egy történetet, és mikor megkapta, novellává alakította – olykor röviddel utána, sokszor azonban csak évek múlva. Az így kapott sztorik természetesen gyakran átalakultak: Tóth Krisztina alapvetően vicces írónak tartja magát, és kétségtelen, hogy a rá jellemző groteszk humor a Pillanatragasztó szövegein is átüt – mint például az exfelesége lakásában ragadt férfi történetében, amelyet az írónő maga olvasott föl a közönség nagy derültségére.
Tóth Krisztina sikerei nem korlátozódnak hazánkra: az est folyamán Török András is megemlítette, milyen sok nyelvre fordították már le a műveit. Az Akvárium cseh fordítója a közönség soraiban ült; a Pixelt pedig jövő hónapban fogják kiadni törökül, illetve lengyelül. A népszerűség bizonyára nem véletlen: a szövegeket sokan magukénak érzik Európában. Tóth Krisztina egyik spanyol fordító barátját a Vonalkód szövegei a Franco-rezsimre emlékeztették; a finneknél pedig a családon belüli erőszak és az alkoholizmus ugyanúgy komoly problémát jelent, mint Magyarországon.
Ami a jövőbeli terveket illeti, az írónő nem kíván a babérjain ücsörögni. Mesekönyvterve mellett – amelybe félelmetes-humoros meséket szán – pár éven belül újabb verseskötetet is szeretne megjelentetni, amint összegyűlik húsz-huszonöt használható, erős szövege. Decemberben mutatják be Bécsben Az évek vándora című gyerekdarabját, amelyben az Orpheusz-mítosz nyomán egy kisfiú száll le az alvilágba, hogy megkeresse halott kutyáját.
Az est lezárásaként a kötet záródarabját hallgathattuk meg Scherer Pétertől – aligha véletlen, hogy a kötet maga egy huszonöt éves nő monológjával indul, és egy huszonöt éves férfiéval zárul. Hangok, képek, jelenetek, életek montázsa a Pillanatragasztó, amely az est tanúsága szerint mind megnevettetni, mind elgondolkodtatni képes volt a közönséget. Reméljük, továbbra sem lesz másként.
Tóth Krisztina Pillanatragasztó című kötetének bemutatója, Budapest, Petőfi Irodalmi Múzeum, 2014. október 14.
A fotókat a szerző készítette.
