15 tehetséges, határnyitás után született pályakezdő szépírót kerestünk meg, majd az indulásról, inspirációkról és kortárs irodalmi sztorikról kérdeztük őket, de kiderül az is, mennyit jelent nekik az olvasó, mit gondolnak a slamről, s hogyan látják ők mint ’89 után születettek a rendszerváltást.
KULTer.hu: Mikor és hogyan tudtad meg, hogy az irodalmi élet nem állt meg a Nyugatosoknál, sőt vannak élő költők is?
„Kányádi Sándor, gatyában táncol…” – énekelték a Napsugár utcai óvodában 96-ban. Úgy képzeltem, hogy Kányádi is ugyanúgy bajszos, mint Petőfi, csak fiatalabb, mivel a szüleim a vele énekelt verziót nem tanulták. Azt hiszem, akkor jöttem rá, hogy a költészet még mindig mozgásban van.
KULTer.hu: Volt egy konkrét meghatározó élményed, aminek a hatására írni kezdtél?
Tizenhárom évig jártam a Kispesti Waldorf Iskolába. Mint a képző- és iparművészetek nagy részével, a gyakorlati verstannal is ott ismerkedtem meg tizedik osztályban. Pár hónap múlva már ott ültem az egyetemen Margócsy István mellett, a saját verseim fölött. Próbáltam megvédeni azt, ami akkor ott a papíron volt.
KULTer.hu: Mikor írsz, gondolsz az olvasókra és/vagy mások elvárásaira?
Írás közben egy ideje már nem. Én szinte még kiskamasz voltam, amikor a verseim a 2000 és a Holmi olvasóközönségéhez kellett, hogy valamiféle módon idomuljanak. Persze sokáig nem sikerült megfelelni, úgy éreztem, megerőszakolom a szövegeket, ha idomulni akarok a kánonhoz. Ma már nem gondolok írás közben a szerkesztőkre vagy a közönségre, de pontosan tudom, hogy az elkészült szövegek közül melyiket fogják leközölni vagy megosztani a legtöbben.
KULTer.hu: Mit ad a versírás, amire más művészi kifejezésformák nem képesek? Milyen más műfajok foglalkoztatnak?
Intimitást ad. Csak az alkotó és a befogadó van jelen, senki más. A filmművészet az, ami ugyanúgy régóta része az életemnek, talán pont azért, mert egy film rengeteg ember munkája, ami jó esetben rengeteg embert szólít meg egyszerre. Ami a szöges ellentéte az írásnak, az ipari divattervezés: valami, ami mindnyájunk életére kihat tudat alatt. Szociológiai és művészettörténeti együttállások határozzák meg, hogy milyen ruhadarab képvisel aktuálisan értéket. Ez foglalkoztat.
KULTer.hu: Mit gondolsz a költészet és a slam kapcsolatáról? Utóbbi bravúrosan előadott költészet vagy valami egészen más?
A legjobb lenne azt mondani, hogy a slam is egy irodalmi műnem, akár a líra, a dráma vagy az epika. Más. Bravúrosan előadott, írott valami. A hangsúly a bravúros előadáson van, egy ilyen darab sikerességét nagyban befolyásolja az adott előadó és az adott közönség. Egy leírt, publikált slamszöveg maximum egy remek előadás szövegkönyve lehet.
KULTer.hu: ’89 után születettként hogy gondolsz a rendszerváltásra? Ma is komoly tétje lehet egy költő közéleti szerepvállalásának?
Próbálok távol maradni a politikai szerepvállalástól, csak olyan tüntetésre megyek el, ami nem köthető pártszimpátiához, csak olyan rendezvényen lépek fel, amikről úgy gondolom, hogy nem politikai-ideológiai indíttatásból jöttek létre. Nem látok olyan oldalt, ami mellett érdemes lenne kiállni. Az olvasók ma is megjegyzik, hogy milyen hetilap címlapjára kerül egy költő. Ettől függetlenül nem gondolom, hogy a pályámra komoly hatást gyakorolhatna egy ilyen döntés. Csupán nem szeretném, hogy pártszimpátia alapján olvassanak.
KULTer.hu: Mesélnél egy kortárs irodalmi közegben megesett humoros/tanulságos sztorit?
Nem olyan régen volt egy születésnapi kertiparty egy költőnél, a menyasszonyát ünnepeltük. Írók, költők, slammerek, kulturáltan mulatnak, táncolnak, főznek, isznak, fogyasztanak. Szóval ott ülünk, költők, írók, szerkesztők, nem az erkélyről lehugyozós, hanem a rendesebbik fajtából, és akkor a szülinapos lány vendégei közül felpattan egy harmincas nő, ráordít a mellette ülő harmincas fickóra, hogy „csak vetélnék el a gyerekeddel, te alkoholista állat” és kirohan. A férfi feláll, mosolyogva kezet fog mindenkivel és utána megy.
KULTer.hu: Ha egyetlen sort/mondatot kellene kiemelni az eddigi verseidből, mi lenne az?
„A fejemben állandóan viszket valami, / talán csak attól félek mindig, / hogy ha te sikálod tovább, egyszercsak elmúlik.”
A fotókat Szabó Dorka készítette.
