Szántó Tamás, vagyis Kisszántó neve ismerősen csenghet azoknak, akik otthonosan mozognak a debreceni underground szcénában, hiszen szinte minden helyi szubkulturális rendezvényen jelen van fellépőként vagy szervezőként. A filozófus lemezlovast többek közt a Zajkert és a Fűszer-Csemege nevű rendezvényekről, zenei inspirációiról, irodalomról, illetve jövőbeli terveiről kérdeztük.
KULTer.hu: A Debreceni Egyetem filozófia szakán végeztél 2013-ban. Milyen hatással volt/van rád az ezzel járó szemlélet, miképpen mutatkozik meg a zenédben?
Minden bizonnyal hatással van a munkásságomra, mivel engem is ez határoz meg a mindennapokban. Van a zenének egy olyan furcsa tulajdonsága, hogy paradoxonokból áll. Olyan, mint Hérakleitosz valósága: egymásnak ellentétes erők tartják össze. A dinamikája olyasmi lehet, mint az előbb említett szerző íja és lantja. A nyugalma pedig az erők állandó egymásnak feszüléséből következik. A szerzeményeim nyomán képes vagyok leírni azt a világot, ami engem körbevesz, de teremthetek is egyet. A megismerés szolgálatába állítva, konstruktív szemléletünk egy eszközeként is felhasználhatom a hangokat, vagy épp ellenkezőleg, hamis képet is festhetek általuk magamról, bármiről. Ez a zenei közeg egyik legfőbb ismérve: egyszerre hazudhatok és mondhatok igazat, senki sem tudja megállapítani, hogy mikor melyiket csinálom. Az elsajátított filozófiai szemléletem tehát hatással van a műveimre, mivel ezzel viszonyulok minden engem körülvevő dologhoz. Nem tudok nem „filozófusként” gondolni erre.
KULTer.hu: Hogyan határoznád meg a stílusodat?
Amikor kitúrtam az első öt lemezemet, majd egymás mellé tettem őket, láttam, hogy az öt album legalább öt zenei stílust foglal magában. Volt benne afroamerikai rap, dub, nu-jazz, broken-beat egyaránt. Az, hogy a korongok által emelt korlátokon belül szabadon mozoghatok, fontos. Szerintem a szabadságérzetünknek egyáltalán nem létezik objektív valósága. Ráadásul egyes lemezekhez, zenékhez, hangokhoz néha magunk sem gondoljuk, mennyi szálon és módon kapcsolódunk.
KULTer.hu: Mely előadók, csapatok hatottak/hatnak zenei tevékenységedre?
Sufjan Stevens egy nagyszerű elme. Úgy rak össze egy-egy albumot, hogy az minden tekintetben egyedülálló, és mélységeivel együtt hihetetlenül meg tud határozni téged. Az Illinois című albuma miatt fordultam elsőnek hozzá, majd a kiadóhoz, az Asthmatic Kitty Records-hoz. A The Age of Adz is zseniális darab lett, nagyon erős tartalommal bír.
KULTer.hu: Eddig három EP-d és két LP-d jelent meg, illetve számos remixed kering a neten. Készül már az újabb nagylemez? Ha igen, mesélj a koncepciójáról!
Készülőben van az új album. Névtelen címmel jelenik majd meg, viszont azt nem tudom megmondani, hogy mikor fejezzük be, ugyanis nem egyedül készítem, és ez egyébként a kiadvány legérdekesebb tulajdonsága. Nagy Mátéval közösen formálgatjuk, aki digitális művészettel foglalkozik. Ez azt jelenti, hogy digitális tartalmakat módosít, szerkeszt és hoz létre. Érdekes fúziós megoldásokat látok nála, és az, ahogyan gondolkodik, meglehetősen közel áll hozzám. Neki is tetszik a munkásságom, így szerencsés helyzetben vagyunk, hiszen egymást inspirálva tudunk létrehozni valami újszerűt, miközben művészetünk kapcsolódási pontjait keresgéljük. Ennek eredményeképpen egy vizualitásában is erős anyag fog megszületni, amelyet nemcsak hallgatni, hanem nézni, lapozgatni, ragasztani (stb.) is lehet majd.
KULTer.hu: A Dajkáim című albumodat floppyn adtad ki, de ezt leszámítva inkább a világhálón népszerűsíted a szerzeményeidet. Miért határolódtál el a fizikai hordozóktól? Hogyan jött az ötlet, hogy floppyn jelentesd meg a lemezed?
A Floppy Kick Records nevű kiadóval való találkozásomat az életem apró kis epizódjaiból tudnám összerakni, ahogyan Márk is. Először a HNO3 nevű klubhoz csatlakoztam, amelyre egyébként a debreceni underground közösségének elmondhatatlanul nagy szüksége volt. Itt találkoztam újra az élőzenével és a zajzenével, amelyeket addig háttérbe szorítottam. A klub miliője, hangulata volt az, ami elhitette velem, hogy ez az egész szubkulturális történet képes úgy működni, ahogyan egykoron. Bámulatos volt egy ilyen közösség részévé válni – azóta is a legfrankóbb és legerősebb baráti kötelékeket köszönhetem a helynek.
A következőkben immár rengeteg ismerőssel, újszerű benyomásokkal és tudással jutottam el a Flexible Juice-hoz. Kaszi és Zsike alkotják Debrecen talán egyetlen lo-fi noise rock, alter duóját. Később Kaszi – Sinnemann Péterrel kiegészülve – létrehozta az Expanded Ears névre hallgató oldalprojektet a Floppy Kick Records által, és kiadták a Sonnets című noise-szonetteket tartalmazó apró gyűjteményüket. Ők vetették fel Márknak, hogy valami hasonlóan megborult dologgal én is be tudnék szállni ebbe az impozáns előadói körbe. Ennek köszönhetően később megjelenhetett itt a Dajkáim című alkotásom.
Nem a fizikai formátumtól való elhatárolódás a lényeg egyébként, hanem valami egészen más. Minden művészetet a korlátok határoznak meg; ezeket magam is létrehozhatom, de voltaképpen az alkotói folyamatból is következhetnek. Utóbbi a problematikusabb, mert abban az esetben nekem kell feltérképeznem és megfigyelnem ezeket. Egy-egy fizikai formátumú megjelenésnek nem tudom megteremteni a technikai feltételeit, mivel nem rendelkezem az ehhez szükséges eszközökkel. A paramétereket vagy a korlátokat azonban önkényesen is megváltoztathatom, így az optimalizálhatóság igényétől megszabadulva akár csalhatok is. Ennek köszönhetően van munkám bakelitlemezen, magnókazettán, CD-n és floppy lemezeken is.
KULTer.hu: A Fűszer-Csemege nevű rendezvénysorozat egyik rezidens lemezlovasa vagy. Mesélj kicsit a projekt alakulástörténetéről!
Úgy négy évvel ezelőtt jött az ötlet, hogy helyhez kellene kötni a Fűszer-Csemegét, és a legalkalmasabb helyszínnek a MODEM belső udvara bizonyult. Az első évben ritkábban, néha egyéb könnyűzenei est kísérőrendezvényeként működött a projekt, aztán sűrítettük és továbbfejlesztettük. Mostmár a kert minden fal- és üvegfelületére vetítünk, olykor tematikusan, felkérésre, egy-egy átgondolt önálló reflexió eredményeképpen. Ebben a formában mutattunk rá a Kertmozi jelentőségére, ami szintén a kertben működött korábban. Teremi Nóra, illetve Besenyődi Anikó közreműködésével egy speciális filmes válogatást és kísérleti projektet is leadtunk, kihasználva a négy fal lehetőségeit. Bemutathattuk a Tilos Rádióban is tevékenykedő Atmosphere Radio Show műsorkészítőit, Edinát és Bernit. Minden évben tartottunk egy Sav-Bázis nevű estet is, amely a debreceni elektronikus zenei programok kiemelkedő darabja lett. Az Techno és irodalom nevű „alvállalkozásunk” pedig egy kísérleti projekt volt; arra voltunk kíváncsiak, hogy miképpen működhet az irodalom és az elektronikus zene együtt. Az eseményen többek között a KULTer.hu meghívott vendégeivel olvastunk fel verseket zenére. Az egyik legizgalmasabb este volt az idén, és meglepődve tapasztaltuk, hogy a kezdés előtt nem sokkal már alig maradt szabad szék. Természetesen jövőre ezt is folytatjuk. Ezúton köszönjük a MODEM-nek, Kukla Krisztiánnak és Süli Andrásnak a támogatást és az ötleteket.
KULTer.hu: A „Fűszeresek” már-már mikroközösséget alkotnak, hiszen gyakran van olyan buli, ahol szinte csak ők vannak jelen. Milyen előnyökkel, esetleg hátrányokkal jár ez?
Hogy egy ilyen kisközösség milyen törvényszerűségek mentén alakul, nem tudhatom. Nem mehetek oda minden egyes emberhez a kezeit megragadva, hogy berángassam őket a MODEM kertjébe azzal, hogy bizony jól fogja érezni magát, mert ehhez a belátáshoz mindenkinek magának kell eljutnia. Azt sem mondanám, hogy mikrojellegéből fakadóan itt mindenki mindenkit ismer, mert ez nincs így. Az viszont tény, hogy közeledünk egymáshoz, és hasonló gondolkodású emberek kötnek itt barátságokat. Lehetséges, hogy szubkulturális értelemben ez itt valamiféle szigetszerű elhatárolódás valamitől, de ebben nem merek elmélyedni, mert amint identifikációs kérdést csinálok a Fűszer-Csemegéből, egy pillanat alatt fallal, tetővel építem körbe és ellenkultúraként jelenítem meg. Ez a projekt valóban más, de nem tart igényt semmilyen elit jellegre. Csináljuk, mert most úgy érezzük, hogy ez kell Debrecennek. Az is lehet, hogy néhány év múlva már nem lesz, vagy más kezébe kerül.
KULTer.hu: A vizuális technikáért is te vagy a felelős, gyakran nosztalgiázhatunk az évtizedekkel ezelőtt készült számítógépes játékokból összerakott jeleneteket nézve. Miért pont ezekre helyezed a hangsúlyt?
Ez egy külön történet. A számítógépes játékokkal sem tudtam már mit kezdeni, csak láttam, hogy mozog, színes, hangja van és irányíthatom. Sokáig gondolkodtam azon, hogy vajon a szüleim is azt látják-e, amit én, amikor például a démonokat pusztítom a Doom nevű játék első részében. Erről nem kérdeztem őket azóta sem. A számítógépes játékok kivetítése azért lehet érdekes, mivel így nem „playerként” vállalsz szerepet benne, hanem „haverként” vagy jelen. A mi generációnk már bőven a számítógéppel együtt nőtt fel, napjainkban pedig ez már hatványozottan érvényesül, hiszen ilyen környezetben kell jelentkezni a felsőoktatásba, időpontokat foglalni, vizsgázni stb.
KULTer.hu: Mi mindent nyújt/nyújtott számodra a MODEM?
A szervezés és a lebonyolítás terén is sokféle tapasztalatot szereztem itt. Elmondhatatlanul nagyszerű és kiváló emberekkel dolgozom együtt, akiktől rengeteget tanultam/tanulok. Nagyon izgalmas egy egyszerűbb filmvetítésen, vagy akár egy összetettebb, bonyolultabb eseményen is részt venni, segédkezni. Ilyen volt például a Múzeumok Éjszakája vagy a DESZTII. Néha magam is meglepődöm, hogy mi mindent bírok szellemileg és fizikailag egyaránt. A MODEM-ben elsőnek a NEON12 retrospektív nevű rendezvény kapcsán kerültem említésre, amikor Kónya Ábellel, Antal Balázzsal, Kitzinger Gáborral és Hoványi Gáborral együtt rendeztük be a földszinti kiállítóteret. Meg kell említenem, hogy ebben Lengyelországból Norbert Delman, Szlovákiából Beata Kolbasovska és Jakub Pisek is közreműködött.
KULTer.hu: A MODEM adott otthont a negyedik alkalommal megrendezett Zajkert nevű rendezvénynek is, amelynek line upjában a te neved is szerepelt. Mennyire volt vevő a közönség erre a kezdeményezésre? Milyen benyomásaid voltak az esemény kapcsán?
A Zajkert arról szól, hogy a Lyuhász Lyácint nevű zenekar vendégzenészekkel kiegészülve valami megismételhetetlent produkál, ugyanis nem számokat adnak elő, hanem együtt, egymással zenélnek, improvizálnak. Emellett performatív jelleget is ölt a Zaj; olyan művészek alkotják, akik élőben installálják és alakítják a teret, zajjal járó tevékenységeik révén más természetű hangokkal járulnak hozzá a dallamvilághoz. Ez a koncepció évről évre fejlődik, a negyedik alkalommal külföldi zenészekkel együtt helyspecifikusan hoztuk létre a Zajkertet. A művészek a MODEM egész területét – a kertet, a fogadót és a férfi mosdót is – igénybe vették, és ki-ki a neki tetsző helyen adta elő önálló produkcióját. A közönség is lojális ezzel kapcsolatban, de sokszor kapok olyan visszajelzéseket, amikor ehhez hasonlókat játszom, hogy: „te is hallod, hogy ez nem jól szól?” vagy „ez eredetileg is így szól?” stb. Tehát az ilyen megállapítások legtöbbször hibásnak és zavarónak tartják ezt a hangzást, nem pedig másnak vagy újszerűnek. Mondanom sem kell, hogy a zajzenészek nem rosszat hoznak létre, csupán szélsőséges vagy különleges alkotói folyamatokat alkalmaznak a kísérletezés és az újszerűség jegyében.
KULTer.hu: A debreceni underground szcéna egyik különleges stílusú zenésze vagy. Mit gondolsz, eljön egyszer az a pillanat, amikor bemutatkozol a mainstream világában is, s mondjuk országos turnéra indulsz?
Ettől nem félek. Már megtanultam nemet mondani az ilyen felkérésekre, és úgy gondolom, ki tudom szűrni a halva született ötleteket. Ez nem azt jelenti, hogy ezeknek ne lenne értelme, csupán tisztában vagyok a helyzetemmel, és vallom, hogy nem kell feltétlenül mindenhol játszani. Ezt a „minőségi szűrőmet” a kötelezően bekövetkezett hibák után kapcsoltam be, amit sokan nem tesznek meg, miután valóban a mainstream szcénában találják magukat. Tehát nem tartok ettől. Lehet egyébként turnézni anélkül is, hogy ettől félni kelljen; a programszervező felelőssége, hogy a felkérés kapcsán azt se tévessze szem elől, hogy milyen körülmények közé hív. Az én feladatom pedig az, hogy ezt ellenőrizzem, felülbíráljam.
KULTer.hu: Közreműködtél már más lemezlovasok és eltérő stílusban tevékenykedő bandák dalaiban is. Mesélj ezekről!
Amikor a Flexible Juice-t elsőnek hallottam, azonnal beleszerettem a hangzásba, és újra felfedeztem magamnak a lo-fit. Az eddig megjelent albumokról egy-egy dalt dolgoztam át a HNO3 klub hangulatának megfelelően, ahol egyébként a zenekar több ízben is megmérettetett. Már készül a harmadik lemezük, amit nagyon várok.
KULTer.hu: Ha lenne rá lehetőséged, mely hazai és külföldi előadókkal, dj-kkel dolgoznál szívesen?
Nem tudok neveket említeni, eddigi közreműködéses projektjeim mindegyike teljesen spontán, hirtelen találkozások révén jött. Ezekből szinte magától értetődő közös munka bontakozott ki, amelynek legtöbbje jelenleg is tart. Ilyen például Gyöngy Dániel alapötletének közös kidolgozása, a Határpontok című projekt is, amely harmadik alkalommal a Megtestesülés templomában, majd nem sokkal ezután a MODEM előterében bukkant fel forgó univerzumként.
KULTer.hu: Mennyire áll hozzád közel az irodalom? Miket olvasol szívesen?
Úgy vélem, közel kell, hogy álljon. Szakdolgozataim ismeretelméleti játékokat űztek, bejártam a tudományos-fantasztikus irodalmat is, amelyre napjaink mítoszaként tekintek. A dolgok metafizikai megközelíthetőségének problematikájával foglalkoztam, így igen hamar eljutottam az orosz mítoszokhoz, például Alekszej Loszevhez, akinek a Mítosz dialektikája című műve kiválóan stimulálhatja bárkinek a szellemi tolerancia szintjét. Stanislaw Lem és Italo Calvino is állandóan kísérleteznek a könyvben, nem csak a mű formájával, de a természeti törvényekkel is, amelyeket én rendre el is hiszek. Calvino Kozkomédia című szerzeményét is célszerű zsebre tenni, ha hosszabb útra megy az ember. Mindenkori kedvencem pedig Clive Barker. Lenyűgöző, ahogyan ír, filmet rendez, fest, ráadásul magas szintű filozófiát alkot a horrorból, ami nagyon izgalmas.
KULTer.hu: Milyen terveid vannak a jövőre nézve, milyen projekteket láthatunk, hallhatunk tőled a továbbiakban?
A már említett Névtelen című kiadványt befejezem, majd a Dusted Wax Kingdom kiadó részére hozok össze egy lassú dzsesszes, instrumentális hip-hop anyagot, amelynek egy fontos paramétere már megvan: debreceni zenészek közreműködésével, gyakorlatilag élő vagy félakusztikus hangszereléssel szeretnék valami érdekeset létrehozni. Ez akkor tud majd megvalósulni, ha mihamarabb visszabillegek ehhez a zenei világhoz, mert jelenleg a kísérleti elektronika dominál nálam, és nem tudom, ez meddig fog tartani.
KULTer.hu: Végezetül, mit üzennél az olvasóknak?
Olvassatok minden hónapban egy verssel többet!
A fotókat Árokszállási Ronald készítette.
