Kevés olyan kortárs író/költő van, aki ennyire sokszínű, mint Grecsó Krisztián: egyfelől elismert szerző, másfelől a népszerű Rájátszás projekt oszlopos tagja, az Élet és Irodalom prózarovatának szerkesztője, de emellett slam poetry versenyeken is részt vesz mint zsűritag. Többek között ezekről és jövőbeli terveiről kérdeztük őt.
KULTer.hu: Hogy érzed magad az előadói szerepben?
Az a helyzet, hogy az erőviszonyok tekintetében nagyon rosszul állnak az írók, amióta ennyire átalakult a Rájátszás, ám ez az irány jól áll a verseknek is. El kell fogadnunk, hogy az írói magány itt is kísért minket. Ha nem győzöd le a saját egódat, és elhiszed, hogy te egyenrangúként szerepelhetsz a zenészek között, azzal a szövegeidnek teszel rosszat. Néha mi is bohóckodunk, de már megtanultuk, mi az, ami jól áll nekünk. Szóval a kérdés itt az, hol van az a határ, amikor még nem égetjük le magunkat. Egy garázsrockernek, mint nekem, vizsgázni kell előttük, hiszen ők nem olyanok, mint mi; amikor először kiállsz a színpadra, akkor veszed észre, hogy ez mégsem olyan, mint a tábortűznél.
KULTer.hu: Hogyan dől el, melyik az a vers, amelyet megzenésítetek?
A véletlennek nagyon erős szerepe van ebben, illetve a korábban már kialakult pároknak; például Beck hamarabb nyúl Háy János szövegeihez, mint máséhoz. Kialakult rendszerek, hierarchiák vannak, melyek öröklődtek, de azért átjárások is előfordulnak; eredetileg Erdős Virág Kollár-Klemencz Lászlóval dolgozott, de Laci már – úgymond – hozzám is tartozik. Néha előfordulnak még esetlegességek; sokkal több dal készülne, ha sűrűbben koncerteznénk.
KULTer.hu: A Szabó Balázs Bandájának frontembere ugyan nem résztvevője e nagyszerű projektnek, ennek ellenére ő is megzenésítette már néhány versedet, amelyeket előszeretettel játszik a koncerteken. Hogyan kerültetek kapcsolatba egymással? Elképzelhető, hogy később ő is tagja lesz a Rájátszásnak?
Teljesen kizártnak tartom, hogy Balázs bevonódjon a Rájátszásba, hiszen túlságosan elfoglalt ehhez. A barátságunk egy irodalmi esten kezdődött, ahová mind a ketten hivatalosak voltunk, és a származás volt a lényeg; vidéki fiúkat invitáltak meg, és arra voltak kíváncsiak, hogyan érzik magukat a kulturális térben. Nagyon jól szórakoztunk együtt, élveztük egymás társaságát. Az Aegon társdíj átadáson, ahol ő volt az én választottam, szükségünk volt egy együtt előadott produkcióra, és ez az alkalmi est szolgált a közös munka apropójához. Nagyon tehetséges zenésznek és dalszerzőnek tartom őt. Egyébként van néhány más dal is, vannak terveink, az Élet elvitelre lemez utánra is, és van egy közös estsorozatunk, amihez ritkán férünk oda, de olyankor csuda jólesik.
KULTer.hu: A Rájátszásnak köszönhetően szélesebb közönséghez is eljuthatnak a kortárs versek. Te is érzed a bőrödön ezt a változás?
Ezekhez a generációk közti különbség is hozzájárul. Akik kevésbé olvasnak kortárs irodalmat, azokhoz nehéz eljutnod. Azonban zenét mindenki hallgat, ennél fogva már könnyebb dolgod van. Már a Rájátszáson előadott verseinket is meg fogják nézni interneten, vagy megveszik a köteteinket. A legújabb kötetemet már fiatalok is megvásárolják, de azelőtt például a színházi, képzőművészeti kultúrát az idősebb nők tartották életben. Ha körbenéztél egy-egy irodalmi esten, láthattad, hogy a középkorú nők voltak többen a közönség soraiban; állítom, tízből nyolc nő volt. A nőket érdekli a világ, a férfiak pedig csak élnek. Nagyon érdekesnek találom ezt.
KULTer.hu: A slam poetry mozgalomnak is sokat köszönhetünk a kortárs irodalom népszerűségének terjedésében. Mennyire vagy jártas ebben a műfajban?
Én csak zsűritag voltam párszor egy-egy vidéki rendezvényen. „Aki nem érti, az tanítja”, tartja a mondás. A fiatalok ebben a műfajban is fontos szerepet töltenek be. Az isteni Kányádi Sándor ezt ismételget negyven éve: „A vers az, amit mondani kell”. A verseskötetek nehezen adhatóak el önmagukban, de előadva már annál inkább. Újra fontos lett az előadó. Azt látom, hogy a slam poetry mint mozgalom nagyszerű, és még az sem zavaró, hogy van egy gyenge pontja: leírva nem működik, ez az alkalmi költészet jellegéből fakad.
KULTer.hu: Ebben az évben jelent meg legújabb regényed Megyek utánad címmel. Mi volt az oka, hogy egy kissrácnak az érzéseit, történeteit írod meg? Hogyan reflektál a cím a regényre?
Annak akartam utánajárni, milyen nevelődési helyzetek vannak még a családi énkeresésen kívül. A legtöbb sérülést, örömet, fejlődési helyzetet azok okozzák, akik egyszerre szeretnek és gyűlölnek bennünket, elhagynak vagy hűségesek hozzánk. Ezeken a rétegeken keresztül érjük el azt, hogy tisztában tudunk lenni a saját érzéseinkkel, teljessé válik az önképünk, rájövünk, kik is vagyunk valójában. Én is egy ehhez hasonló válaszút előtt álltam, s megnéztem, mi található a visszafelé vezető úton. Mindenki azt gondolja, hogy a Megyek utánad egy önéletrajzi könyv, és sajnos nem tudom bebizonyítani, hogy nem így van. Elég rétegzetten foglalkozik problémákkal ahhoz, hogy elmondhassuk, az én kapcsolataimra lelhetünk a regényben. Nem baj, hiszen én sem hinném el, hogy nem önéletrajzi, akkor mi értelme van magyaráznom?
KULTer.hu: Tehát nem önéletrajzi regény, de úgy gondolom, mégis építkezik a te történeteidből. Mikor lép színre Grecsó Krisztián és mikor Daru? Egyáltalán beszélhetünk-e határpontokról?
Ez csak egy poétikai játék, egy narrációs technika. Amikor narrátort váltok, akkor az alanyi prózának játszom az egyik eszközével; ekkor sem én lépek színre. Nagyon szuggesztív akartál lenni, de nem fogom kimondani, hogy életrajzi regényt írtam. (nevet)
KULTer.hu: Fikciósak vagy valóságosak a helyszínek a regényben?
Teljesen valóságosak, felismerhetőek ezek, például az A38 koncerthajó. Az, hogy honnan hová mennek, melyik kocsmában esznek a szereplők, kivehető. Szeretem beleírni a regényeimbe a valóságos színtereket.
KULTer.hu: Nagyon következetesen építed fel a főhős jellemét; olykor nagyon esendőként ábrázolod, s ilyenkor az olvasó könnyebben bele tudja képzelni önmagát a regényben lévő szituációkba. Milyen dimenziók nyílnak meg a saját identitásunknak a Daruéval való párhuzamba állításakor?
Erre az olvasó válaszoljon inkább. De én azt mondanám, hogy tegye mérlegre a helyzetét, életét; értse meg az adott helyzeteket, s ezeket szórakozva tegye. Ha esetleg nem azonosul vele, az a szíve joga. Nem adok nekik értelmezési lehetőségeket, de titokban reménykedem, hogy mégis felleli ezeket. Ha egy családregényt olvasol, nem zavar, hogy nem olyan vagy, mint a főhős, és a családod sem olyan, mindenkit be tudsz helyettesíteni.
KULTer.hu: „A hírhedt városi lakás, a bűntanya, melyben túl sok volt az önállóság, elvitte Daru gyerekkorát. Daru alól kiment az idő, egy csapásra tűnt el minden gyerekség. Mint amikor tényleg szelel a lefolyó, és szinte hörpinti a zsíros mosogatólevet, a végén még haragosan szörcsög is: harapja a vizet és a levegőt – így szippantotta ki az a bérlemény Daru gyerekkorát.” – olvasható egy részlet a regényedből. Tényleg ennyire szétcincálja a gyerekkort egy-egy korai albérlet?
Nevelési tanácsokat nem tudok adni, de örülök, ha egy kamasz elmereng magán, mikor elolvassa. Nekem nagy felismerésem volt, hogy akkoriban mennyire nem értjük, milyen súlya van a döntéseinknek. Persze így is eleget szorongunk, de mi lenne, ha tudnánk a következményeit egy-egy minidrámánknak, például egy rosszul kiválasztott partnernek vagy egy barátság szétzilálásának. Amikor írtam a könyvet, utólag már örömmel gondoltam vissza ezekre a döntéshelyzetekre. A kérdés mindig az, mennyit hiszel önmagadról, mikor próbálsz elindulni.
KULTer.hu: A mű utolsó harmadában ritkábban látja kívülről önmagát a főhős, az előreutalások is el-elmaradoznak, és szépen lassan megérkezünk a jelenbe, ahol Lili, Eszter, Petra, Sára, Adél és Gréta közeledése után már csak Juli van. Ha röviden kellene megválaszolnod, melyek azok a főbb emberi aspektusok, jellemvonások, amelyeket a fentebb említett hölgyek képviselnek?
Erre egy esszényi terjedelemre lenne szükségem, azt hiszem. Az utolsó fejezetben a regény mindegyik szereplője visszatér. Azt szerettem volna, hogy ezek a karakterek megérthetőek, a döntéseik pedig hitelesek, kompatibilisek legyenek. Nem akartam ítélkezni felettük, vagy elvenni valamit valamelyik szereplőtől.
KULTer.hu: Nemrég a debreceni Kölcsey Központ szervezésében egy zenés könyvbemutatón vettél részt Dés Lászlóval és Dés Andrással egyetemben. Mesélnél az ott szerzett élményekről?
Nagyon szép este volt, annak az estnek az a lényege, hogy ott és akkor jön létre valami megismételhetetlen. Én mindig mást olvasok, mást mesélek, Laciékat ezért más inspiráció éri, mást improvizálnak, és a zene a tényleg lefesti, és elmondja valahogy másképp, mélyebben, érzelmesebben, amit a szöveg a történet szintjén tud.
KULTer.hu: Ki(ke)t vártál a legjobban az idei Könyvhétre?
Szilasi László A harmadik híd című műve volt a legmeghatározóbb számomra ebben az évben. Nagyon felkavart, de egyben jól is esett. Emellett Závada Pál Természetes fény című művét is nagyon vártam. Félelmetes könyv, úgyhogy megérte a várakozást!
