Határátkelés címen tartottak hármas könyvbemutatót a Debreceni Egyetem Irodalom- és Kultúratudományi Intézetének Könyvtárában. Korpa Tamás PhD-hallgató konferálta fel a vendégeket: Tinkó Máté Amíg a dolgok rendeződnek, Borbély András Szél és Serestély Zalán Feltételes átkelés című kötetéről beszélgetett a szerzőkkel Lapis József, az intézet tanársegédje.
Az már a beszélgetés megkezdése előtt kezdett körvonalazódni, közben pedig egészen világos volt, hogy megvan a kémia az asztalnál ülő felek között, itt nem lesznek kínosan sablonos kérdések vagy válaszok, még az esetleges kezdeti szorongások ellenére sem. Lapis József első kérésére a szerzők bemutatkozásként felolvastak egy-egy verset friss kötetükből, „csak hogy ráhangolódhassunk”. A sort Borbély András kezdte Gyermekbénulás című versével, mely megrendítően letisztult prózai nyelvvel beszél olyan kényes témákról, mint az öngyilkosság vagy a ’89-es romániai forradalom. Alapvetően egy narratív jellegű családlíra világába vonódhattunk be. Megállni és gondolkodni mégsem volt időnk, következett Serestély Zalán Sortűz című verse, mely igen erős, néhol már-már bizarrba hajló képeivel hatott. Végül pedig Tinkó Máté olvasta fel kötete címadóversét, az Amíg a dolgok nem rendeződnek-et: ez a költemény pedig a szerelem tematikáját járja körbe családlírai keretbe foglalva.
A bemutatkozás végére a hallgatóság első benyomását a baráti hangvételű társalgás tovább erősítette. Lapis József első kérdése arra vonatkozott, hogy hogyan is találták meg a jelenlévők saját hangjukat, illetve hogy érzik, sikerült-e egyáltalán megtalálni már. Borbély András felelt először a kérdésre: számára sokáig idegen volt ez a narratív líra, mindössze „húsdaráló formában”, terápiajelleggel kezdett el ilyen típusú verseket írni a gyergyóremetei életről, melyet korábban elhagyva most újra birtokba vett, viszont nem csupán a narratív forma a lényeg számára, ahogy megtudhattuk, hanem maguknak a személyeknek a versbeli ábrázolása, azaz „nem a történet érdekel, hanem az arcuk”.
Tinkó Máté válaszát a viszony fogalmának fontosságából indította: lírájának kiindulópontjáról azt az érdekes megállapítást teszi, hogy egymásnak mesélt történeteinkkel létesítünk kapcsolatot egymással, és ilyen a szerelem is, a megismerkedés, s efféle történeteket igyekszik ő is lírájában tematizálni. Serestély Zalán pedig a kísérletezésre helyezte a hangsúlyt: „rám talál az, amit írok” – mondta, utalva arra, hogy nem egy valódi döntéshelyzet maga a forma, ez ugyanis mindig út közben alakul. Lírájának alapjaként egy paradox tételt fogalmazott meg: olyan szubjektumot létrehozni, ami nem diszkurzív – szemben prózájával, hisz azt is ír –, ám elmondása szerint ennek utóbb már belátta lehetetlenségét. Az esemény itt már inkább kezdte egy baráti beszélgetés, mintsem egy hivatalos egyetemi program látszatát kelteni, amit jeleztek a kacajok és az egymás szavába vágó, kötetlen válaszok, illetve bizalmas gesztusok is.
Ezt követően a hagyományból való merítkezés kérdésére terelődött a szó, melyre Serestély Zalán megjegyezte, hogy nem tudná megmondani, a két kutyája kevésbé hatott-e rá, mint például Borges. Tinkó Máté ihletforrásként prózaírókat, Hajnóczyt vagy Déryt említett, de a Borbély Andrással kibontakozó beszélgetésükben például a rapszövegek esetleges hatását is kiemelték. A következő felolvasó kör közben, Tinkó Sárkeresztúri ének Pityének, Serestély Apakrif vagy Borbély Léthé című verseit hallgatva, már azon gondolkodtam, vajon melyik kötetre is lenne érdemes beruháznom az est végén.
Lapis Józsefnek még egy kérdése volt a résztvevőkhöz, hiszen már kezdett lejárni a kiszabott bő egy óra: ha már olyan gyakran megjelenik a Biblia, illetve a különböző mítoszok motívumai, akkor beszéljenek arról, miért fontos ez nekik. Ekkor kisebb zavarba jött a társaság, Borbély gondolkodási időt kért, helyette Serestély Apakrif című, Pilinszkyre rímelő versére utalt vissza: ő az apokrif, azaz a kánonon kívüliségi vonatkozásában a hagyománybontás fontosságát emelte ki, bár utóbb azért belátta, hogy kitérő választ adott. Borbély András az emlékezés-felejtés kérdésének nyelvi és testi aspektusairól, illetve azok egymásba integrálhatóságáról beszélt, részint Léthé című felolvasott verse vonatkozásában, majd Tinkó Máté zárta a sort, főként a zsoltár műfajának fontosságára helyezve a hangsúlyt, melyet a belső beszéddel hozott kapcsolatba.
A zárlat pedig arisztotelészi keretbe lett foglalva: ahogy a bevezetés, úgy a befejezés is egy-egy vers felolvasása lett, búcsúzva így a főként egyetemi hallgatókból álló közönségtől. A függöny legördült, hogy egy kis giccsel zárjak, majd következhettek a kötetvásárlások és természetesen az elmaradhatatlan dedikálás.
Határátkelés – Beszélgetés Borbély Andrással, Serestély Zalánnal és Tinkó Mátéval (FISZ), Debreceni Egyetem, Irodalom- és Kultúratudományi Intézeti Könyvtár, 2014. december 1.
A fotókat Uri Dénes Mihály készítette.
