A százmilliós példányszámban eladott, minden idők egyik leggyorsabban és leginkább fogyó könyve, a szoftpornónak is beillő A szürke ötven árnyalata – bár irodalmi minőségében erősen megkérdőjelezhető – unatkozó háziasszonyok ezreinek korbácsolta fel a fantáziáját, miközben rivaldafénybe emelte a BDSM szubkultúrát. Mindez olyannyira sikeresnek bizonyult, hogy 2015 egészen bizonyosan a fétis éve lesz.
A téma népszerűsége a Steven Meisel által fotózott Pirelli-naptár nyomán is tetten érhető: a világ legszebbjeinek kikiáltott Adriana Lima, Joan Smalls vagy Gigi Hadid hosszú latexkesztyűben, combig érő fényes fétiscsizmában vagy éppen szoros lakk fűzőben pózolnak a legnevesebb férfinaptár oldalain.
A fétisruházat hétköznapokba való beszivárgása ugyan évtizedek óta zajlik, de eddig nem került sor olyan valódi áttörésre, amely általánosan elfogadottá tette volna a gumi, latex, bőr vagy vinyl öltözeteket. A második világháborús London eldugott melegbárjainak homályos mélyéről induló, erős szexuális konnotációt hordozó fétisirányzat olyan médiumokon és szubkultúrákon keresztül jutott a mainstreambe, mint a képregények vagy a punk. A korabeli motoros bandák bőrszerelései és a Tom of Finland pántokba és láncos sapkákba bújtatott figurái egyfajta stilizált (sőt, túlhangsúlyozott) maszkulinitást, férfierőt testesítettek meg a háború után felfordult értékrendet visszaállítani nem kívánók számára. Feminin megfelelőik a képregények testhez simuló ruhában ábrázolt, földöntúli hatalommal felruházott szuperhősnői, vagy például az Avengers Mrs. Peeljéhez hasonlatos, szintén bodysuitba és magassarkú csizmába öltözött kémnők.
Az infiltrációs folyamat a hetvenes és nyolcvanas években az addig marginális punk stílus elfogadottabbá válásával felgyorsult. A megjelenésükkel is tüntető rendszerellenes punkok polgárpukkasztó szándékossággal fedezték fel a tabunak számító szadomazo, valamint az egyre nagyobb teret kapó felnőttfilmek kelléktárának olyan darabjait, mint a fűző vagy az extrém cipők. A társadalmi normák ellen lázadók kiszolgálására olyan butikok rendezkedtek be, mint például a Vivienne Westwood nevével fémjelzett Sex nevű üzlet, ahol a rebellis tervezőnő később saját punk ihlette pret-a-porter kollekcióit is értékesítette.
A kilencvenes években Gianni Versace és Jean-Paul Gaultier (mindketten a divat nagy lázadói) fordultak a ábrázolásmód felé, és egyúttal a fetisizmust az általánosan elfogadott, sőt, elismert haute couture szintjére emelték. Versace 1992-es bondage kollekciójával a New York Times is foglalkozott, többek között Stuart Ewen gondolatait is idézve, aki szerint a kollekció a kultúránkban kialakult krízist szimbolizálja. A történész olvasatában az uralkodás és a bántalmazás a társadalom minden szegmensében központi kérdés, így a szexualitás és erőszak esztétizálása inkább visszahúzó erejű – főleg a nőgyűlölettel társított képeknek köszönhetően. A női vásárlók egy része azonban épp ellentétes álláspontot képvisel: erősnek, magabiztosnak érzik magukat Versace fétis ihlette kollekciójának darabjaiban.
A kérdés tehát az, hogy a fétisirányzat egy nőellenes fantáziaprojekció vagy inkább felszabadító erőként funkcionál? Vizsgáljuk meg a problémát a fétiscipőn keresztül! A természetellenesen magas sarkak a szexuális alá-fölérendeltség szimbólumai is egyben: a magas sarok egyfajta modern „röghöz kötést” jelképez, hiszen szabad mozgásában erősen korlátozza a nőt, de a sarok fegyverszerű formája (az angol név igen találó: a stiletto kisméretű tőrt is jelent) Sigmund Freud szerint a nő nem létező péniszét helyettesíti, illetve feledteti az egyes férfiak női nemi szerv kapcsán érzett félelmét. A túlzóan vastag talp a nőt mintegy istennőként piedesztálra emeli, a valóságtól való eltávolodás pedig tilalmas fantáziálást szül. A nő profán „felmagasztalását”, a „fallikus” nő előtti meghunyászkodást Valerie Steele, a Fashion Institute of Technology főkurátora igen népszerű férfifantáziának írja le egy előadásában, míg Kathleen A. O’Donnell tanulmányában excesszíven értekezik arról a belső és külső forrásból érkező pozitív megerősítésről, amely segíti a fétisruházatot viselő nőket saját – tradicionálisan maszkulin kontrollhoz kötött – szexuális erejük felmérésében és kihasználásában, amelyet már a ruházat felöltésekor megváltozott testtartással is megtapasztalnak.
Talán ezt az újból felfedezett magabiztosságot keresik napjaink popkultúrájának ikonjai is, akik rendre gumiruhában és feszülő bőrben mutatkoznak: Lady Gaga 2009-ben piros latex estélyiben találkozott az angol királynővel, Janet Jackson hírhedt mellbimbóvillantását talpig szegecses bőrruhában követte el 2004-ben, Kim Kardashian pedig idei promóciós körútjain nyúlt előszeretettel a fényes PVC ruhák felé. E celebek merész választása lenne az a közízlésbeli zárjegy, a jóváhagyás pecsétje, amely általánosan elfogadottá, sőt, kommersszé teheti a fétisruházatot?
