Hetedikére
1.
Melledre kulcsolt karokkal vártál fényt,
miután órákig emberszagban fürödtél a villamoson.
Rákerestél az üldözöttség álombéli jelentésére,
abban a szobában, ahol mentők, tűzoltók és a rendőrszirénák hangja kergették egymást
egy jól meghatározott kör pengevillanásnyi ívén.
Nyakad felületes és melled két nagy izma „V” alakot formált,
amíg keresztbe fontad két felső tagod. Győzelemre emlékeztettél.
A kezed is félúton állt meg közöttünk, nyitott tenyérrel arcom felé,
és nem tudtam eldönteni mit akartál ezzel a mozdulattal.
Így jutottál el hozzám, igaz?
2.
Csupaszító fények ezek, és tőlük szőlőhéj ízt éreztem,
míg kézkeretbe foglaltam az arcod.
Szádban maradt a betegség szaga,
és az ingem vásznát áttűző napsugarak
tartották kettőnk között a nyarat.
Kifelé fordult a köldököm, még elfértem benned.
Ronggyá foszlottam a vállvarrás mentén hasadó cérnával,
és így már könnyen rám borult minden kívülről ránk eső hideg.
Ránc csipkézte góc szakadt ki belőlem,
ötágú végein emlékfényeket láttam viszont.
Aludttej illatát lehelted vissza a számba,
és közben kinevettél, hogy nincsen már semmim se,
majd megharagudtál rám, mert kifolyt belőlem mindaz, amit nekem adtál.
Végül csak egy rés maradt közöttünk,
amibe egy megfagyott rengeteg szorult.
Még néztelek egy ideig.
