A Rügy mese egy tyúkról, akinek két vágya van: anyának lenni és repülni. Kérdés azonban, hogy kinek is szól ez a mese: a gyereknek vagy inkább a szülőnek? Hiszen végig az anyai perspektívából szembesülhetünk az eseményekkel, amelyek a szeretetre és elfogadásra tanító megható történetté állnak össze.
A koreai Sun-mi Hwang Rügy – A tyúk, aki repülésről álmodott című könyve 2000-ben jelent meg, magyarul pedig 2014-ben látott napvilágot Szabó T. Anna fordításában és Földi Andrea rajzaival. A paratextusok igen változatos, szinte egymásnak ellentmondó értelmezési szempontokat vetnek fel, különböző kontextusokat nyitnak meg. A borító hátulján olvasható mondatok („Van egy nő. Anyává szeretne válni…”) a fülszöveg kezdősorait emelik ki, és reflektálni látszanak a borító elején látható nőalakkal. Az alcímben megjelenő tyúk és repülés fogalmak pedig ismét újabb kereteket teremtenek az értelmezéshez, egészen más irányokat jelölve ki. Az írónőt és munkásságát ismertető fülszöveg egyértelműen meseként pozicionálja a szöveget, amely rajzfilmként is nagy sikert aratott.
Rügy egy tojótyúk, akinek minden vágya, hogy kiköltsön egy tojást, és anya lehessen. Különböző megpróbáltatások után kívánsága teljesül – még ha egy kicsit felemásan is, hiszen egy kacsa anyja lesz. Hasonló a helyzet másik álmával, a repüléssel is – ez lényegében Rügy apoteózisaként fogható fel. A szöveget jellegzetes mesei elemek szervezik: vannak segítők és ellenfelek, legyőzendő akadályok, végül pedig a szeretet diadala – de ezek is kicsit másképp valósulnak meg. Komoly és aktuális témákat érint a történet, amelyeket röviden csak közhelyesen és felületesen lehet körülírni: a szeretet ereje, idegenség, beilleszkedés és elfogadás, anyaság, elengedés, hit. Ezeket árnyaltan, a különböző álláspontokat ütköztetve mutatja be a szöveg, olykor azonban didaktikus mondatokban, direkt tanulságként is megfogalmazva. Melankolikus alaphangulata a barnás, sárgás tónusú, érzelemteli rajzoknak is köszönhető, amelyek a szó minden értelmében emberivé (hiszen a rajzokon végig emberalakok jelennek meg) teszik a történetet, olykor egészen elfeledkezünk olvasás közben arról, hogy a szereplők állatok.
A főszereplő, Rügy esetében a tyúk és a női lét (ami a szövegben megfeleltethető az anyasággal) egyaránt hangsúlyos, és a történet szempontjából mindkettő alapvetően meghatározó. Ezért is lényeges, hogy a rajzokon Rügy kimondottan anyai, óvó pózban ábrázolódik. A szövegben az anyaság fogalmához a szabadság, a vágyak megvalósítása társul, míg a tyúklét a behatároltságot, a korlátozottságot, a szabadságtól és akarattól való megfosztottságot jelenti („Rügy tojótyúk volt: csak azért tartották, hogy tojjon. […] Nem tudott jönni-menni, de még a szárnyát csattogtatni sem, és a tojásain sem ülhetett soha. Ki se léphetett a ketrecből.” [8.]). A szabadság és bezártság dichotómiájára épülő olvasatot erősítik a lapok tetején sormintaszerűen megjelenő repülő vadkacsák és a mögöttük felsejlő rács.
Az állatmesék hagyományára nagyban támaszkodik a szöveg, azon belül is ahhoz a vonulathoz áll közel, amely nem az antropomorfizált állatok egy-egy jellegzetességét használja parabolikusan, hanem összetett karaktert alkot, amelyben a tyúklét nem egy körülmény csupán, hanem a jellemet alapvetően meghatározó sajátság, a cselekedetek mozgatója is. Ezért is a két legfőbb vágya Rügynek az anyaság és a repülés, de egyikre sem képes („Nem tudta, hogy a kakas és a tyúkok ökológiai tartású bennszülött koreai fajták; és azt sem tudta, hogy ő egymagában kevés ahhoz, hogy csibéje legyen: hiába ülne akármeddig a tojásain, nem kelne ki belőlük semmi.” [11.]). Ez a hiány alapvető válságot eredményez, valamint elgondolkodásra késztet: mitől madár egy madár? Legelső válaszunk erre, hogy tud repülni és tojással szaporodik. De mi történik, ha egyik kitétel sem teljesül? Ez okozza a valódi konfliktust: Rügy nem fogadja el a neki szánt szerepet, ezzel pedig elutasítja a saját nemzetségébe tartozást. A madárlét esszenciális formájának elérése a legfőbb törekvése, ami viszont szükségszerűen nem valósulhat meg, hiszen nincsenek meg hozzá az adottságai.
Rügynek nem engedik, hogy a pajtában maradjon, így végképp perifériára szorul, és kívülállóságát, idegenségét végleg megpecsételi, amikor teljesül egyik nagy vágya – kikölt egy kacsát. A tojás kiköltésében a talált, árva gyerek története is felelevenedik, hiszen a kiskacsa mindkét szülője menyét áldozata lett. Amikor Rügy kicsinyével visszatér a pajtába, akkor döbben rá, hogy egy kacsát költött ki. Az ott élő állatok hangot adnak felháborodásuknak, hiszen ezzel Rügy végképp megszegte a fennálló rendet, és Kicsivel visszavonhatatlanul kitaszítottá válnak. Rügy perspektívája mellett érvényesülnek az eltérő, ellenkező vélemények is, így látványossá válik egy-egy helyzet dilemmája, lehetséges megítélései. Így lehetséges az, hogy a fennálló és működő világrendnek a szabályait szegi meg Rügy minden lehetséges módon, innen nézve pedig ő maga lázadóként, nehézségei pedig ellenszegülésének következményeiként tűnnek fel. Ebben a formában tehát a szöveg képes színre vinni az egyén és a közösség konfliktusát.
Az egyéniséggel szorosan összefügg a nevek kérdése. Csak Csavargónak, Kicsinek (aki később Zöldfejű lesz) és Rügynek van neve. A beszélő név a kiskacsánál külső tulajdonságot jelöl, a tyúk és barátja, a vadkacsa esetében viszont inkább jellemükre utal. Csavargó a főszereplőhöz hasonlóan kívülálló, sebesülése miatt nem tud a vadkacsákkal telelni, de a házi kacsák közé sem sikerül egészen beilleszkednie. Ezen túl összeköti őket, hogy mindketten túlélték a menyéttel való találkozást. Rügy azonban még a névvel rendelkező szereplők közül is kiemelkedik azzal, hogy saját magát nevezte el („Rügy. Ez a legjobb név a világon. A rügy levéllé bomlik, belekapaszkodik a napba és a szélbe, aztán lehull, szétkorhad, avarrá lesz, amiből aztán megint illatos virágok szökkennek elő. Rügy szeretett volna célt találni az életének, úgy, mint az akácfa rügyei. Ezért nevezte el magát róluk. Senki nem hívta Rügynek […] Amióta nevet adott magának, elkezdte észrevenni a kint történő eseményeket.” [9–10.]). Tehát a névadás gesztusa jelöli ki az individuumot, melynek kiteljesedése az önelnevezés. A többi állat pedig sokkal inkább egy-egy vélemény sablonszerű képviselőiként, név nélkül, Rügy ellenpontjaiként tűnnek fel.
A főhős minden egyéb vélemény és megfontolás ellenére megingathatatlan: anya akar lenni, ezért felneveli a kiskacsát. Ez a helyzet azonban több etikai problémát is felvet, a család fogalmának és szerepének átgondolására késztet, illetve a személyiséget alakító folyamatokra is rámutat. Kicsit és Rügyet nem zavarja, hogy nem egy nemzetségbe tartoznak, mondhatni nem is tudnak róla, amíg nem találkoznak a környezet felháborodásával. Innentől viszont olyan kérdések merülnek fel, hogy mit jelent anyának lenni, mit jelent, ha a biológiai anya nem egyezik azzal, aki felnevel, hogy reagálhat erre egy gyerek. A társadalom aktuális kérdései is ezek, amelyekre érkezhet válasz a természet rendje felől („És az a kis szerencsétlen ráadásul azt is hiszi magáról, hogy csirke! A gácsér nem hátrált meg: – Nem baj, majd megtanulja. Tyúk költötte ki, de ő akkor is kacsa. Úsznia kell majd, és halásznia.” [65.]). Ez a szemlélet az, ami ellen Rügy folyamatosan küzd, hiszen ez a világlátás száműzné őt a ketrecbe: („Már akkor szerette, amikor még a tojásban volt. Soha nem érdekelte, hogy fog kinézni. Jó, akkor kiskacsa született, nem csibe. Kit érdekel? Akkor is én vagyok az anyja! Ő is így hiszi!” [kiemelés az eredetiben, 63.]).
Rügyben azonban többször is felmerül a kétely, hogy valóban nem tudja megfelelően felnevelni Kicsit. Az anya-gyerek viszony jellegzetes fázisait követhetjük nyomon kettőjük kapcsolatában Rügy aggodalmain keresztül. Kicsi a vadkacsák érkezésekor érti meg, hogy miért nem találta eddig a helyét, és hova is tartozik valójában. A történet nem a megváltoztatást, hanem az elfogadást hangsúlyozza – ennek minden nehézségével és feszültségével. Rügy ki is mondja, hogy „[c]sak azért, mert egy nemzetségbe tartoztok, nem vagytok ugyanaz a család. A legfontosabb, hogy megértsétek egymást. Ezt jelenti a szeretet” (kiemelés az eredetiben, 98.). Valóban a szeretet, méghozzá a mindent feladó, önfeláldozó szeretet a szöveg egyik fő szervezőeleme – ez pedig a túlságosan didaktikus, külön kiemelt mondatok nélkül is világossá válik. Paradox módon Rügy identitása éppen az önmagát is feladó szeretetben válik a legstabilabbá.
Különös, hogy épp valahol itt kapcsolódik össze és válik hasonlóvá Rügy és ellenfele, a menyét. Ahogy az az egymással szembenálló szereplők dinamikájában előfordul, kiderül, hogy egészen sok a hasonlóság közöttük. Mindketten nagy túlélők, alapvetően magányosan, magukra utaltan élnek. A menyét karaktere akkor árnyalódik igazán, amikor érvényesül a perspektívája is („– Te vagy a legszerencsésebb tyúk a világon! Soha nem tudlak elkapni! Neked minden sikerült. Én vagyok az, aki erőm végére értem. Annyit üldöztelek, hogy a lábam is csupa seb.” [117.]). És ami még erősebb kapocsként tűnik fel közöttük, az az anyaság. Rügy is egész máshogy tekint rá attól kezdve, hogy erre rájön, és megérti a menyét szempontját („A szíve mélyén sajnálta a másik anyát, […] Ez a csontsovány, félszemű vadász is anya volt.” [118.]). A felé fordulásban sokkal inkább a részvét és az együttérzés lesz meghatározó; ebben a relációban is a másik megértése és az elfogadás érvényesül.
Lényeges tehát, hogy a szereplők, vélemények és életlehetőségek nem egyértelmű értékekkel társulnak, így egyik sem kerekedik szükségszerűen a másik fölé. Alapvetően Rügy szempontja érvényesül, ez azonban nem jelenti azt, hogy a szöveg elfedné ennek nehézségeit, veszélyeit, ahogyan a pajtabeli életnek is láthatóvá válnak az előnyei. A történet vége kezdettől elkerülhetetlennek látszik, fontos azonban, hogy különös apoteózisként valósul meg („Lenézett és mindent látott odalenn: […] egy sántító menyétet, amint hazafelé tartott. A szájában egy sovány tyúkocska lógott.” [125.]). Az elfogadásra helyezi a hangsúlyt a szöveg, Rügy vágyai is csak ebben a viszonyulásban teljesülhetnek, hiszen kicsinye egy vadkacsa, repülése pedig az életébe kerül. A maga tökéletlenségében mégis minden kívánsága tökéletesen megvalósul.
Sun-mi Hwang: Rügy – A tyúk, aki repülésről álmodott, fordította Szabó T. Anna, Athenaeum, Budapest, 2014.
