Ritkán adódik lehetőségünk arra, hogy olyan „háttérmunkások” életébe nyerjünk betekintést, mint az irodalomtörténészek, akiktől jól megszoktuk, hogy mindig csak mások életéről beszélnek, írnak. Ezt az egyoldalúságot ismerte fel a Méliusz Újkerti Fiókkönyvtára, ugyanis Irodalmi kávéház címmel indítottak beszélgetéssorozatot kritikus, irodalomtörténész munkatársuk, Herczeg Ákos moderálásával.
Az Irodalmi kávéház célja, hogy megismertesse azokat a debreceni professzionális olvasókat, akik számára megadatott az a szerencse, hogy szenvedélyükből, az olvasásból éljenek. A rendezvénysorozat 2015. február 26-án a tavalyi év Balassa Péter-díjasával, Szirák Péterrel kezdődött, aki rendkívüli őszinteséggel, nyíltsággal beszélt életéről, munkásságáról.
A kíváncsi vendégeken, olvasókon kívül Szirák Pétert több hallgatója és kollégája is megtisztelte, akik érkezésükkor mosolyogva megemlítették, hogy bizony meg kellett nézniük a térképen, hogy hol is van az Újkerti Könyvtár. Mivel én is jóval hamarabb érkeztem, volt alkalmam szót váltani egy-két kedves könyvtárossal, akik elárulták, hogy nem titkolt szándékuk a könyvtár népszerűsítése az egyetemisták körében, ugyanis a legfrissebb szakirodalommal, szépirodalommal rendelkező állományuk ellenére pont ez a korosztály látogatja kevésbé. Persze, ezek után azonnal leellenőriztem a polcokat, és valóban megtaláltam jó pár olyan érintetlen állapotú könyvet, amit anno mi rongyosra fénymásoltunk az egyetemen. (Ráadásul a barátságos, otthonos olvasóközegben nem is tűnt olyan borzalmasnak az a nyelvész könyv.) Miután megérkezett az utolsó bizonytalanul betérő vendég is, és mindenki helyet foglalt, a kávéházi asztalnál ülő főszereplők elkezdték a tereferét. Noha ehhez kávét (az egyetemistákat éltető nedűt) nem kaptunk, a székek elrendezése, a közvetlen beszélgetés kávéházi hangulatot idézett.
Herczeg Ákos – a kronológiát figyelembe véve – először arra volt kíváncsi, hogy milyen szerepet töltött be a Szirák család a pályakezdésben. Szó lehet-e esetleg egy apáról fiúra szálló szakmáról? Úgy tűnt, Péter szívesen beszél a családjáról. Elárulta, hogy édesapja szobafestő-mázoló szakmája valóban egy ilyen öröklött apáról fiúra szálló hivatás volt, ő azonban ebből csak azt a szépérzékre való törekvést örökölte, amit a szövegekkel való foglalatosság során van alkalma kihasználni. Ezután elmesélte gyerekkori vágyát, miszerint filmrendező szeretett volna lenni, mivel mindig is nagyon szerette a filmeket (sokat járt – egyedül is – moziba, filmszínházba). A Fazekas Mihály Gimnázium éveiről is örömmel nosztalgiázott, ugyanis az itteni pódiumszereplései, szavalásai motiválták őt a tanári katedrára. Az este folyamán többször is meggyőződhettünk róla (a hallgatói nyilván már sokkal korábban), hogy Szirák valóban nagyon jó előadó. Az egyik kritikájáért kapott első honoráriumának története mindenkit megnevettetett: „Olvasok és ezért még pénzt is kapok! Ez így jó lesz!” Ezután konstatálta, hogy az a fajta egyetemi közegben használt közhely, miszerint a kutató magányos és a tanár csapatjátékos szelleme legtöbbször kizárja egymást, nála egyáltalán nem érvényesül, Péter ugyanis mind a csoportos – egykori filmrendezői álmának köszönhetően –, mind az egyéni munkálkodást élvezi.
Miután megtudtuk, hogy az est főszereplője mindig is Debrecen városában élt, tanult, beszélgetőtársa az 1986 és 1991 közötti egyetemi éveiről kérdezte őt. Szirák természetesen erről is nagyon szívesen anekdotázott. Megtudtuk, hogy teljesen más volt az akkori egyetemi élet, már csak az akkori egyetemi sztrájkok miatt is. Külföldi ösztöndíjak például nem voltak, a külföldi szakirodalmakhoz is sok-sok év után lehetett csak hozzáférni. Mindent összevetve számára egyszerre volt inspiráló és csalódást okozó közeg a Kossuth Lajos Tudományegyetem. Ennek ellenére jó visszagondolni rá, hogy a mai szakmai diskurzusra jellemző bölcsészet- és társadalomtudomány elleni retorika még nem volt meg. A közel egy hónapja elhunyt Tamás Attila irodalomtörténészről Szirák Péter többször is megemlékezett, ugyanis ő volt szeretett témavezetője, szakmai megalapozója, akinek nagyon sokat köszönhet.
„Miért pont a 20. századi próza lett a fő kutatási területed?” – tette fel a kérdést a moderátor. „Ez a tiszteletem kifejezése a líra felé” – válaszolt viccesen az irodalomtörténész. Komolyra fordítva a szót, elárulta, hogy számára a 80-as évek prózai művei (kiemelte Esterházy Péter Bevezetés a szépirodalomba és Nádas Péter Emlékiratok könyve című kötetét) azok, amelyek segítenek megérteni a világot, sőt, akár meg is változtathatják olvasójának a világképét. Mindazonáltal nagyon izgalmas számára – és szerinte ennek van tétje, kockázata, nem elsősorban a filológiai vizsgálódásnak –, hogy hogyan ágyazódik be egy kortárs szöveg az irodalmi kánonba. Többek között ezért is dolgozott örömmel mindhárom monográfiáján (Grendel Lajos, 1995; Kertész Imre, 2003; Örkény István, 2008). „Általuk jobban értettem magam…”
Az est során elejétől fogva érezhető volt, hogy a beszélgetőpartnerek közötti közvetlen hangnemet a több mint tíz éves témavezetői viszony alapozza meg. Herczeg Ákos az oktatás és a kutatás után a szerkesztésről kérdezte témavezetőjét. Szirák Péter elmesélte, hogy több kötet szerkesztője volt már, az Alföld című irodalmi, művészeti és kritikai folyóiratnak pedig már 1993 óta munkatársa, 1999 óta a tanulmány rovat szerkesztője. A szerkesztésben leginkább azt szereti, hogy a tanulmányok javításával egyfajta tehetséggondozói szerepet is be tud tölteni. Külön kiemelte a folyóirat által több évtizede működtetett alkotói műhely, az Alföld Stúdió fontosságát.
Noha a moderátornak még nagyon sok kérdése maradt – elmondása szerint a beszélgetésre készüléskor jött rá, hogy valójában rengeteg dolgot nem tud még témavezetőjéről –, az utolsó utáni kérdés feltevése után Péterről az is kiderült, hogy régen újságírással is foglalkozott. Az est zárásaként a 2009-es Debreceni Disputában megjelent (gyermek-notesz) című esszéjét olvasta fel nekünk, amellyel teljesen elérzékenyített minket (és a köztünk ülő feleségét is), ugyanis ez az írás kis ízelítőt adott abból, hogy Péter nemcsak nagyszerű szakember, de ugyanilyen példás apa és családfő lehet a magánéletben. A beszélgetést Szilágyi Ildikó könyvtárvezető köszönő, hálás szavai zárták, aki sok szeretettel invitált mindenkit a következő irodalmi beszélgetésre, amikor is Imre Lászlót ismerhetjük meg közelebbről.
Habár a terv szerinti beszélgetés idejét bőven túllépték a kávéházi asztalnál ülő főszereplők, és még koffeinnel sem tartottak ébren bennünket, mi vendégek mégsem siettünk haza, a könyvtár, az ott dolgozók és mi, kíváncsiskodók élénkítettük egymást. (Közben azt is megtudtam, hogy a következő beszélgetésen már kávé is lesz! Szóval igazi irodalmi kávéházi beszélgetésre invitál mindenkit 2015. március 26-án a Méliusz Juhász Péter Könyvtár Újkerti Fiókkönyvtára.)
Irodalmi kávéház – beszélgetés Szirák Péterrel, Debrecen, Újkerti Könyvtár, 2015. február 26.
A fotókat Mogyorósi Gábor készítette.
Több kávét Szilvinek! 🙂