Anza Borrego, 1995
Emlékezésszerű
kegyeletlebegtetők,
törékeny bizonytalanság.
Illékony források
feltérképezése,
bátortalan jelek
tanúsítják
az egész terepen,
ez a hit olvasata.
A vízmosás történelme
arra vár,
hogy betömjék.
Váratlan eső
színez sziklákat, homokot.
A sivatagi eső
elönti a
fájdalom terhelte föld
minden hasadékát.
Felébreszti a szagokat,
jukka és kreozot
bont trükközve virágot.
Alant csörgedezik
a szabadság
apró ere,
átfolyik ősi
ösvényeken,
a történelem szennyétől
tisztára mossa őket.
Sziklás járatokon
pálmafa oázis
rejtőzködik a hegy oldalán.
Zöld és kék árnyalatok
piszkos szürke és barna között.
Megnyugtat
a kegyelet hűvös
tava.
Egy Khimaira
erős szarvú birka
sziluettjeként villan fel
távoli csúcsokon.
Délibáb remeg
pislákoló remény,
a nap minden sugarában
eltévedt utasok által
halálig üldözött
csalóka vízió
vagy fény talán.
De nézd.
Amit soha el nem neveztek
nem állíthatja,
hogy itt élt
gyökereken
és kaktusztejen.
Nyúlnak való terep
szomjúságtól repedt,
Morterók, üres
hasú sziklák
telnek meg vízzel
és emlékkel.
Oh ó Kumeyaah és Cahuilla,
oh ó a föld és a lélek
sivatagának lakója,
a mai Amerika
illékony hangjai
visszhangzanak itt.
Minden
történelemmel telt üreg
arra vár,
hogy betömjék.
Szavaink hópihék
a sivatagban.
A darvak nyelve
Valahol mögötted, ősi fény mutatkozik. Rés
az értelem tulajdonán. Nincs nyoma sem szónak, sem hangnak.
Átlátszóságnak csupán. A nap torkod tömlőjét a tűz hajójára
irányítja. Nyelved, Artúr korabeli kard, napórához hasonlóan
fordul az ellenállás pohara felé. Kő. Vagy hús.
A nyelv e fáklyáját lefogja az idő súlyozott horgonya.
Nyelved lángja fényt ad mégis.
Fordította: Gyukics Gábor
