A múlt század két legendás énekesnőjéről, Edith Piafról és Marlene Dietrichről szóló életrajzi dráma Mészáros Márta rendezésében sokkal több, mint a művésznők pályafutásának bemutatója. Van itt minden: háború, párizsi szajhák, alkoholfüggő magányos nők és szenzációs dalok. Dalok, magyar nyelven, melyek még azon nézőnek is a szívéig érnek, akik Edith Piafot csupán névről ismerik.
A mű rendezője korábban azt nyilatkozta, hogy akkor meri újra színre vinni a darabot, ha talál két olyan színésznőt, akik nem leutánozzák, hanem megelevenítik a múlt század populáris kultúrájának két kiemelkedő énekesnőjét. Botos Éva Piaf, Nagy-Kálózy Eszter pedig Marlene szerepében hibátlan választásnak tűnik: előbbi annyira szerethető módon hozza az aranytorkú alkoholista utcalányt, utóbbi pedig a flegma és rideg Kék Angyalt, hogy minden egyes mozdulatukat öröm nézni, a néző pedig valóban elhiszi, hogy ott ül a párizsi Olympiában vagy a New York-i Waldorf Astoriában.
De mit is látunk a színpadon? Megismerjük a kis Edith Gassiont barátnőjével, a Kecskés Karina által megformált Momone-nal együtt, akik Párizs éjszakai pillangóiként élik életüket, mígnem az alacsony, törékeny, ránézésre satnya Edithet felfedezi Leplée, egy népszerű kabaré- és kávéház igazgatója, aki elhatározza, hogy segít beindítani énekesnői karrierjét. Miután ráerőlteti a Piaf, vagyis a Veréb művésznevet, Botos Éva kiengedi hangját, és hirtelen tényleg úgy érezheti magát a néző a debreceni Kölcsey Központban, mintha a sanzonénekesnő állna előtte – eltekintve attól, hogy francia helyett magyarul halljuk énekelni.
És ha már a daloknál tartunk: órákon át kereshetném a jelzőket, de nincs erre jobb szó, egyszerűen zseniális. A főszereplőként tündöklő Botos Éva karcos, szívből jövő Piaf-dalainak és Marlene csábító, mély beszédhangján felcsendülő szólóinak hatására a néző beleragad a székébe, és nem néz se jobbra, se balra, csak bámulja a színpadot. Végre megtörténik az, ami a sorozatoknál és filmeknél sokszor elmarad: a dalszövegek fordítói ezúttal kiváló munkát végeztek. A nézőtéren ülő nők arcán látszódik – legyenek akár huszonévesek, akár a nyugdíjas éveiket tengető kultúrasszonyok –, hogy teljesen magukénak érzik Piaf problémáit, aki szerelmét elveszíti, alkoholizmusát (a mikrofon előtt) elfedi, és büszke tartással, teli tüdőből zengi, hogy nem bánok semmit sem.
Visszatérve a történethez: megismerjük Marlene Dietrich-et, a német sznob színésznőcskét, akit annyira magával ragad Piaf lelkesedése és tehetsége, hogy még a dalait is hajlandó elénekelni – bár előtte a bárzongoristának flegmán odaszól, hogy ő D-dúrban kéri. Amerikai koncertkörút, Edith melléfogásai a férfiak terén, alkoholizmus, morfium, rák, majd a 20 évvel fiatalabb szerető: a francia sztár életének minden fontos állomása megelevenedik a színpadon, melyekről többnyire a dalok, mintsem a párbeszédek mesélnek.
Bárhogy erőlködnénk, nem könnyű hibát találni a darabban. Egyetlen irritáló szereplő Piaf örökéletű szerelme, akit előbb világhírű bokszolóként, majd később felkapaszkodni igyekvő görög énekesként, Theóként ismerünk meg Nagy Dániel Viktor alakításában. Azonban ez az ellenszenv a színészt dicséri: tökéletesen hozza a szerencsétlen fiút, aki a művésznő utasításait képtelen felfogni, és annyira gépiesen, erőltetetten mozog meg áriázik, hogy egy jobbfajta beszélő robot is megirigyelné.
A színpadi díszletre nem fordítottak nagy figyelmet, de ettől mit sem veszít a darab az értékéből: Párizs és New York különbségét csupán a fények jelzik, hiszen a francia fővárost csak az utcák lámpái világítják meg, míg a tengerentúlon minden arany színben pompázik (bár be kell vallani, érdekesen mutat az amerikai csillogás hátterében az Eiffel-torony látképe, de ez sem szúrja a néző szemét). Ezt leszámítva néhány asztal és szék átvariálásával egy pillanat alatt válik az éjszakai bárból világháborús színtér, majd börtön és vidéki gyógyközpont, melyben egyetlen állandó elemként a színpad közepén álló mikrofon ágaskodik.
Az Edith és Marlene sokkal több, mint a különös baráti kapcsolatot ápoló énekesnők életrajzi drámája. Olyan kérdéseket vet fel, melyek minden ember életében előkerülnek egy-egy nehezebb időszakban: mi a különbség a magány és az egyedüllét között? Mi segíthet rajtad, amikor a szakadék szélén állsz? És mikor ér véget igazából az élet: a halállal, vagy a meg nem élt álmokkal?
Pataki Éva: Edith és Marlene. Rendező: Mészáros Márta. Szereplők: Botos Éva, Nagy-Kálózy Eszter, Kecskés Karina, Marton Róbert, Nagy Dániel Viktor, Wágner Puskás Péter. Kölcsey Központ, Debrecen, 2015. március 23.
A fotókat Máthé András készítette.
