Jó hír, hogy tovább bővült, erősödött a Friss Hús. Az idei évtől állami támogatásban részesülő, nevében is nemzetközivé váló fesztivál immár öt naposra hízott, és az első magyar pitch fórumot magában foglaló szakmai programsorozatot is elindította. A magyar versenyfilmek átlagszínvonala emelkedett tavalyhoz képest, de a nemzetközi szekció csalódást okozott.
Hat magyar és három nemzetközi blokk programját tekinthettük meg a budapesti Toldi mozi nagytermében. Okos döntésnek bizonyult az előző évhez képest szűkebb válogatás, mert – legalábbis a magyar alkotások között – szinte nem is akadt arcpirítóan gyenge kivitelezésű vagy köldöknézően öncélú, a nézők türelmét erősen próbára tevő kisfilm. Bár a nemzetközi blokkok tizenöt rövidfilmjét ötszáz közül válogatták ki, mégis alig volt köztük – az animációs filmeken kívül – értékelhető. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy az őszi Magyar Filmhéten a mostani termés felét már látni lehetett, néhány rövidfilm pedig jó ideje elérhető az interneten is.
Idén sok hangulatfilmmel találkozhatott a szépszámú közönség (A kamaszkor vége, Marea, Egy nap kezdete, Jaffa), akadtak a közéleti kérdésekről – a dokumentarizmus álcája alól – groteszk, sőt gúnyos hangon megszólalók (Hetvenes, Expedíció), de a műfaji próbálkozások sem tűntek el (Idegenek, Boglárka). Szép számmal voltak jelen a történetközpontú alkotások (Viadal, A telep, Betonzaj, Levél Istenhez), és irodalmi adaptációt is láthattunk (Reggeli látogató, Fasírt). A kivándorlás problémaköre szintén jelen volt (Saudade, Agapé), sőt egy kísérleti film (Rimbaud) is színesítette a palettát, továbbá mindegyik blokkban helyet kapott egy-egy animációs film.
A mediterrán kezdés a jelek szerint a Friss Hús sajátja, idén úgy tűnt, hogy már mindenki hozzászokott az akár negyed órás csúszáshoz is. Legalább volt idő a mozi előtt egy cigarettát sodorni, sorban állni a (női) mosdó előtt, ételt-italt magunkhoz venni. Érdekes módon a fesztivál elsőként levetített alkotása nyerte el a legjobb magyar kisjátékfilm díját. Szilágyi Fanni A kamaszkor vége című műve 2002-ben játszódik. Az első fele harsány, túlzó színekkel vázol fel egy „kisproli” családi ebédet, a mindennapi pokolból az egyik kamaszlány bulimiába, a másik depresszióba menekül. A strandjelenetben az addigi ikertestvéri szövetségbe éket ver a megjelenő fiú, és a meztelen fürdőzés kalandja felejthetetlen emlék lesz mindannyiuk számára. Ugyanúgy hangulatot ragad meg Teszler Tamás Egy nap kezdete című fekete-fehér filmje. A rendező már a tavalyi Friss Húson is szerepelt első filmjével, amiben a főszereplő rengeteget beszélt a kamerába. Itt épp az ellenkezője történik. Főhősünk arcát az utolsó jelenetig nem látjuk, ő maga alig szólal meg, de mégis sokat megtudunk a reggeli műszakot indító fiatalember múltjáról és jelenéről. Az ihletett fényképezésnek hála a kora reggeli Budapest szürkesége néhány beállításban valódi szépséggé változik.
A Viadal Szeiler Pétertől az idei fesztivál egyik sötéten csillogó gyöngyszeme volt. Hiba lenne erről a remekbe szabott szerkezetű (két tükröződő párhuzamos szál fut egymás mellett, majd forr össze) és rendkívül izgalmas kisfilmről bármit is elárulni, hacsak annyit nem, hogy a thriller és a melodráma elemeiből építkező történetben remek színészi alakításokat is láthatunk. A legjobb magyar animáció díját elnyerő Limbo Limbo Travel (rendezői: Kreif Zsuzsi és Zétényi Bori) a swifti embergyűlölet huszonegyedik századi követője. A gépeiket fetisizáló férfiakat megunva egy kisbusznyi nő egy egzotikus szigetre utazik, ahol a modern ember bírvágya majdnem tönkreteszi az ősi idillt, ám a gigantikus ősanya haragra gerjed.
Van Cesária Évorának egy szép, szomorú dala (Sodade), ez jutott eszembe Fazekas Gyöngyi kisfilmjéről (Saudade), amely két székely nővér Skype-beszélgetéséből áll. Egyikük messzire költözött, külföldi férjével tengerpart közelében él, másikuk otthon maradt. A remekül megírt dialógus és a skype-olás ismerős, ám szokatlan formai világa sokféle érzelemmel és hangulattal képes felruházni az egyszerűnek tűnő történetet a vásznon. Nem csak a napsugaras gyerekkor világa iránt éreznek a testvérek melankóliával vegyes nosztalgiát, ebbe az érzésbe finoman vegyül bele az a fájdalmas és szomorú felismerés, hogy egymást is kezdik elveszíteni, a távolság mindinkább eltávolítja őket egymástól. Számomra a fesztivál egyik legnagyobb élménye a Betonzaj volt Kovács Istvántól. Percek alatt berántja a nézőt a történetbe, melyben Dia (Sztarenki Dóra újabb hibátlan alakítása) kick-box harcos, aki egy nagyon fontos viadalra készül, ám egy váratlan esemény fokozatosan megváltoztatja a kívül-belül nagyon erős lányt. Hihetetlen jó az operatőri munka és a vágás is: nem csak szép beállításokat láthatunk, hanem az edzések és a nagy meccs dinamikája is hollywoodi profizmussal van megjelenítve. A forgatókönyv és a kivitelezés szintén jelesre vizsgázott, a tavaly két filmjével is jelen levő Kovács elkészítette a mestermunkát, jöhet a nagyjátékfilm.
Nagyon fontos adalék, hogy a Friss Hús 3.0 a nők fesztiválja volt. Az öt díjnyertes alkotás közül négyet nő rendezett, a harminchárom magyar versenyfilm közül tíznél ült nő a rendezői vagy társrendezői székben. A Hetvenes, melyet Dombrovszky Linda rendezett, egy dokumentumfilmnek álcázott groteszk disztópia, mely kíméletlen görbetükröt állít a demagóg, hazudozó politikai közbeszédnek és az általa is erodálódó emberi kapcsolatoknak. A filmet narráló és benne fel is tűnő Al Ghaoui Hesna egy tévés riportert alakít, aki stábjával megörökíti a „hetvenes törvény”-nek ellenszegülő Józsi bácsi szökését majd elfogását. Külön erénye a filmnek, hogy sikerült összehangolni az amatőr és a profi színészek játékát. Direktebben és vitriolos gúnnyal támadja a politikust Szirmai Márton zseniális Expedíciója, mely az ötvenes évek filmhíradóinak stílusában számol be a budapestiek közé leereszkedő bugyuta politikus áldatlan tevékenységeiről. Csak egy a baj: a nézők harsogó nevetésébe keserűség is vegyül.
Rendkívül invenciózus vállalkozás Erkel Bálint Terek című rövidfilmje. Jelenetei egyetlen mozdulatlan kameraállásból vannak felvéve, a képen pedig minden egyes alkalommal egy budapesti tér látható. A képeken sokan vannak jelen, jönnek-mennek, miközben néhány szereplő párbeszédét halljuk kihangosítva. A rendező megdolgoztatja nézőjét, hiszen nincsenek kiemelve az adott jelenet főhősei, őket nekünk kell megtalálnunk. A különböző történetfoszlányokból kialakul egy sztori (és mellékszálak is adódnak), vannak visszatérő helyszínek és szereplők. Többször különválik a kép előtere és háttere, néha az orrunk előtt, máskor egy távoli ablakban találjuk meg a jelenet főszereplőit. Még legalább két újranézést igényel, hogy minden finomságát észlelhessük. Szabó Szonja Jaffája generációs filmként is definiálható. A vidéki villa zárt terében hat huszonéves kusza magánéletébe pillanthatunk be. Az üdítően fiatalos és friss alkotásban végre úgy beszélnek a szereplők, mint a valóságban, a papírízű dialógusok helyett itt élő és sokszor vicces mondatok hangzanak el.
A Boglárka (Badits Ákos rendezése) a fantasy és a mesefilm zsánerjegyeit viseli magán, CGI animációval megtámogatva. Nem hibátlan, de nagyon is szerethető film, csak az bosszant, hogy az egyik főszereplőnek az Istók nevet választották, mely erősen elüt a többi szereplő nevétől (Richárd, Hilda, Boglárka). Az ügyetlen név a mexikói népmese alapján készült Levél Istenhez főszereplőjét is sújtja (béna bajsza mellett), hiszen ő Aladárként próbál hiteles parasztembernek tűnni. Lichter Péter régi Super 8-as családi felvételekből összeállított, roncsolt, sajátosan megjelenített kísérleti filmje hatalmas munkával összeállított anyag. A Rimbaud a költő három kontinensen átívelő utazásait rekonstruálja, méghozzá három kortárs magyar költő (Kele Fodor Ákos, Nemes Z. Márió és Mestyán Ádám) szövegeit felhasználva, melyek három különböző nyelvű narrációban szólalnak meg. Az angol felirat olvasása helyett gyümölcsözőbb befogadói stratégia az egymásra rímelő vágásokkal tarkított filmtestet szemrevételezni, és hagyni, hogy együttesen hasson ránk az egzotikus nyelvek zsongásával.
Habár ötnapi Friss Hús fogyasztástól mindenki eltelik, de megízlelve az idei felhozatalt, jövőre is kiéhezetten fogjuk várni a nemzetközi rövidfilmfesztivált.
Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivál 3.0, Budapest, Toldi mozi, 2015. március 25-29.
