Ami van
Egyre elvontabb vágy, és egyre
elvontabb félelem jellemez.
Írnád: „A félelem vágya
teríti be a mindennapokat.”
Fekete kávé, a semmire sem jó vagy
a kiköpésre készült.
De nem tudsz köpni. (Milyen óvatosan
nézőpontot váltottunk, kedvesem.)
Hát legyen: óvatos duhaj vagyok.
Néha a halálon gondolkodom
gőgicsélve, életet megvető kínnal.
De csak halasztgatom az indulást.
Könnyed csók az este homályában.
Események szervesülés nélkül.
Így aztán értheted, mi az a magány,
mekkora rettenet kell még
(elviselni azt).
Féltések közepette múlunk,
verejtéktől nyirkos az ágyunk,
hol befogadtál, befogadtalak.
És nem volt rá tanú senki.
Míg rejtettelek, valaki szólt mégis,
hogy ami van, az nem lehet.
Mindig megalázzák a boldogságomat.
