Jónás, a látens
Ha át tudtam volna úszni a tengert, áramot vezethettek
volna a kezembe, míg képeket vetítenek, de nem lehet
a víz elég sekély, egyedül nem repülhetek, csak tűrtem,
hogy izomkötegek tapadjanak hátamra, vállamra végig,
így túl gyenge lettem, hogy gyenge lehessek, forró
testtel nem ugorhattam a vízbe, így apám a zuhanyzóban
észrevette, miért járok, ha át tudtam volna úszni, jeget
tehettek volna a kezemre, hogy apám testét se ölelhessem
meg zokogás nélkül, írtam persze, mint mindenki más, így
megismerhettem idősebbeket, akik látták bennem a túlsó
földet, talán olyan szagom volt, mint a sajátjuké,
és szörnyen megbántam, haragudtam rájuk, hogy ők nem,
és nem voltak olyanok, mint az úszók, és nem bánták,
hogy nem nő rájuk izom, nem éreztem magam biztonságban,
nem írtam és nem úszhattam, de megismertem a barátnőmet,
akivel egy fiunk és egy lányunk lesz egy másik életben,
mondtam anyámnak, mosolygott és fizette az orvost
utólag is, hogy kitalálja visszamenőleg a betegségeket.
Linda, a hajadon
Érintsd meg a követ, ki erre jársz, tenyeredé,
mi enyém egészen. Innen szaladni sehová,
hevít nap, ver eső, nem szégyellem cseppjét
sem, felhőktől nem kérdezhetem, miért borul –
miért érdekel téged, miért hideg, miért forró
érintésed, mikor márvány sem sima, miért
húzod kezed ismert módokon, keresztben,
hosszában lefelé? Mell, mell, arc, öl, nincs
titok, nincs elvárás, befejezem, hagyj,
csak felbosszantasz, csak felbosszantalak,
mi másra jó érintés, erőszak, végy birtokba,
fújj rám graffitit, mi másra jó festék,
grafit, tinta, mint emlékmű ellen? Ne olvass,
írj, írd rám, hogy mit akarsz, takard el,
ki vagyok azzal, mi nekem nincs, ha anyámnak
nem engedtem, gyere, itt fekszem egyedül,
a lánynak emlékül, ki soha elmenekül.
