Nyolcadik alkalommal rendezték meg az orfűi Panoráma Campingben a Fishing on Orfű fesztivált, melyre hónapokkal korábban, rekordgyorsasággal elfogytak a jegyek. Jövőre tessék már télen figyelni, mert nem érdemes kimaradni ebből a buliból.
Elárulok egy titkot magamról. Véradó vagyok, büszkén hordom a tárcámban a vöröskeresztes igazolványt. Jó tizenöt éve kezdtem el emberbaráti működésem, akkor még a kollégiumban frissiben elfogyasztható sör, virsli és nápolyi volt a legnagyobb vonzereje a véradásnak. A Fishingen is volt lehetőség vért adni, de a májat erősen igénybe vevő nappalok és esték csírájában elfojtották ez irányú vágyamat. Az más kérdés, hogy így is véremet adtam, de nem az egészségügyisek sátrában, hanem a minigolfpályán, nem vénából, hanem homlokból, és nem filantrópiából, hanem a győzelemért. Megérte.
Az előre elkészített tízes listámból csak egy tétel maradt ki teljesen (időpontütközés miatt), ez pedig pont az idén felavatott Víziszínpad meglátogatása volt, illetve a Pécsi-tóban való fürdőzés és a stégen napozás. Előbbi közelében sok-sok fesztiválozó ücsörgött, és hallgatta a napi két akusztikus minikoncertet, kivéve, mikor az időjárás közbeszólt, így a pénteki fellépők a PMFC Színpadra szorultak. Hiába az utolsó pillanatban elcsomagolt fürdőnadrág, ebben az évben is elmaradt tehát a tavi strandolás élménye, ugyanis fotósommal – az aktív pihenésre szavazva – mindhárom teljes napon a gazdag off-program kínálatból szemezgettünk.
Csütörtökön a fesztiválon már tradicionálisnak számító fröccstúrán vettünk részt. A hosszúlépésnek keresztelt, intenzív fröccsözéssel kombinált tókerülés túravezetője Szűcs Krisztián, a Heaven Street Seven frontembere és Szálinger Balázs költő volt. A hét órán keresztül zajló program nyitányaként a fesztivál területén található borfaluban stílszerűen egy-egy hosszúlépéssel készültünk fel a gyalogtúra fáradalmaira. Az Orfűi-tó mellett elhaladva (ahol egy tábla büszkén hirdeti, miszerint a tó 1963-ban épült) érkeztünk meg első állomásunkra, a malomhoz. Ennek udvarán két túravezetőnk közös produkcióját figyelhettük (ők alkotják a Szűcsinger formációt), miközben a lilahagymás zsírosdeszkákat és rozéfröccsöket pusztítottuk. De sok érdekességet megtudtunk az olajsajtolásról is a malommúzeum megtekintésekor. A Kemencés Udvarban már több túrázón mutatkozni kezdtek a „fáradtság” jelei, főleg miután túrakísérő borászunk, Tiffán Imre rozéfröccsét is megkóstolhattuk. A szépen ivó versenyben még több szódás bor fogyott, így a Pécsi-tó megkerülésekor már kissé szétszakadt a társaság, Szűcs Krisztián fejest is ugrott a tóba, és amíg ő szárítkozott és igyekezett összeszedni magát, addig a Horgászbüfében Szálinger Petőfi életéről mesélt izgalmas és érdekes szempontokat felhasználva. Utolsó állomásunkon, a Tekeres Udvarban akár tisztán is lehetett fehérbort fogyasztani, de a többségnek jobban esett fröccs formájában. Az erősen savasodó gyomrot itt lángossal vagy babgulyással lehetett megnyugtatni, miközben a ruháikat egymás közt cserélgető vezetőink utolsó performanszaikat adták elő.
Másnap a FOO Sörtúra következett. A helyszín Magyarhertelend, a szomszédos falu, ahol a Kapucinus Sörfőzde működik. Itt sokkal kevesebbet kellett sétálni, bár mikor felértünk a hertelendi kilátóhoz, sokak szerint nem csak harminc méter volt a legyűrt szintkülönbség. Tóth Gergő (Blind Myself) és Baksa-Soós Attila (rock and roll író) csapatokra osztott minket, és számtalan kvízkérdéssel tette próbára zenei és sörös műveltségünket. A jól válaszolók cukorkát kaptak, amiket a végén ajándékokra lehetett váltani. Az előző napnál józanabb társaság végigkóstolhatta szinte az összes Kapucinus sört (sajnos épp a legjobbnak tartott Söröstyén fogyott ki egy nappal korábban), ízletes, bográcsban főtt paprikás krumplit ehetett. De itt is volt ám kultúrprogram! Jó ebédhez szólt a rockabilly, melyet a Tom White és Barátai zenekar biztosított, illetve a sörfőzés csínját-bínját ismerhettük meg az üzemlátogatás alatt.
Szombaton ismét a boré volt a főszerep, ugyanis a jóval rövidebb, de intenzívebb Sommelier on Orfű programban tizenkét féle Pécs környéki bort kóstoltunk meg Szabó Zoltán borász vezetésével. Rengeteg érdekességet tudtunk meg nem csak a borkészítésről, de a villányi és szekszárdi borok különbségeiről is, bár a hatodik-hetedik pohár után nehezebb volt figyelni, és az egyre fesztelenebb előadónk is több sztorival oldotta a magas szakmai színvonalú ismertetőjét. A könnyű fehérboroktól rozékon és sillereken át jutottunk el a vörösborokig. Itt hallottam először a cirfandli fehérborról (és kóstoltam is), mely Magyarországon csak a Pécs környékén termesztett szőlőfajtából készül.
Tavalyhoz képest a fesztivál területén egy-két új kajás stand tűnt fel, a helyek többsége változatlan maradt. Lett egy malacos és egy hamburgeres, előbbi igen jó disznóságokat sütött ki nekünk. Desszertnek volt csavaros fagyi és székelyföldi kürtőskalács is. A fesztiválsör idén kereken ötszáz forintba került, de mintha csökkentett alkoholtartalmú lett volna (vagy vizezték?), mert sokaknál nem érte el a megszokott hatást. Ismét voltak visszaváltható poharak (újrahasznosított műanyagból), ám a tavaly megkedvelt fül nélkül. És a kék színű pohárban a sör sem mutatott túl gusztusosan. Utolsó este fedeztük fel a gyümölcsborokat, amik kiváló ízvilágukkal emelték a hangulatot. A borfalu ismét igen népszerű volt, a környékbeli borászok sok-sok liter borukat értékesítették a mindig szomjas fesztiválozók között, akik gyakran literes üvegekben szállították magukkal a még idén is hódító rozéfröccsöket.
Az utolsó pillanatokban visszalépő főszponzor helyett a nagyszínpad az internetes szavazáson a Boldogság, te kurva nevet kapta, a Made in Pécs erre az évre PTE Nagyszínpadra keresztelődött. Épült egy új, rendkívül izgalmas kivitelezésű színpad is (az NBI-ből idén kizárt pécsi futballcsapat tiszteletére PMFC Színpad néven), mely a korábban a kajás standok melletti sátrat váltotta a kemping egy megfelelőbb szegletében. A nagy sátor és a Borfalu Színpad mellett a már említett Víziszínpad volt a kisebb volumenű koncertek helyszíne. Még a nulladik napon sikerült belehallgatnunk a tizenévesek slam poetry versenyébe, ahol két igazi tehetségre figyeltünk fel. Az egyre divatosabb műfaj közelebb hozhatja a költészetet a középiskolás korosztályhoz, akik közül egy-két színpadra lépő kamasz formai, nyelvi és tartalmi szempontból is igen színvonalas produkcióval rukkolt elő. Lehet, hogy a jövőben még hallani fogunk Raptorról és Beniről?
A Kispál és a Borzról biztosan, hiszen a jövő évi FOO-n utolsó három sorlemezük anyagából fognak koncertezni. Idei fellépésük halványabb volt a tavalyinál, talán azért, mert a most sorra került albumukon kevesebb az igazán ütős, koncerteken jól működő dal. Egy szám erejéig a dobszerkó mögé ült az őskispálos Bräutigam Gábor, amúgy a banda (és egyben a Kiscsillag) utolsó dobosa, az ijesztő szakállat növesztett Mihalik Ábel püfölte a dobokat. Kispál és Dióssy még egy táncot is előadtak az Apa, anya és a kígyó zenéjére, ami nagy sikert aratott a közönség körében. Koncert után lehetőség volt az együttes tagjaival emléktárgyakat, cédéket, plakátokat aláíratni, a helyzetet kihasználva dedikáltattam is Lovasival a tavaly megjelent életrajzi könyvét.
Koncertélményeim széles skálán mozogtak. Voltak a napfényben kellemesen üldögélős órák, mint a Szabó Balázs Bandája vagy a Mary PopKids bulija alatt. A közönség szellősen töltötte meg a placcot, sok volt még a kisgyermekes család a nézők között. A rádióbarát popzene alatt lehetett bámészkodni, ismerősöket felfedezni az off-programokról, illetve komoly döntéseket hozni, hogy mely koncertek maradjanak ki, vagy mikre nem érünk oda a vacsora miatt. Más koncerteknél biztosra mehettem, azt kaptam, amire számítottam. A Heaven Street Seven, a 30Y vagy éppen a Supernem egyenletesen magas színvonalon játszik, idén sem volt ez másképp. Papp Szabiék összes slágerüket eljátszották, majd’ kicsattantak az energiától. A töretlenül népszerű Vad Fruttik a tavalyi fénytechnikáját hozta el idén is, de nekem összességében most jobban tetszett a produkciójuk, nem volt annyira hibátlanul precíz, és a koncert eleji technikai gondok paradox módon jobbá tették az összhatást.
Friss benyomásokat is begyűjtöttem eddig még nem látott előadókról. A Halott Pénz a nagyszínpadon léphetett fel, tele is volt a domboldal, Soerii & Poolek és a Kelemen Kabátban a Vans Sátor párájában koncertezett. Utóbbiak – nevükkel ellentétben – fehér ingben voltak, előbbiek pedig a megszokott legóhaj-napszemüveg kombinációt viselték. A brit Pulled Apart By Horses fiatal rockbanda, gyors és zúzós számaik sok néző tetszését elnyerték. Számomra az újdonság erejével hatott az Amorf Ördögök koncertje is, mert bár ismerem a dalaikat, de élőben még nem volt hozzájuk szerencsém. A cirkuszosoknak öltözött együttesből engem leginkább Tariska Szabolcs színpadi jelenléte ragadott meg: a hetyke bajuszt viselő énekes-dalszövegíró pózoktól mentes, öniróniával átitatott jelenléte, tánca, gesztusai nagyon emlékezetessé tették saját és az egész társaság produkcióját.
Az Amorf Ördögök másik énekese, Péterfy Bori másnap a Love Banddel kiegészülve (jelzem, ugyanazok alkotják, mint az Amorf Ördögöket) lépett fel a nagyszínpadon. Bori ugyanolyan bevállalós, mint tavaly volt: több, kisebb lélegzetű stage divingra is vállalkozott, csókot osztott az első sorban állóknak, tenyeréből etette a közönségét. Az Ivan and the Parazol ifjú titánjai most nem a jól bejáratott közönségük, hanem a rendkívül vegyes összetételű fesztiválozók előtt bizonyítottak. Ismét jól szóltak angol nyelvű dalaik, Iván továbbra is karizmatikus énekes és frontember. Végezetül szólnom kell a Hiperkarma koncertjéről, mely a féktelen és jókedvű bulizást jelentette számomra a közönség első soraiban, így kritikai jellegű megjegyzéseim nem is születhettek, mert szinte végig a jól ismert dalok (és az elfogyasztott néhány fény) hatása alatt voltam. Bérczesi Robi újra tiszta, együttese is feléledt Csipkerózsika-álmából, és egy nagyon emlékezetes koncerttel ajándékozták meg a Fishing on Orfű közönségét.
Mielőtt észbe kaptam volna, rég elfogytak a 2015-ös Fishinges pólók. Jövőre, ígérem, sokkal körültekintőbb leszek, és már a nulladik napon beszerzek egyet, hogy mindenki láthassa, mennyire szívembe zártam ezt a fesztivált.
Fishing on Orfű, Orfű, 2015. június 17-20.
A fotókat Bődi Zoltán Géza készítette.
