Nyomja meg az Enter billentyűt a kereséshez!

Pozitív pszichológia táskákon

Interjú Tóth Katalinnal, a KlassDSign Tote Bags tervezőjével

SessionPhoto-2057Tóth Katával az otthonában találkozunk, ahol az első szembetűnő dolog a megszámlálhatatlannak tűnő, saját KlassDSign táska. Kata kedves, nyitott és szívesen beszél, öröm őt hallgatni.

KULTer.hu: Mikor kezdett el érdekelni a design, milyen út vezetett idáig, hogy táskák tervezésével foglalkozz?

A KREA lakberendező szakát 2010-ben végeztem el, ekkor kezdett jobban érdekelni a design. Egy reklámügynökségnél dolgoztam ekkoriban, később enteriőr stylist lettem, és sok izgalmas projektben vettem részt. A táskák ötlete egy egyszerű pillanatban villant be: a barátom mondta, hogy szeretne készíteni pólókat, én meg rávágtam, hogy én meg vászontáskákat. Mindig kerestem itthon, de nem találtam olyat, ami tetszett volna. Mikor beugrott a táskakészítés ötlete, együtt dolgoztam egy stylisttal, Schmél Nórival. Sok közös munkánk volt, jó volt együtt dolgozni. Megkérdeztem tőle, hogy lenne-e kedve belevágni ebbe a projektbe, szerencsére igent mondott. Az első kollekciónk fehér vászontáskákból állt, sima fekete feliratú idézetekkel és színes masnikkal, harmincat készíttettünk belőlük. Még azon a nyáron kijött egy újabb kollekciónk, hasonló koncepcióval, tehát divattal kapcsolatos idézetek szerepeltek a táskákon. Nórival a mai napig együtt dolgozunk.

KULTer.hu: Jelenleg ketten dolgoztok a márkán? Hogy oszlanak meg a feladatok?

Nóri szervezi meg a fotózásokat, és mindent, ami ehhez szükséges: a modelleket, a sminkeket, a koncepciót. Ő még abban az évben, mikor kijött az első kollekciónk, kiköltözött Angliába, és azóta is ott él. Távkapcsolatban dolgozunk együtt, minden új kollekciót közösen tervezünk meg. A fotózások alkalmával vagy én megyek Londonba, vagy ő jön ide. Igyekszünk minden évben két kollekcióval jelentkezni, a tavasz/nyár és az ősz/tél idényre. Ezekkel minden alkalommal megcsúszunk, de rendre meg is fogadjuk, hogy a következővel majd időben végzünk. Már most neki kéne állni az őszi kollekciónak. Tovább folytatva a feladatokat, én foglalkozok a gyártással és mindennel, ami a gyártással jár, ide tartozik például az anyagbeszerzés. Az én feladatom az értékesítés is, én képviselem a vásárokban a márkát, és a webshopba érkező megrendelésekkel is én foglalkozok. Nóri írja az összes sajtószövegünket, és a tervezésben is nagy szerepe van. Dolgozni tehát ketten dolgozunk a márkán, de tulajdonképpen minden barátnőm besegít. Járnak velem a vásárokba, amit a testvérem és a barátnőim nagyon imádnak. Az új kollekciókról mindig kikérem a véleményüket, kapnak tesztdarabokat, így nagyon sok saját KlassDSign darabjuk van. A gyártásról még annyit, hogy nem magunk varrjuk a termékeket. Én szerzem be az anyagokat, valamint alvállalkozóink vannak. A varroda Sopronban, a bőrdíszműves Budapesten üzemel. Egy nyomda segít nekünk az idézeteket anyagokra nyomni, és van egy megbízott mosodánk is, tehát minden, ami kell.

Kata

KULTer.hu: Melyik film, zene vagy művészeti irányzat hatott rád leginkább alkotás közben?

Nórival mindketten nagyon szeretjük a skandináv világot, Svédország, Dánia és Norvégia stílusából inspirálódunk. Továbbra is dolgozok enteriőr stylistként, emiatt napi szinten inspirálódok designnal foglalkozó honlapokról, magazinokból. Ez a miliő inspirál divatban és lakberendezésben egyaránt.

KULTer.hu: A legtöbb táska hordoz magán idézetet: hogy történik ezek összegyűjtése, mi alapján döntötök, hogy melyik kerülhet rá egy táskára?

Az első perctől kezdve fontos volt nekünk, hogy pozitív üzenete legyen a márkának. A legelső gondolat az volt, hogy olyan lányoknak szeretnék táskát készíteni, akik olyanok, mint mi. Akik szeretnek utazni, szeretik a jó zenéket, akikhez közel áll a design világa. Akik vállalják önmagukat, optimisták, nem adják fel soha. Fontos volt, hogy elérhető árúak legyenek a termékek, inkább több emberhez eljussanak, akár bárki megvehesse őket magának. Alapvetően egész évben gyűjtjük ezeket az üzeneteket, a Pinterest az egyik kedvenc forrásunk. Mikor elérkezik az új kollekció megtervezésének ideje, az összegyűjtött idézetekből a végére kettőt választunk ki, amelyek aztán főszerepet kaphatnak az új kollekciós táskákon.

KULTer.hu: Ezek az idézetek angol nyelvűek.

Ennek az az oka, hogy nem csak Magyarországon értékesítünk, jelen vagyunk Bécsben, illetve egy új megrendelőnk Szingapúrba, egy újonnan megnyíló boltba kért be nagyobb megrendelést. Nagyon várjuk a visszajelzést, hogy milyen lesz a fogadtatás. Ez az együttműködés úgy jött létre, hogy a budapesti karácsonyi WAMP-on a bolt tulajdonosa vásárolt tőlünk egy táskát, így ismert meg minket. Van egy norvég kapcsolattartónk, egy kint élő lány. Londonban is terjeszkedtünk, illetve volt egy holland lány, aki segített nekünk az értékesítésben, ő abbahagyta, és mostanában vettük fel a kapcsolatot egy másik holland lánnyal. Igyekszünk sokfelé jelen lenni!

SessionPhoto-2045

KULTer.hu: Hogy alakulnak ki ezek az együttműködések? Ti kerestek értékesítőt az adott területen, vagy megtalálnak benneteket?

Általában megtalálnak minket ezek a lehetőségek. Korábban próbálkozunk azzal, hogy mi keresünk fel embereket, de ha nincs személyes kontaktus, s az illető nem látta még a táskáinkat, nehezebb a folyamat.

KULTer.hu: Nemrég vettél részt a bécsi WAMP-on. Mennyire más a kinti vásárlóközönség? Szerinted mi kell ahhoz, hogy egy alkotó külföldön is megfeleljen az igényeknek?

Egyértelműen érezhető, hogy Bécsben több pénzük van az embereknek, így könnyebben vásárolnak, akár az impulzusvásárlás is jellemző. Magyarországon inkább eljönnek személyesen, megnézik, még nem vásárolnak, hanem átgondolják, és a későbbiekben rendelnek. Ez teljesen érthető. Ausztria nagyon befogadó, a bécsi WAMP-on osztrák népviselettől kezdve mindenfélével találkozhatunk. Leginkább kelet-európai alkotók vannak jelen, és az egész vásárnak olyan a hangulata, mint a budapestinek az Erzsébet téren. A WAMP kinn alapított egy céget, és megegyeztek a Múzeum Negyeddel, hogy havonta egyszer rendezhessenek egy vásárt. Igyekszem mindig ott lenni, bár sokszor ütik egymást ezek a rendezvények.

KULTer.hu: A legjellemzőbb színeitek a pasztelles árnyalatok, továbbá a fekete és a szürke. A személyes életedben is ezek a kedvenc színeid, vagy a vásárlóközönség visszajelzései alapján alakítottad ki ezt a skálát?

Általában mindig a saját egyéniségünkből inspirálódunk a táskák tervezése során. Ha idomulnánk a vásárlók kéréseihez, nem biztos, hogy az annyira egyezne a mi ízlésünkkel. Sokan megkeresnek bennünket például azzal, hogy készítsünk piros, vagy nagyon színes termékeket is, de azok már nem mi lennénk. Mi szeretjük a letisztultságot.

KULTer.hu: Hány KlassDSign táska van a tarsolyodban?

Körülbelül nyolc KlassDSign táskám van. Van bőrtáskám, idézetes textiltáskából az „Every girl is a superhero sometimes” felirattal ellátott, farmertáskából a „Live in the sunshine” feliratút szereztem be. Az a vicc, hogy ezek a táskák nem mennek tönkre, nagyon strapabíró darabok, így nem szívesen cserélném le őket.

SessionPhoto-2048

KULTer.hu: Ikonikus felirataitokkal (pl. „Stay weird!”, „Wild and free”, „Live laugh love”) ideiglenes tetoválások is készültek. Ezeket csak nyáron jelentkező, limitáltan elérhető fesztiválkellékeknek szánjátok?

Eddig kétszer készültek tetoválások, de csak alkalmakra, amikhez kapcsolódott valamilyen esemény, például egy új kollekció bemutatója. Jelenleg nem tervezzük, hogy folytatjuk a tetoválások készítését.

KULTer.hu: Kutyusoknak is terveztek bőrnyakörveket.

Január óta vigyázok az unokatesómék vizslájára. Sokat dolgoznak, így heti három nap én ügyelek rá, neki készítettem az első nyakörvet. Alapvetően nem mindig kaphatók nálunk ezek a termékek, de igény esetén tudunk készíteni.

KULTer.hu: Pozitív életszemléletet tükröznek a táskáitok. Mi a mondanivalótok az életről?

Nem vagyok egy jó fogalmazó, de megpróbálom összefoglalni: valahogy mindig arra kanyarodunk vissza, hogy légy önmagad, vállald fel, hogy mit szeretnél. A márka mottója is az, hogy „válassz táskát a stílusodhoz”! Az első kollekciónál a cserélhető, színes masnikat pont ezért találtuk ki, hogy a vásárlók ezzel is kifejezhessék önmagukat, kiválaszthassák a leginkább hozzájuk illő színt. Nagy divat lett manapság, hogy felirattal üzenjünk, ezzel is megvalósítva magunkat. Jó látni, hogy mikor mi elkezdtük, még csírájában volt az egész, mára azonban rengetegen csinálják.

KULTer.hu: Mindketten optimistának tartjátok magatokat?

Igen, örök optimistának.

A fotókat Göblyös Péter készítette.