George Miller harminc év szünet után végre elkészíthette filmtrilógiája újabb részét. Hiába játssza másik színész az országút harcosát, ez nem a Mad Max: Kezdődik!, de nem is Mad Max 4., az időrend alapján legfeljebb a „két és feledik” epizód.
Azonban az előzmények ismeretének hiánya nem jelent hátrányt, hiszen a rendező számára az ellentmondásoktól mentes világnál mindig is lényegesebb volt a látvány, a tempó és a bizarr figurák kavalkádja. Ezekben pedig A harag útja olyan kimagaslóan teljesít, amiért nem nagy ár egy mozijegy megvásárlása.
Szerintem ritka, hogy ilyen tapinthatóan jelenjen meg a vásznon a helyszínek kiválasztásába, a járművek megtervezésébe, a szereplők külsejének, viseletének kitalálásába, az akciók megkoreografálásába fektetett energia. Az apokalipszis utáni sivár, szélmarta tájban halálfejekkel kidekorált, tövises, rozsdaette autók üldözik egymást. A volán mögött sápadt hadfiak, elefántlábú, mellpiercinges gentlemanek, vicsorgó, fekélyes oligarchák, robotkarú generálisasszonyok ülnek, lógnak, lőnek, üvöltenek. Miller műve elképesztő freak show: tetoválások, hegek, kelések, daganatok, deformitások groteszk, sugárszennyezett cirkusza. Az élők és a holtak elől is menekülő, bozontos, gekkófaló Max (Tom Hardy) sem lóg ki a sorból, bár ő akaratán kívül válik részesévé a renegát Furiosa (Charlize Theron) után indított hajszának. A trilógia mindegyik részében szerepeltek aktív női karakterek, A harag útja viszont középpontba helyezi amazonjait. A Halhatlan Joe számára csak utódnemzésre szolgáló nők saját kezükbe veszik sorsukat, céljuk az egyenjogúság elérése, egy önálló közösség létrehozása a Furiosa emlékeiben élő Zöldhelyen.
A rendező mindhárom korábbi részt megidézi valamivel, legyen az harcias matróna, kulcsszerepű üzemanyag vagy oázisszerű kolónia a homoktengerben. Max jelképes halála eddig valamennyi részben megjelent, most a traumatikus veszteségélmény vagy a helikopteres égbe emelkedés helyett a harmadik rész sivatagi eltemettetése ismétlődik meg. A trilógia karakteres westernjegyei (banditák, szótlan hős, „indiántámadás”) itt is megfigyelhetők, de újabb kapcsolatot jelent a vadnyugattal a domesztikálhatatlan férfi tudatos búcsúja.
A figurával összeforrt színész lecserélésére adott szerzői reflexiónak is tekinthető, hogy a film legtöbb plakátján a főszereplő a nézőnek háttal áll. A nyitóképsorok is ezt az elvet követik, sőt a film első felében a harapós Max szinte eltűnik szájkosara mögött. A megtépázott renoméjú, és a hatvanhoz közeledő Mel Gibson örökébe logikus volt Tom Hardyt választani, hiszen ő igazán akkor van elemében, ha szerepe erős fizikai jelenlétet kíván (Bronson, Warrior – A végső menet, A sötét lovag – Felemelkedés). Maxszel teljesen egyenrangú karakter a felhős homlokú Furiosa, s szintén fontos szerep jut Nuxnak (Nicholas Hoult), aki a Valhallába vágyakozó hadfiból transzformálódik hősszerelmessé. Szimbolikus, hogy mindketten a főhőstől kapnak vért, nehéz helyzetekben csak a Maxben tomboló düh és energia tartja őket életben.
Szerencsére a harmadik rész néhol vígjátéki hangütése itt nem folytatódik, viszont az ironikus részletek – lánggitáros rockertől a slaggal fürdőző lányokig – mosolyt csalnak az arcra. Bár a filmet a képek uralják, azért a szűkszavú dialógusokat is sikerült izgalmassá tenni olyan szokatlan kifejezésekkel, mint hadivas, vérzsák vagy Skulófarm. A harag útja hatását fokozzák a Junkie XL művésznevű Tom Holkenborg erőteljes zenei alapjai, illetve a lepusztult tájak specialistájának számító John Seale (Az angol beteg, Perzsia hercege – Az idő homokja) napsárga képei. A digitális trükkök nem feltűnőek, látszik, hogy a rendező még mindig jobban bízik látványtervezői és kaszkadőrei munkájában, mint a számítógépekben.
Mondanám, hogy a forgatókönyvre azért ráengedhettek volna egy karakterkidolgozó és mélységgeneráló programot – ha lett volna forgatókönyv. A hírek szerint a rendező egy részletes storyboarddal vágott neki a forgatásnak, ennek ellenére a Warner stúdió képes volt 150 millió dollárral elengedni a hetvenéves Millert, hogy póznákon hajladozó akrobatákat filmezzen a Namib-sivatagban. Az eredmény mégis önmagáért beszél: az új Mad Max az őrjöngés fesztiválja, egy hostess lányokkal kísért elmegyógyintézeti gyorsulási verseny. Bár biztosan akadnak, akik hozzám hasonlóan ejtettek pár könnycseppet a korábbi részek barkács, kézműves jellegének eltűnése miatt, de ezt ellensúlyozza az az öröm, hogy George Miller – ha már megújította a jogosítványát, és odaengedték a volán mögé – kipróbálta, milyen ötödik sebességben szembe haladni a forgalommal. Egyelőre ezért sincs senkinek esélye, hogy utolérje.
Mad Max – A harag útja (Mad Max: Fury Road), 2015. Rendezte: George Miller. Írta: George Miller, Brendan McCarthy és Nick Lathouris. Szereplők: Tom Hardy, Charlize Theron, Nicholas Hoult, Zoë Kravitz. Forgalmazza: InterCom.