Véget ért az idei Los Angeles Filmfestival, ahol a díjkiosztó napja előtt fergeteges záróbulival búcsúzott el egymástól a több száz filmes. Másnap a két legfontosabb díjat – a legjobb amerikai nagyjátékfilm díját (US Fiction Award) az Out of my Hand, a legjobb nemzetközi nagyjátékfilm díját (World Fiction Award) pedig a svéd Beata Gårdeler rendező Flocker című játékfilmje zsebelte be.
A LAFF 2015 vitathatatlanul a tinédzser közönségre és a fiatal filmesekre fókuszált: egy horror franchise tinisorozat első epizódja, az MTV produkcióban készült Scream, és két egészestés tinivígjáték – a The Final Girls és a Seoul Searching – kapott gálavetítést. A Seoul Searching képes volt ötvözni a műfaj sajátos jegyeit a filmdráma elemeivel.
Amerikában bevált receptek alapján készülnek a tinivígjátékok, és amikor a műfaj egy-egy újabb gyümölcsével találkozunk, olyan érzésünk támadhat, hogy csupán számítógép által megírt klisék újratöltésével próbálnak mulattatni a filmkészítők. Ezekkel a filmekkel nyilván nem feltétlenül az Oscar a cél, az Amerikai pite, a Spinédzserek, a Tíz dolog, amit utálok benned vagy az A csaj nem jár egyedül kánonjában azonban különleges helyet foglal el a most bemutatott Seoul Searching, többszörösen rétegzett tartalmával és meglepő mélységeivel.
Bár amerikai filmről van szó, szinte kivétel nélkül csak ázsiai – azon belül is koreai – szereplők tűnnek fel a filmvásznon. Igaz, mindegyikük Amerikában született és a filmbéli történet sem annyira fiktív számukra (többen a valóságban, saját élményként is megélték a történteket, élen a forgatókönyv írójával), alakításuk bizonyára ezért annyira hiteles. A cselekményváz egyszerű: a világ különböző országaiban élő – második generációs – koreai származású gimnazisták és egyetemisták a nyári vakációjuk néhány hetét egy Szöul melletti (kicsit a mi Zánkánkra vagy Csillebércünkre emlékeztető) diáktáborban, úgynevezett „gyopo”-ban töltik, ahol különböző nyári egyetemi órákon ismerkedhetnek meg gyökereikkel, kultúrájukkal. Az időben és térben behatárolt, zárt közeg valójában egy társadalom leképzése és egyben egy szociálpszichológiai kísérlet, ahol jól megfigyelhető a csoportdinamika, ahogyan pozícióharcok folynak a mikrotársadalom helyeiért. Aki már járt hasonló táborban és búcsúzott könnyes szemmel kétheti ismeretség után szerzett nagy barátoktól, szerelmektől, az tudja, miről beszél Benson Lee, a forgatókönyv írója és a film rendezője. (Nekem a zánkai alkotótáborban adatott meg az élmény, és negyed évszázad után is fel tudok mutatni két barátot, akik életem részesei maradtak…)
A komikus helyzet adott. Már az nevetséges, ahogy a beköltözéskor a három koreai szobatárs bemutatkozik egymásnak amerikai, mexikói-spanyol és német akcentussal – Sid, Sergio és Klaus néven. Az író-rendező ezután érzékenyen vezeti végig a különféle országokban szocializálódott fiatalokra jellemző szokásokat és nemzeti jegyeket a karaktereken, majd észrevétlenül hozza őket közös nevezőre koreai származásuk által. A diákok közt szövődő szerelmi szálak és az amerikai tinifilmekből el nem hagyható italozós-hányós-verekedős bulijelenetek és közhelyesebb helyzetkomikumok mellett olyan mellékszálak is belefonódnak a cselekmény vezérfonalába, mint az édesanyját kereső adoptált lány története, aki váratlan őszinteséggel bocsát meg a gyermekkorában őt elhagyó édesanyjának, miután felszínre kerül, hogy az anya önfeláldozó döntésével bántalmazó apától mentette meg lányát. Nem kevésbé felkavaró az amerikai-koreai macsófiút, Sidet kipécéző szigorú koreai tanár kálváriája sem, aki megtörik, amikor szembesül saját – a fiúval szemben elkövetett – igazságtalanságával. Könnyek között vallja meg Sidnek, hogy hasonló korú és jellemű tinédzser fiát (és szöuli professzori állását) veszítette el, amikor fia egy metrószerelvény alá ugrott, mert nem tudta feldolgozni a szülei magas elvárásai miatti nyomást.
A rendező mégsem marad meg az egyéni sorsok bemutatásánál, a tábori mikrokörnyezetet kitágítva résnyi, de annál erőteljesebb betekintést enged – egy vidéki határlátogató kirándulás alkalmával – az Észak- és Dél-Korea közt napjainkban is kiélezett, pattanásig feszült politikai-katonai konfliktusba. A koreai diákcsoport és egy szintén látogatóban lévő japán diákcsoport fiú tagjai keverednek verekedésbe a lányok miatt. A területet őrző észak- és dél-koreai határőrök azonnal fegyvert rántanak egymásra.
A film 105 percében valódi jellemfejlődéseket látunk, legalább öt szereplő története bontakozik ki részletesen; illetve életük legfontosabb problémái kerülnek fókuszba és – mivel azért Hollywoodban vagyunk – oldódnak meg különböző szinteken. A kiváló castingnak köszönhetően a fiktív karakterek tökéletesen illeszkednek a színészek képességeihez és adottságaihoz. Érdekesség, hogy a rendező – néhány szereplőtől, például a főszerepben feltűnő Twilight-trilógia Ericjeként megismert Jason Chontól eltekintve – a Facebookon közzétett felhívásán találta meg a legtöbb színészét.
Bár a történet a ’90-es évek elején játszódik, valójában nincs jelentősége a korszak behatárolásának, mert az említett társadalmi mikrokörnyezet éppen úgy érvényes a mai diáktáborokban is, mint ahogyan húsz évvel ezelőtt az volt. Ennek ellenére a filmkészítők törekedtek a korhű ábrázolásra. Joggal mondhatjuk, hogy a film old-school stílusban készült, hiszen ezúttal a digitális filmkészítés korszaka előtti, a kilencvenes évekre jellemző kamerakezelést és vizuális látványt hozták vissza a vászonra. Kicsit talán kockázatos ma Amerikában úgy tinifilmet gyártani, hogy az elmúlt évek technikai vívmányai a film sztorijából szinte teljesen hiányoznak. Amíg a legújabb amerikai tinifilmel (így a szintén a LAFF-on bemutatott Scream-pilot is) igyekszenek szinte egy lépéssel a mai high-tech előtt járni, addig a Seoul Searching által visszacsöppenünk a boldog és független, walkmenes ’90-es évekbe. Tovább erősíti ezt ez érzést a film szokatlan tagolása, ahol – sercegő, világító, diszkós fényreklámok által – alcímekkel bontják fejezetekre a filmet. Talán a mai tinédzserek számára ez a technikai szakadék akkora, hogy a komoly összegek fognak hiányozni a remélt kasszabevételből.
Benson Lee íróként és rendezőként is mindvégig kellemes egyensúlyt képes tartani a humoros és drámai elemek között. A dialógusok feszesek, a verbális és nonverbális poénok ütnek, és a film ritmusát is a dráma és a humor váltakozása határozza meg. Az előmunkálatokkal együtt közel másfél évtizedig készülő filmen meglátszik a belefektetett energia: átgondolt, jól szerkesztett forgatókönyv és tudatos rendezői munka eredménye a szórakoztató, de a felszínnél mélyebbre merülő Seoul Searching.
Seoul Searching, 2015. Rendező-forgatókönyvíró: Benson Lee. Szereplők: Jason Chon, Jessika Van, In-Pyo Cha, Teo Yoo, Esteban Ahn, Rosalina Leigh, Byul Kang, Albert Kong, Heejun Han.
