Az élő elektronika és az akusztikus hangzás bizsergetően eredeti keveréke, számos elismerés és egy külföldön már ismert projekt meghonosítása: Jónás Vera énekes-dalszerző, gitáros 2011-ben robbant be a köztudatba zenekarával, tavaly ősszel mutatták be első albumukat, azóta is pörögnek. Az énekesnővel többek közt koncertélményekről, inspirációkról és a készülő új lemezről beszélgettünk.
KULTer.hu: Nagyon gyorsan robbantál be a zenei életbe. Azoknak, akik esetleg nem ismernének, hogyan mutatnád be magad?
Énekes-dalszerző vagyok, gitározom és élő elektronikával dolgozom a színpadon. Sok irányból közelítették már meg a műfajt, amiben a zenéim születnek. Számomra a személyes könnyűzene és az experimentális popzene a legkedvesebb, legtalálóbb megfogalmazás.
KULTer.hu: Hogyan ismerted meg a zenekar többi tagját, Fenyvesi Mártont, Csizmás Andrást és Szabó G. Hunort?
Andrist gimis korom óta ismertem, de akkoriban sosem dumáltunk. Aztán londoni tanulmányaim alatt elkezdtünk zenéket küldözgetni egymásnak és közös dalokat is szereztünk. Marcival egy jazz táborban találkoztunk, talán vele dolgozom együtt legrégebben, meghatározó szerepet játszik a dalok megszólaltatásában. Hunor dobolásának évek óta nagy rajongója vagyok, ha élőben hallottam játszani, mindig odamentem hozzá, hogy elmondjam, mennyire szeretem, amit csinál.
KULTer.hu: Korábban nem úgy tűnt, hogy az éneklésből fogsz megélni, hiszen az ELTE társadalmi tanulmányok szakán végeztél. Mi volt az oka, hogy a zenélés mellett döntöttél?
Engem mindig is sok dolog érdekelt egyszerre. Amikor érettségiztem, ez sok fejfájást okozott, mert nem igazán tudtam eldönteni, hogy melyik az az egy út, amire rálépnék és végig is mennék. Így kerültem az ELTE TáTK-ra, ahol három évig mindenfélét tanultam, de közben volt időm titkos vágyammal, a zenével foglalkozni. Aztán a diploma után ugrottam egy fejest, kimentem Londonba, egy olyan városba, ahol szinte senkit nem ismertem, de úgy éreztem, hogy a legbelsőbb intuíciómat követem. Aztán jöttek a dalok, lettek zenekarok, koncertek kint is, itthon is. Persze ehhez sok munka és idő kellett, de valahogy utólag mégis úgy tűnik, mintha egy láthatatlan segítő állította volna elém a lehetőségeket, amikkel élni tudtam.
KULTer.hu: Miben különbözik a brit és a magyar oktatás? Milyen tudással vértezted fel magad Londonban?
Nem biztos, hogy erre tudok válaszolni, ugyanis itthon nem vettem részt a zenei felsőoktatásban. Amit tudok, hogy Magyarországon (még) nem létezik dalszerzői oktatás, amire én a kinti harmadik évemben szakosodtam. Bár eleinte elég szkeptikus voltam, végül a rengeteg technikai és gyakorlati feladatért ma is hálás vagyok. Sok olyan apró fortélyt sikerült elsajátítanom, amivel át tudom magam billenteni a zene- vagy szövegírás nehézségein, blokkjain. Emellett London maga is nagy tanítómesterem lett. Szerintem nagyon sokat adhat az, ha valaki fiatalon valamennyi időt egyedül külföldön tölt. Sokat tanultam magamról, a magányról és az önbizalomról; emlékszem, az első év után úgy éreztem, mintha tíz évet értem volna. Borzasztó hálás vagyok ezért az időszakért, enélkül nem lennék ennyire egységben önmagammal.
KULTer.hu: Nem csak itthon, de Londonban is létezik egy zenekarod, a Pyjama Sessions. Mit lehet tudni róla?
Nagyon izgalmas és lelkes bagázsról van szó. A dobosunk chilei, a basszusgitárosunk kolumbiai, a zongoristánk – aki többek között a These New Puritans turnézenekarnak is tagja – olasz származású. Ugyanúgy a saját dalaimat játszuk, csak egy kicsit máshogy – a koncerteken feltörő energia azért ugyanaz. Sajnos mostanában kevesebb időm van velük játszani, de amikor összejön, mindig mosolygok a repülőn hazafelé.
KULTer.hu: Miben változott az életed a Game című első albumod kiadását követően? Hogyan kezeled a népszerűséget?
Fú, hihetetlenül gyorsan megy az idő, néha visszalapozok a naptáramban és nem hiszem el, hogy félévvel ezelőtt mi volt. Nem tudom, hogy kell-e egyáltalán kezelni a népszerűséget. Én nem vagyok celeb, vannak akik ismerik és szeretik a zenénket, ezt néha kifejezik szóban vagy levélben, ami mindig nagyon jól esik.
KULTer.hu: Csak angol nyelvű dalok szerepelnek a lemezen. Mi ennek az oka?
Jelenleg ez jön belőlem, voltak magyar nyelvű próbálkozások, de nem voltak elég érettek az angolokhoz képest. Grecsó Krisztián írt szöveget az egyik dalomra a tavalyi Müpás koncertünkre. Kivárok, ha megindul valami, akkor leírom, ha nem, akkor nem.
KULTer.hu: Az utolsó dal az albumon a What would they do? címet viseli. Rájöttél végül, hogy mit kell tenned?
Ez a szerzemény inkább egy spoken word darab, nem pedig dal. Olyan nőket szólítok meg benne, akik valamilyen módon inspirálnak művészileg vagy karizmájukban; a kérdés minden versszak után az, vajon ők mit tennének a helyemben? A darab utolsó sora a kulcs: ,,I’ll try to be… me”. Egy londoni metrón írtam az egész szöveget, úgy gondolom, jelenleg ez az ars poeticám: keresni, figyelni, inspirálódni és a sok információ tengerében úszva önmagam maradni.
KULTer.hu: Mit gondolsz, a következő lépés egy másik nagylemez megjelenése lesz? Ha igen, milyen koncepció alapján állítod össze a korongot?
Jövő tavaszra tervezem az új lemezt, már elég sok dal megvan, szépen haladunk. Kiforrott koncepcióról még nem tudok beszélni, de az biztos, hogy némiképp monumetálisabb, egy kicsit bátrabb hangzásban gondolkodom. A koncerteken már most is inkább elektromos gitáron játszom, ami nagyon inspirál, teljesen új dimenziókba helyezi a készülő dalokat. Imádom ezt az időszakot!
KULTer.hu: Részt vettél egy amerikai tehetségprogramban. Kérlek, mesélj bővebben erről!
Ez egy OneBeat nevű pályázat volt, melyet az amerikai külügyminisztérium írt ki. Beválasztottak harminckét zenész közé, akikkel a világ minden tájáról érkezve pár hétig együtt dolgoztam Floridában, majd egy tizenhat állomásos turnén vettem részt az Egyesült Államok keleti partvidékén, az utolsó két koncertet pedig New Yorkban adtuk. Óriási élmény volt, nagyon inspiráló ennyi érdekes szakmabelivel együtt dolgozni, igazi kreatív felfrissülés.
KULTer.hu: Tavaly nyáron a Neutral Milk Hotel amerikai indie-zenekar és a Snétberger Zenei Tehetségközpont fiatal roma zenészeinek támogatásával elindítottad a Studio Street Projectet. Honnan jött az ötlet és mit takar ez a kezdeményezés?
A Street Studio Hungary ötlete az imént említett OneBeat turnén született. Az utcai stúdió lényege a nevéből is kitalálható: forgalmas helyeken megjelenünk, kiteszünk egy asztalt, két hangfalat, egy laptopot és néhány hangszert, majd az arra tévedő járókelőket leszólítjuk, hogy az élőben írandó új szerzeményekhez hozzárakjanak valamit. Volt olyan, aki hangszerekkel, de sokan énekkel, beatbox-szal vagy rappel színesítették a loopokat. Egy olyan informális teret szerettem volna kialakítani, melyben a zene a közös nyelv, nincsen se botfülű, se ügyetlen résztvevő, hanem mindenki fontos résztvevője az ott születő szerzeményeknek. Tavaly nagy mázlink volt, a Neutral Milk Hoteltől is kaptunk támogatást, de segítettek az Indiegogon adományozók és az Amerikai Nagykövetség is. A Snétbergeres srácokkal nagyon jól kijöttünk, ők voltak a projekt mozgatórugói, zenei rendezői. Szerintem néhány év múlva komoly producer is válhat belőlük, nagyon tehetségesek, drukkolok nekik. Idén Kolozsváron folytatjuk, az augusztus 20-i hétvégén végig kint leszünk a város főbb helyszínein!
KULTer.hu: Úgy olvastam az MNO-nak adott interjúdban, hogy nem szeretnél betörni a magyar poppiacra. Mi ennek az oka? Változott-e a hozzáállásod azóta?
Minél több idő telik el, annál cifrábban hallom vissza ezt a nyilatkozásomat! (elmosolyodik) A nem betörni vágyás arra utalt anno, hogy számomra nagyon fontos a fokozatos építkezés, tanulás és tapasztalás az utamon. Megdolgozom a sikereimért, amik mindig akkor érkeznek, amikor megérek rájuk. Ha ehhez egyszer kell ez az áttörés, állok elébe, de nem siettetek semmit.
KULTer.hu: A május különösen napos számodra, hiszen nemcsak visszatértél Bécsbe, de Japánban is ellátogattál egy-egy koncert erejéig. Milyen élményekkel gazdagodtál ezeken a helyeken?
Összesen öt koncertet szervezett a kinti kiadónk Tokióban és környékén, majd Kiotóban. Mivel nem tudtam magammal vinni a zenekarból a fiúkat, így kint szerveztek nekem egy zenekart néhány koncertre. Hihetetlen volt, A-tól Z-ig megtanulták a dalaimat, kedvesek és alázatosak voltak. Nagy visszacsatolás, amikor az ember a világ másik végére elmegy úgy, hogy még soha nem hallottak róla, és olyan reakciók érkeznek a zenéjére, mint otthon.
KULTer.hu: Amikor megtudtad, hogy jelöltek az Artisjus Junior-díjra, ekképpen fogalmaztál a közösségi oldaladon: „képzeljétek, Artisjus Junior-díjra jelöltek egy rakás pasi mellett!”. Tartasz a férfi dalszerzőktől? Hogyan látod a nemi szerepek viszonyát a zeneiparban?
Már miért tartanék? Bevallom, meglepődtem, amikor jött a telefon, hogy jelöltek és rajtam kívül mindenki férfi. Ha nem is fele-fele arányban, de egy ilyen díjnál több női dalszerzőt is el tudtam volna képzelni a jelöltek listáján.
KULTer.hu: Úgy tudom, saját magad írod a dalszövegeket. Miből nyersz ihletet?
Tulajdonképpen mindenből. Igyekszem nem tudatosan írni a szövegeket, inkább engedni, hogy jöjjenek. A telefonomban van egy jegyzetfüzet applikációm, ott gyűjtöm a számomra erős gondolatokat, álmokat, aztán ha épp nem jön spontán szöveg, onnan szemezgetek.
KULTer.hu: Végezetül, mit üzennél az olvasóknak?
Hallgassatok jó zenéket, járjatok koncertekre, legyetek nyitottak!
