A hőség a tetőfokára hág, ahogy a jókedv is a Campus harmadik napján. Bár az előzőleg átbulizott éjszaka igencsak leszívta energiáinkat, most mégis úgy tűnik, hogy a közönség csak azért is dupla erőbedobással vág neki a következő napnak. Jöhet egy kis színház és persze dumaszínház, majd pár kellemes koncert. Ó, és a nap különlegessége: villáminterjú Rúzsa Magdival.
„Nyár van, olvad a málna a számban” – valahogy így kezdődött a napom a Campuson, mert ha már Rúzsa Magdi, akkor málnás limonádé (számomra az örök megunhatatlan). Persze ma sem alakulhatott minden az előre megírt forgatókönyv szerint. Úgy tűnik, ez ilyen fesztiválos törvényszerűség. Gyors programcsere, s a betervezett „irodalmárkodás” helyett Rúzsa Magdihoz igyekeztem, hogy munkásságáról faggassam. Bea, a menedzsere nagy szeretettel fogadott és sürgetett, mert még vagy öten szintén interjúra vártak. Magdi iszonyú kedves, készségesen válaszolt a legtöbb kérdésemre, s egy kicsit bele is feledkezett a mesélésbe, ami engem külön örömmel töltött el.
Az interjú végezetével gyorsan lecsekkoltam a Telekom Hall színpadát, ahol a rádiókban rendszeresen felcsendülő Legnagyobb hős című sláger énekesnője és bandája, a Honeybeast koncertezett. Bár a zenekar nem feltétlenül lopta be magát a szívembe, a fiatal és stílusos Tarján Zsófi (énekes) olyan energiákat mozgatott meg a színpadon, ami a tervezettnél hosszabb maradásra késztetett. Ezután átadtam magam a Főnix Diákszínpad által előadott Agota Kristof John és Joe című performanszának. Ezután csak úgy átsiklottam a tömegen, s máris „áprislis elején” érezhettem magam újra, Magdival és a szép számmal összegyűlt közönséggel. A koncert vége felé felkerült a hab a tortára, a nagyszerű énekesnő ugyanis néhány, a Megasztárban előadott nemzetközi slágerrel örvendeztette meg a közönséget, ami igazán jó alapot biztosított az est további részéhez.
A koncertek forgatagában, bár csak rövid ideig, de egy kis nyugalom következett, persze aktív figyeléssel, ugyanis a KULTer.hu-Dub Székház Összművészeti Placcán az R25 antológia szerzőinek felolvasását hallgattam. Olyan hazai, felvidéki, erdélyi vagy vajdasági írók ők, akik a rendszerváltás utáni időszakban születtek (tehát az elmúlt 25 évben), és sokuknak már most rengeteg írása jelent meg, sőt, többeknek kötete is kiadásra került. Bár azonos korcsoport, szerzeményeik megannyi félék. Tehetséges generáció, akiknek a verseit minden irodalomkedvelőnek csak ajánlani tudom.
Közben gyorsan fellapoztam az általam összeállított kis programfüzetem, s a hűs KULTer.hu-s terem kényelmes babzsákfotelje már-már kidobott magából, hogy folytathassam mai „vándorutam”, és tovább ballagjak a következő helyszínre. „Jaj de jó, nem is kell messze menni” – gondoltam, mikor a Víztorony alagsorából felszínre érve megütötte fülemet Falusi Mariann dzsesszénekes mély, magával ragadó hangja. Ez volt az a koncert, ahol még a legszkeptikusabbak is örömüket lelhették a dalokban, ugyanis Az én kis XX. századom címen futó produkció keretében az előadó zenés utazásra invitált bennünket a múlt századba jazz-zenék, népdalok és világslágerek szárnyán. A dalok között Falusi Mariann néhány, a különböző korszakokat meghatározó történelmi eseményekről mesélt. Ezután kicsit „keményebbre” vettem a figurát, s a Rézangyal színpadhoz érve Deák Bill slágereibe hallgattam bele. A legendás blues énekes dalait szép számú közönség figyelte, s nem csak az idősebbek, a kisebbek közül is akadtak, akik táncra perdültek egy-egy szám hallatán. A következő helyszínre sietve megütötte fülemet néhány poén, na meg egy hatalmasnak tűnő közönségnevetése. Gyorsan odasiettem, s széles mosollyal fedeztem fel az Atomerőmű Fénytorony Pódiumon Dombóvári Istvánt. A hatalmas nézőközönségnek örvendő humoristák könnyed szórakozást biztosítottak a végre lehűlni látszó nyári melegben.
Már be is esteledett, a Supernem-koncert után pedig az érdeklődők és a rajongók egy jó kis beszélgetésen vehettek részt Papp Szabolccsal, a zenekar frontemberével. Papp Sándor, a beszélgetés moderátora az együttes alapításáról, zenélésről és zeneszerzésről, új irányokról, tervekről faggatta az egyre nagyobb népszerűségnek örvendő frontembert. A következő napirendi pont a szünet volt. Ez számomra már abszolút programmá nőtte ki magát, mivel az elmúlt napjaimnak a kilenc és fél tíz közötti intervallum lett az „énidője”, amikor végre megebédvacsorázhatok.
A Pepsi színpad előtt percről percre növekszik a tömeg, hiszen azonnal kezdetét veszi Ákos nagyszabású koncertje. Ákos azon magyarországi előadók közé tartozik, akik minden bizonnyal a legminőségibb hang- és fénytechnikával dolgoznak. Így most sem maradhatott el a látványos show. Régi dalok új köntösben, új dalok és néhány gyerekkorunkat idéző (legalábbis én még akkor ugyancsak kislánykoromat éltem) Bonanzabanzai-dal is felcsendült. A koncert méltó befejezéséül Ákos Adjon Isten jó éjszakát című „imája” szolgált. Az oszladozó tömeg után csendesség ült a térre, s immár itt volt az ideje, hogy hazafelé kanyarodjak, hisz holnap vár rám a fesztivál zárónapja.
Campus Fesztivál, 2. nap, Debrecen, Nagyerdő, 2015. július 24.
A fotókat Vékony Zsolt készítette.
