Július 22-én kezdetét vette az idei Campus Fesztivál. Különleges alkalom ez, nemcsak a neves fellépők miatt, hanem azért is, mert ez életem első fesztiválja. Már napokkal a rendezvény előtt gondosan összeállítottam a saját kis programfüzetemet, hogy még véletlenül se maradjak le a menő koncertekről és érdekes irodalmi programról. Aztán szembesültem a zord valósággal.
A fesztivál helyszíne változatlan: a Nagyerdei Stadion melletti terület, valamint az idén átadott Nagyerdei Víztorony, ahol leginkább irodalmi programoknak lehetünk szem- és fültanúi. Szerdán, a nulladik nap délutánján tehát hivatalosan is részt vettem életem első fesztiválprogramján. A The Biebers koncertjével indítottam, ami a vártnál nagyobb élményt nyújtott, főleg, hogy meglepetésvendégként az X-Faktor felfedezettje, Horányi Juli is velük érkezett. A többi naphoz képest a számomra kevésnek tűnő program ellenére úgy tűnt, a fiatalok máris készen álltak belevetni magukat a szórakozásba, így a Szabó Balázs Bandájára már akkora tömeg gyűlt össze a Telekom Hall-ban, hogy moccanni sem lehetett. A kicsit melankolikus, mégis táncba hívó dalok után úgy döntöttem, hogy ez a buli méltó zárása lesz a napomnak.
Az első nap ígérkezett a legizgalmasabbnak számomra, hiszen három olyan előadó is színpadra lépett, akiknek a dalai kitüntetett helyet foglalnak el a playlistemen. És akkor jött a nem várt hideg zuhany! Na, nem az esti hirtelen jött, de annál nagyobb felfrissülést hozó esőre gondolok, hanem arra, amikor szembesültem azzal, hogy bármennyire is szeretnék, nem tudok három, de még két részre sem szakadni, hogy minden előre följegyzett eseményen részt vehessek. Négytől program a Víztoronyban, 5-től már a következő, pár perc szünet (hurrá, végre ihatok egy kávét!), aztán egyik koncert, másik koncert stb., stb. Az, hogy e programok között nem nagyon van szünet, még nem is lett volna akkora gond, de míg az ember lánya átvergődi magát egyik színpadtól a másikhoz a hatalmas tömegen – mert az persze egyre csak nőtt és nőtt – azon kapja magát, hogy rövid időn belül rohanhat is tovább a következő helyszínre.
A napom a KULTer.hu – Dub Székház Összművészeti Placc keretén belül megrendezett FesztkelLÉK című műsorral indult, melyben a LÉK (Lehetek Én is Költő) irodalmi kör tagjainak (Baranyi Gergely, Csabai Nikolett, Énekes András Előd, Juhász Márió) felolvasását és eszmecseréjét kísértem végig. A fiatal szerzők motivációikról beszélve elárulták, hogy saját maguk, stílusuk megtalálása, felfedezése a legfőbb mozgatórugójuk. Elmondásuk szerint ez az írói kör arra szolgál, hogy a szárnyaikat próbálgató vagy már tapasztaltabb írópalánták megmutathassák magukat, felvállalhassák szövegeiket. Baranyi Gergely volt elnök úgy véli, hogy a LÉK egy másik fontos feladata a közösségépítés. A nagy körforgás ellenére (évről évre egyre többen csatlakoznak, s közben távoznak is) igyekeznek összekovácsolni a csapatot. Ezt követően ugyanitt egy izgalmas program következett: „Három perc szabadság” címmel beszélgetés kezdődött Asbóth Balázs Asy, Kemény Zsófi, Simon Márton és Horváth Kristóf Színész Bob slammerekkel. Balogh Zetas Péter izgalmas kérdései már az elején megalapozták a jó hangulatot. Szó volt az első fellépés élményéről, ami Simon Márton szerint szörnyű volt, mint életünk egyéb első alkalmai is. Majd a svédországi Slam Poetry Euróba Bajnokság kitüntetett helyezettje, Horváth Kristóf Színész Bob osztotta meg tapasztalatait.
A résztvevők más és más okok miatt kezdtek el slamelni, de egy közös bennük: mindnyájan a függetlensége miatt szeretik annyira. Kevesebb kötöttség, több szabadság az írásban, vagyis, ahogy mondják, a slam olyan, mintha minden alkalommal fel kellene fedezni egy újabb kontinenst. S bár mindannyiuk batyuja tele van sok más tervvel a jövőre nézve (Simon Marci külföldi tanulmányokon gondolkodik, megismerkedne a szociológia vagy a politológia tudományával is, Kemény Zsófi, az egyik legfiatalabb slammer lány következő regényét tervezi, Asbóth Balázs tanárként dolgozik), a vers-, illetve prózaírás mellett szeretnék, ha továbbra is kitüntetett szerepet foglalna el életükben a slam. A hangulatos beszélgetést felolvasással zárták, így azok is belekóstolhattak ebbe a műfajba, akik eddig nem nagyon tudtak mit kezdeni vele.
Az esemény végén nagy izgalommal vártam Palya Bea koncertjének kezdetét. Azt hiszem, életem egyik legbensőségesebb koncertélménye volt. Bea személyisége és nagyszerű zenéje akkora hatással volt rám, hogy teljesen átadtam magam a hangoknak, s próbáltam megélni ott és akkor nőiségem minden pillanatát. Hiszen „bennem a Nő”. Ám a kisördög ott ült a vállamon, majd elcsábított egy rövid időre a Pepsi színpadhoz, ahol a másik kedvencem, a Quimby koncertezett. A lelkiismeret-furdalást legyőzte az a gondolat, hogy micsoda dolog lenne már legalább egy-két dalt nem meghallgatni attól a bandától, amelynek a számaira ébredek és amelynek a CD-je már két éve megunhatatlanul színesíti autós útjaimat. „Aki a kicsit nem becsüli…” alapon nem is húztam sokáig az időt, ismét erőt vettem magamon, s újra átvergődtem a tömegen, hogy visszajussak a Víztoronyba, a Palya Beás beszélgetésre.
Pár perc csúszás – ó, még simán belefért volna két Quimby-dal –, majd kezdünk is. A beszélgetés során felmerült a kérdés, hogy hogyan lehet ennyi embert egyszerre megszólítani, hiszen látható, hogy évről évre egyre többen ismerkednek meg a Bea által képviselt zenével. A művésznő tapasztalatai szerint minél személyesebb egy dala, annál nagyobb közönséget tud odavonzani, mert ilyenkor az emberek jobban azonosulnak vele, hamarabb megtalálják a dalokban saját történetüket. Az intimitás, a volt és jelenlegi párkapcsolataink és a nőiség olyan dolgok, amiket Bea zenéjében újraélhetünk, elengedhetünk vagy épp erősíthetünk magunkban. Szó esett továbbá a Férfi című lemezről, amely kapcsán már kész tervek is születtek. Az énekesnő többek közt olyan előadókat szeretne bevonni e lemez létrehozásába, mint Majka, Kiss Tibi, Lovasi András, Simon Marci vagy Színész Bob, de ez még a jövő zenéje. Bea most a jelenben él, elmondása szerint amit igazán tud csinálni, az a benne levés. Az átmenet „súrolja”, azt nem szereti. A karakteres énekesnő imád koncertezni, de azt is leginkább kis helyeken, ahol a hangulat mindent és mindenkit átjár.
Az engem is különleges hangulatba ringató beszélgetést követően átmentem a Pepsi színpadhoz, ahol már gyűlt a tömeg, hiszen az est főattrakciója következett, a holland díva, Caro Emerald koncertje. Pontosan kezdődött a fantasztikus show, a két órán át tartó koncertet energiáimat nem kímélve végigtáncoltam és -énekeltem. A tehetséges énekesnő többször is kiszólt a közönséghez, volt közös éneklés, majd a visszataps után elénekelte a dalt, amelyet még kislány korában adott elő, (Ella Fitzgeraldtól a Dream a little, dream of me-t). Ezzel méltó befejezést adott az estémnek, s bár az Intim Torna Illegál koncertjéről időhiány miatt lemaradtam, mégis maximálisan elégedetten tekertem hazáig.
Campus Fesztivál, 0-1. nap, Debrecen, Nagyerdő, 2015. július 22-23.
A fotókat Vékony Zsolt készítette.
