Félidő, már csak két nap van a táborból. A műhelymunkákon egyre keményebb munka folyik, mindenki a legjobbat szeretné nyújtani az utolsó esti felolvasáson. Eközben olyan illusztris vendégek ülnek be a délelőtti és délutáni eszmecserékre, mint Farkas Wellmann Éva, Szabó T. Anna vagy Tompa Andrea.
Hétfőn a műhelymunkák után ismét zenélt a Szomorú Szamuráj Trió (Urbán Bálint, Makai Máté és Mucha Attila), az ezt követő délutáni beszélgetés vendége pedig Dragomán György volt, akit Szekeres Nikoletta kérdezett. Felmerült, hogyan jutott el a kezdeti elbeszélési technikájától a mostaniig. Dragomán elmondta, hogy hiperrealista író akart lenni, aki minden érzékelést pontosan ír le. Képeket lát, filmszerűek a jelenetek a fejében, és sokat kísérletezik, hogy milyen nézőpontból hangzik a legjobban a történet. A Máglyánál nem tervezte meg előre, hogy női hangon fog írni, csak azt, hogy a regény arról szóljon, aki hallgatni akar, ellentétben A fehér király folyamatosan beszélő szereplőjével. Az előző napi Péterfy-beszélgetés moderátorához hasonlóan Szekeres is feltette azt a kérdést, hogy a siker befolyásolja-e az írót. Dragomán szerint őt nem, mert előtte és utána is ugyanannyira nehéz írni. Egy író nem hivatkozhat a körülményekre, ha nem tud valaki írni, az a saját hibája. Elmondta, hogy önéletrajzi mozzanatokat is talál az olvasó a könyvben: régen Dragomán is tájfutó volt, édesapjának pedig volt egy festő barátja, aki a feleségével épp hozzájuk tartott vacsorára, amikor autóbalesetben meghaltak. Megtudhattuk azt is, hogy Dragomán Györgyöt a főzés kikapcsolja, minden évben igyekszik megtanulni valami újat, tavaly koreaiul tanult olvasni, idén arabul, és még úszni is a Youtube-ról tanult meg.
Vacsora után egy gyors focimeccs alakult ki a mogyóróhegyi rögtönzött kispályán. Szépírók és kritikusok feszültek egymásnak, sőt még a Fiatal Írók Szövetségének elnöke, Kollár Árpád is berohant a pályára, hogy erősítse a mezőnyt. Ez pedig megmagyarázza, hogy másnap miért mászkált egy hatalmas bottal egész nap sántikálva, mint Gandalf. A meccs utolsó perceiben már meg is kezdődött a Tökházban egy kerekasztal-beszélgetés a hétköznapi feminizmusról és a gender kérdésről. Antal Nikolett vendége Kiss Noémi, Hermann Veronika és Réz Anna voltak. A kategóriák problémáját járták körbe, hogy mennyire határol le például az, hogy meghatározzuk: vannak szép és csúnya testek. Nem az a gond, mondta Réz Anna, hogy léteznek ezek a kategóriák, hanem az, hogy mekkora jelentőséget tulajdonítunk nekik. Hermann Veronika hozzátette, hogy a legnagyobb baj, hogy ezek a kategóriák szilárdak, szinte örök érvényűek. Kiss Noémi az irodalom felől közelítette meg a témát, szerencsésnek tartja a magyar nyelvet, mivel a tárgyaknak nincs nemük, lehet úgy beszélni, hogy az ember nem tudja azt sem, hogy nőről vagy férfiről van szó. Azt is megjegyezte, hogy Magyarországon feministának lenni inkább szitokszó, mint dicsőség, és félelmet vált ki a nőkben. Beszélgettek a nők helyzetéről, hogy mennyire elfogadható vagy elítélendő, hogy a családanyákat fizessék meg a gyereknevelésért. A beszélgetés keretében részleteket néztünk Takács Mária 2009-es dokumentumfilmjéből. A Pride kapcsán Hermann megjegyezte, hogy bár bizonyos szempontból javult a helyzet, ettől függetlenül szítják az agressziót a kisebbségek között. Este pedig a Lone Waltz Records és Cyborg Templar szórakoztatta a táborlakókat.
Az utolsó napon végig érződött a műhelyesek izgatott várakozása az esti felolvasás miatt, így a foglalkozások is maximális odafigyeléssel zajlottak. A Szomorú Szamuráj Trió adott még egy utolsó koncertet, majd átadta a terepet Elek Tibornak és beszélgetőtársának, Markó Bélának, aki egy kísérletet végzett, hogy a vízzel leöntött nadrág megszárad-e egy irodalmi beszélgetés alatt. Leginkább Markó szonettjeit járták körül: a költő erősen ajánlja a fiatal poétáknak, hogy próbálják ki a kötött formákat is. Igaz, hogy az ifjú titánoknak kötelessége a formabontás, neki ellenben rá kellett jönnie arra, hogy a megadott formában való önkifejezés is nagyon fontos. Markó szerint az írás egy életforma, az ember akkor is ír, amikor nem. Bár a versírást ihletett állapotnak tekinti, ő naponta ír, hetente több szonettet is papírra vet, mintegy naplóírás gyanánt. Számára ez nem csak költői, hanem mérnöki feladat is, mert pontosan ki kell számolni, hogy tizennégy sorba beleférjen a mondanivaló. Markó felolvasta Jézus kálváriájának tizennégy stációjáról szóló szonettkoszorújának 13. és 14. darabját, valamint a mesterszonettet is.
Vacsora után enyhén szólva összesűrűsödött a program. Először Láng Orsolya Tejszobor című kötetének bemutatóját hallhattuk Gondos Mária Magdolna moderálásával. Nagyon izgalmas első kötetnek hangzik, hiszen Láng Orsolya (aki nem mellesleg Láng Zsolt lánya) készítette az illusztrációkat is a kötetéhez, emellett foglalkozik még filmezéssel, animálással, rajzolással, attól függően, hogy mit kíván meg jobban. Így nem kell elköteleznie magát egyik művészeti ág irányába sem. A második beszélgetés Kalapos Éva Veronika a tavalyi alkotói pályázaton díjazott könyvéről, az Arccal a hóbanról zajlott, amit Szöllősy Balázs vezetett. Kalapos Éva két különböző műfajban is alkot, drámakötete kilátástalan vidéki kisvárosi életeket mutat be. Nagyon sikeres lett a D.A.C. című tiniregénye, amit azért kezdett el, mert az Arccal a hóban megírása teljesen kikészítette lelkileg, kellett egy éles váltás, valami vidámabb. Elmondta, hogy egészen más technikával, lelkileg más állapotban ír szépirodalmat és szórakoztató könyveket. Az előbbinél lassabban halad a munka, míg az utóbbinál jóval pergősebb. Nagyon fontos volt számára, hogy a drámákban megírja a kisvárosi női szerepeket, hogy milyen kötelességgel kell leélni az életüket. A beszélgetés után Kalapos Éva és Hermann Zoltán adtak egy rövid, de annál hangulatosabb koncertet.
Elérkeztünk végre a műhelymunkák felolvasáshoz, amit a legtöbb táborlakó már alig várt, hogy bemutathassa, min dolgoztak az elmúlt négy napban. Először a lengyel-magyar műhely tagjai olvastak fel Fehér Renátó és Tinkó Máté közreműködésével, a szinkronfordítást pedig Kellermann Viktória biztosította. Ezután végre kiderült, hogy kik lettek az idei díjazottjai az alkotói pályázatnak. Próza kategóriában harmadik Antal Andrea, második Szerényi Szabolcs, első pedig Makai Máté lett, míg líra kategóriában harmadik Purosz Leonidasz, második Horváth Imre Olivér, míg az első Hyross Ferenc lett. Folytatódott a maratoni felolvasás, líra, próza és drámai jelenetek következtek vegyesen. Korpa Tamás elképzelhetetlenül frappáns jelzőkkel halmozta el a szervezőket, és egy-egy szöveg után mindenkinek személyre szólóan mondott köszönetet a tábori munkájáért. A háromnegyed kettőkor befejeződő műsort egy ráadás meglepetés zárta: Latinovits Zoltán magyar hangja, Pataki Viktor olvasott fel korai Kollár Árpád-verseket.
Innentől kezdve pedig megkezdődött a hajnali ötig tartó buli DJ Királykobra vezetésével. A legkitartóbb táncosok a napfelkeltével nyugovóra tértek, itt-ott el lehetett még csípni egy kis angollal kevert magyar társalgást a kerítésekről és politikáról, de lassan kiürült a tér. 5.45. „üresen állok, mindennek háttal”, ahogy az utolsó dal is ismételte. Csönd van. Sokat tanultam. Az üresség helyére lassan várakozás ül. Nem szomorkodom, jövőre újra, ugyanitt. A FISZ-tábor visszavár. Visegrád, zsizseg rád!
FISZ-tábor, 3-4. nap, Visegrád, 2015. július 20–21.
A fotókat Káldy Sára készítette.
