Az elmúlt hétvégén rendezték meg a Bánkitó Fesztivált, amely tökéletes átmenet egy családi nyaralás és egy hatalmas házibuli között. Ez onnan is észrevehető, hogy a meghívott előadók láthatóan nagyon jól érzik itt magukat, és sokszor hangot adnak a ténynek, hogy ez a kedvenc fesztiváljuk.
Csütörtök délben izgatottan indultunk Pestről két barátommal és a telekocsi szolgáltatás által megismert kedves párral, hogy belecsapjunk végre az első igazi nyári programunkba. Miután elmesélték a tavalyi tapasztalataikat a fesztiválról, illetve mi is elmondtuk rövid élettörténetünket, majd megvitattuk a zenei felhozatalt, kényelmesen odaértünk a fővárostól bő egy órára fekvő kedves kis faluba. Miután elfoglaltuk egy barátunk nyaralóját, meg is kezdtük a fesztivál nyaralás részét, és a tóparton kerestünk magunknak egy stéget. Először elszomorított bennünket, hogy a strandrész fizetős, a stégek pedig folyamatosan meg voltak telve, de aztán hamar rájöttünk, itt mindenki kedvesen befogad még egy-két társaságot, akkor is, ha azt a két négyzetmétert néha tíz embernek kell megosztania.
A koncerteket a Képzelt Város nyitotta meg a rendkívül hangulatos, stégszerű Tószínpadon, miközben mindenki elkezdte a ráhangolódást. Már az első este nehéz döntés elé kerültünk, hiszen a Van Filmzenekar és az igen fiatal, de feltörekvő Hello Hurricane koncertje egy időpontba esett. Teret engedve indie-t ki nem növő énünknek, az utóbbi mellett döntöttünk. A fiúk egy színvonalas bulit hoztak össze, igen nagy közönséggel. Az együttes erősségét az adja, hogy két különleges hangú énekessel is rendelkeznek, a teret pedig szinte tökéletes harmóniában osztják meg. A koncerteken kívül folyamatosan váltották egymást a dj-k a Bar 72-ben, de amíg a hamburgerünkre vártunk, nagyon jót lehetett táncolni a a Tilos/Robur Volkswagene előtt is. A kellemes meleg és a tópart közelsége minket is becsalogatott egy spontán éjszakai fürdőzésre, így sajnos Senáról megfeledkezve siettünk haza nedves ruháinkban.
Más fesztiválokkal ellentétben napközben a Bánkitón nem a dübörögő zenén és a korai alkoholizáláson van a hangsúly. Természetesen mindenki megmártózott a tó vízében, majd kicsit lepirult a parton, de emellett remek előadásokon vehettek részt a fesztiválozók és fontos témákat vitathattak meg. Aki elég energiát érzett magában az biciklizhetett, futhatott egyet a parton és jógázhatott is a fesztivál területén. Az egyetlen probléma a lustaság volt (ami mint tudjuk, az éjszakai pörgés miatt napközben nagy úr), így kevés izgalmas dologra sikerült időt szakítani a délelőtti és délutáni órákban. Szerencsére egy laza parti séta alkalmával is belefuthattunk érdekes emberekbe, mint például a Food not Bombs Budapest csapatába, akik a pazarló étkezés ellen küzdve hasznos tanácsokkal és receptekkel várták a látogatókat, de akár társasozhattunk is az árnyékban. Rengeteg gyerkőcöt és kutyát lehetett látni, akikre mindenki odafigyelt és akiknek mindenki örült. A biztonsági őrök száma kimerült egy-két főben a bejáratnál, többre nem volt szükség. A motozástól és táskavizsgálattól sem kellett nagyon tartani, nem is az volt a legjobb, hogy az esetleges laposüvegedet nem kellet kreatív helyekre eldugni, hanem az, hogy ha felmutattad nekik a karszalagodat, ők egy nagy mosollyal viszonozták.
Péntekre a fesztivál teltházassá vált, mégsem tapasztaltam hosszas sorban állást vagy tömegnyomort a koncerteknél. Remélem, a szervezők megtartják ezeket a viszonylag kis méreteket, hiszen pont ebben áll a varázsa a helynek. A nap főattrakciója a Middlemist Red volt, akik egy izgalmas nyolcperces verziót is hoztak a Multicoloured drive című számukból, zárásnak pedig egy funky feldolgozást adtak elő, hogy semmiképpen se legyenek unalmasak vagy kiszámíthatóak. A koncerten mindenki együtt bulizott, olyannyira, hogy még a színpadra is felhívták az embereket, Bánkon ez mégsem tűnt giccsesnek, hiszen itt tényleg mindenki egynek számított. Miután a srácokkal egy igen jót beszélgettünk és átbattyogtunk az Északi színpadhoz, még pont elcsíptük a lázadó Bohemian Betyars utolsó számait és azt az őrületes tánckavalkádot, amelyet a Gogo Bordello beütésű, magyar punk együttes koncertjei nyújtanak.
Szombaton egy erős nyári zápor csapott le a tóparton fürdőző emberekre, de a koncertek időpontjára szerencsére elállt az eső, így kilenckor már a Csaknekedkislány nevű zenekarra őrült meg a közönség, az Ian Curtis kézmozdulataira hajazó énekessel együtt. Ezután a tömeg áthömpölygött a zenekar tagjainak elmondása szerint vagabond rockot játszó Fran Palermo koncertjére. A tendencia, miszerint az előadók egy nagyon hálás és baráti koncertet adnak, itt is megmaradt, hiszen végre kieresztette a hangját Henri, és még mosolyogni is láthattuk. Számomra sokkal őszintébb koncertet adtak itt, mint az A38-as lemezbemutatójuk alkalmával, ahol jóval hűvösebb volt a hangulat. A rövid átállás után megkezdte előadását a magyar koncertek királynője, Péterfy Bori és zenekara. Nem véletlenül használtam az előadás szót, hiszen nehéz volt levenni a szemünket a színpadról vagy az éppen közönségen bodyszörfölő énekesnőről. Nagyon nem akartuk, hogy vége legyen ennek tökéletes világot elhozó három napnak, így az erős basszusnak átadva magunkat napfelkeltéig mozogtunk az S*10 Űrcirkuszban.
Vasárnap még sokan ott maradtak és élvezték a tópartot, senki sem akart visszamenni a betonrengetegbe 40 fokban. Ha a szervezőktől egyet kívánhatnék, akkor az talán az lenne, hogy legyen hosszabb a fesztivál, de mindenképpen tartsa meg családias méretét. Jövőre biztosan első körben fogom megvenni a bérletemet, nektek is ezt tanácsolom, nehogy lemaradjatok erről a csodás három napról.
Bánkitó Fesztivál, Bánk, július 16-18.
A fotókat Szemerey Bence készítette.
