Belefordult a sűrűjébe a VOLT Fesztivál: a második nap a legtöbb fesztiválozó számára a fáradtság leküzdéséről és a holtpontokon való átlendülésről szólt, de szinte mindenki nevében kijelenthetem, hogy a küldetés sikerült, úgyhogy most már teljes erőbedobással ráfordulhatunk a célegyenesre.
Eddigi tapasztalataim alapján egy ötnapos fesztivál során két-három nap után eljön az a pont, amikor összemosódnak az álmos reggelek, a józan délutánok és a hangos éjszakák. Idén is így volt, a második (a nulladik nappal együtt a harmadik) nap végén már kisebb erőfeszítésbe került felidéznem, hogy melyik koncert pontosan mikor volt és kikkel találkoztam közben. Ez pedig nem a sörben kimért fejadagok miatt alakult így, hanem a fesztiválállapot jellegzetességének tudható be.
Tíz óra után a nap kibújt az árnyékot adó fák mögül, majd a sátramat is elérte. A biológiai órám megint pontosan ébresztett, és a szürke hétköznapok monotóniájával indult a délelőtt. Sorban állás fogmosásért, sorban állás zuhanyzásért, ja, aztán a változatosság kedvéért sorban állás lángosért. A koncertek és bulisátrak, illetve a reggeli kötelező körök után üdítő élmény volt kora délután az idén InstaVerses programokkal is készülő Irodalmi Sátorban magunkba szippantani egy kis kultúrát. A helyben használatos mini könyvkölcsönző ötlete telitalálat, bár túl sokan sajnos nem használtuk… A slam poetry délutánra viszont már annál több szórakozástól megcsömörlött, kultúrára szomjas fesztiválarc tévedt be.
Délután négyre a civil sátrak közti sétálás után egy enyhébb napszúrás tüneteit véltem felfedezni magamon, és talán nem túlzok, ha azt mondom, ez egy fesztivál kellős közepén senkit nem érintene jól. Viszont ekkor kezdődött a MasterCard Teraszon A Kutya Vacsorája koncertje, amely Varga Liviusnak, a Quimby egyik frontemberének alternatív zenei projektje. Azt vettem észre, hogy a terasz árnyékában való egyórás tombolás meggyógyított, és az addigra már kiérdemelt sör után újra őszinte volt a mosolyom.
A kora esti nagyszínpados produkciókra késve érkeztem, mert néhány barátommal ki akartunk szakadni pár órára a fesztiválkörülményekből, így sokadszorra is felfedeztük Sopron gyönyörű belvárosát. A kellemes intermezzo után viszont ismét belecsöppentünk a sűrűjébe, a Parkway Drive és a Rise Against metalcore, illetve punk rock zúzása a tűző napon talán még erősebbre sikerült, mintha egy esti időpontra tették volna a szervezők.
A gyógyulás és nyugalom szigete, a MasterCard Terasz este nyolcra szintén az önkívület terepévé vált, ekkor adott teltházas koncertet Magyarország egyik legelvetemültebb partyformációja, a Soerii & Poolek. Mindezek után következtek az este legnagyobb érdeklődéssel várt fellépései, a Bastille, majd a brit nagyágyú, Wilkinson bulija. A Bastille pár éve robbant be az alternatív rock elitjébe, szerencsénkre Sopronba az összes slágerüket elhozták. A frontember, Dan Smith videókból megismert morcos stílusától a koncert előtt kicsit féltem, de most az igazán felszabadult énjét mutatta, ezáltal a produkció is maradandóra sikerült, mindenki feltöltődött energiával az éjszakai sáv zárására, Wilkinson fellépésére. Az elektronikus, dubstep Dj visszatérő vendég Magyarországon, idén az Akváriumban, tavaly pedig a Strand Fesztiválon is megőrjítette a szórakozni vágyókat.
Szerencsés volt a második nap műsorszórása, alig volt üresjárat a változatos stílusú koncertek között. S hogy mi az, ami minden fesztiválnapon állandó? Legyen szó koncertről, sörről vagy gyorskajáról, a sorban állást nem lehet elkerülni a VOLT-on. Ötödik éve látogatom a fesztivált, és egyre bizonyosabb vagyok benne, hogy kezdi kinőni a Lővér kempinget. Évről évre több ember jön el Sopronba, a folyamatosan duzzadó tömeg megnőtt fogyasztási kedvét pedig egy ilyen rendezvényen felesleges magyarázni. Több pultra és több vizes blokkra lenne szükség, úgy az itt szerzett csodálatos élmények maradéktalanul pozitívak lennének részemről. Addig is, minden másra ott a fesztiválkártya…
VOLT Fesztivál, 2. nap, Sopron, 2015. július 2.
