Az elmúlt évek, sőt évtizedek legnagyobb magyar fesztiválsikere lett Nemes Jeles László bemutatkozó nagyjátékfilmje, a Saul fia, a korábban rövidfilmeket készítő fiatal rendező-forgatókönyvíró pedig szinte egyik napról a másikra a szakma élvonalában találta magát.
A hirtelen jött sikerrel, a Saul fia készítésével, a „túlnyerésekkel”, valamint a további terveivel kapcsolatban is kérdeztük a rendezőt egy szegedi közönségtalálkozót követően.
KULTer.hu: A filmkészítői ambícióidhoz köze volt annak, hogy édesapád is filmes? Honnan jött a filmek szeretete?
A filmek iránti rajongás kialakulása egy hosszabb folyamat volt. Gyermekkoromban apám (Jeles András Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendező – a szerk.) révén volt szerencsém kijutni filmforgatásokra, és megérintett az a varázslatos világ, amit akkor megtapasztalhattam például a díszleteken keresztül. A filmek készítése iránti lelkesedés pedig ezután fokozatosan épült fel bennem.
KULTer.hu: A Saul fiát egy Cannes-i ösztöndíj lehetőség keretében fejlesztetted a Rezidencia programban. Hogyan zajlott ez a program és mit tett hozzá a filmről alkotott alapvető elképzeléseidhez?
Ez, ahogy mondtad is, egy ösztöndíjprogram, amely biztosítja a körülményeket ahhoz, hogy nyugodtan megírhasd a forgatókönyvet és fejleszd a filmtervedet. Persze, emellett lettek volna még lehetőségek (sok filmet nézhettem volna a francia mozikban stb.), de ezek nem kötelező dolgok, rám volt bízva, hogyan osztom be a rendelkezésre álló időt. Én pedig szinte csak a forgatókönyvvel foglalkoztam. Tehát ez nem egy mentorprogram, persze annak is meg lettek volna az előnyei, de ebből akár az is lehetett volna, hogy fél évig elvagyok Párizsban, és nem foglalkozom a filmmel.
KULTer.hu: Clara Royerrel közösen jegyzed a Saul fia forgatókönyvét. Ő hogyan került a produkcióba, hogyan dolgoztatok együtt?
Clara régi jó barátom, hiszen én alapvetően a barátaimmal dolgozom. Úgy gondolom, a közös munkák során nagy erősségünk az, hogy egy jó közeget alakítunk ki, amiben állandóan mennek a viták, így a munka műhelyszerűvé válik. Clara jól passzolt ebbe a közegbe annak ellenére is, hogy előtte még sosem csinált filmet, tehát lényegében ezzel a munkával tanulta ki a szakmát. A film alapötlete az enyém volt, ő készítette a treatmentet, melyből utána megírtam a végleges forgatókönyvet. Olyasmi volt ez, mint egy ping-pong játszma.
KULTer.hu: A Saul fia kezdőbeállítása szinte pontosan megegyezik a Türelem című első filmed nyitányával, és a két mű akár egymás párdarabja is lehetne (hasonló formanyelv, koncepció és képi megoldások). Ezek tudatosan épített szerzői jegyek, vagy ha majd más témában forgatsz filmet, akkor ettől eltérő megoldásokat fogsz használni, illetve akár más alapanyagra forgatni?
Úgy gondolom, a filmjeimnek van egyfajta kiáltvány jellege. Az biztos, hogy sosem fogok „rendező nélküli” filmet csinálni. Ezt úgy értem, hogy sosem forgatok majd úgy filmet, hogy felveszünk rengeteg mindent, aztán a vágószobában összerakjuk az anyagot. A rendezői alapelvek nagyon fontosak, azonban minden filmnek megvan a saját logikája. Tehát a következő is egy más logika mentén fog felépülni. Ha beülök a moziba, és már az első jelenetnél tudom, hogy mi lesz a vége, akkor az onnantól kezdve már nem érdekel annyira. Megvannak a lehetőségek, különösen az európai filmgyártásban, mégis egyre kevésbé használják fel azokat arra, hogy meglepjenek minket.
KULTer.hu: Ha már szóba került a logika kérdése, nem gondolkodtatok egy olyan megoldáson a Saul fia készítésekor, amelyet legutóbb Inárritu vitt sikerre a Birdmannel? Azaz, hogy az egész filmet látszólag egy beállításban veszitek fel, láthatatlan vágásokkal összekötve a jeleneteket?
Nem, semmiképpen sem akartunk így dolgozni. Krasznahorkai Balázzsal (a rendező munkatársa – a szerk.) együtt snitteltük a filmet, szerinte ez már a bravúrkodás kategóriája lett volna, ami ebbe a filmbe nem fért volna bele. A Saul fiánál próbáltuk kerülni az esztétizálást, igyekeztünk ellenállni a kísértésnek, legalábbis ami a zsonglőrködést illeti, és nem akartunk a szépségre sem törekedni. A fő szempont az volt, hogy minél egyszerűbb legyen a film. Tehát nem azért írtunk egy jelenetet, hogy például abban bebizonyíthassuk, mi tudunk vízben is forgatni, hanem volt egy stratégiánk, amelyet végig kellett vinni.
KULTer.hu: Volt szerencsém látni a Saul fiát 35 mm-es celluloidról vetítve, illetve digitális változatban is, és valóban egészen más élményt ad a két változat. Nem is tervezel soha digitális technikával forgatni?
Nem, azt semmiképpen sem csinálom. A digitális filmkészítés során meghal a film.
KULTer.hu: Erre is vonatkozik a „rendező nélküli film” kifejezés?
Igen, a rendezés és maga a film alapanyaga szorosan összekapcsolódik. Ez a technika, tehát például a 35 mm-es film arra kényszerít, hogy rendezőként hozz döntéseket a forgatás helyszínén, és ne a vágószobában. A digitális filmkészítés során lényegében inflálódik a film. A „rendező nélküli” filmről szerintem akkor lehet beszélni, amikor a fontos döntések a vágószobában születnek. Ilyet eddig nem csináltam, és ezután sem fogok így dolgozni.
KULTer.hu: Látva ezt a nagy felhajtást a film körül és persze általa körülötted is, Pálfi György egyik nyilatkozata jutott eszembe, aki azt mondta az egyik róla készített portréműsorban, hogy az első nagyjátékfilm sikere lehet akár véletlen is, és a második egész estés alkotásnál dől el, hogy ki az igazán jó filmes. Te mit gondolsz erről?
A második nagyjátékfilm már sokkal inkább egy stratégiai kérdés. Nagyon fontos, hogy az embert ne nyomják agyon a díjak, és az, hogy tartósan a figyelem középpontjában van. A munka meg tud menteni ettől.
KULTer.hu: Ha már a díjakat említetted, Cannes-ban is nyilatkoztad, hogy nem szeretnéd, ha a Saul fia „túlnyerné magát”. Ebből végül négy díj lett, azóta pedig egy Oscar nevezés. Ha esetleg úgy alakulna, hogy utóbbi esetében jelöléshez, vagy akár díjhoz jutsz, az is túlnyerésnek számítana?
Túlnyerésnek számítana, persze, de Murphy törvényei szerint talán jobb lenne, ha most kerülnénk ilyen helyzetbe. Később, amikor már sokkal jobban akarnánk például Oscart, akkor nem biztos, hogy összejönne akár csak a jelölésig is eljutni. Egyelőre dolgozunk, aztán pedig jöjjön, aminek jönnie kell.
KULTer.hu: Talán némi előnyt jelent, hogy az Akadémia körében a holokauszt témája általában népszerű szokott lenni.
Igen, az Akadémia elég érzékeny erre, és sajnos nem is mindig a jó filmeket választja ki a témában.
KULTer.hu: Egyébként van kedvenc holokauszt- vagy háborús filmed?
A Jöjj és lásd.
KULTer.hu: Klimov e filmje érezhetően hatott is rád a Saul fia készítésekor. Ez egy régi emlék volt, vagy pedig amikor a filmet fejlesztetted, akkor bukkantál rá?
Egy barátom, a Párizsban élő Lengyel Dávid esztéta hívta fel rá a figyelmemet. Régóta nézegetem már ezt a filmet, és amióta először láttam, azóta inspirál. A Saul fia készítésekor sokat néztük a Jöjj és lásd mellett a Shoah-t is. (Utóbbi Claude Lanzmann monumentális dokumentumfilmje a holokausztról – a szerk.)
KULTer.hu: Hogyan látod a magyar film jelenlegi helyzetét?
Azt látom, hogy a hazai filmesek sokszor ambícióhiánnyal küszködnek, és én nagyon szeretném, ha egy kicsit magasabbra tennénk a lécet.
KULTer.hu: Az elmúlt időszakból volt kedvenc magyar filmed?
A Szegénylegények. És persze Fehér György, valamint Tarr filmjei.
KULTer.hu: Tehát az elmúlt néhány évből nem tudsz olyan filmet említeni, amelyik igazán tetszett volna?
Nagyon várom, hogy Kenyeres Bálint megcsinálja az első nagyjátékfilmjét. Szerintem egy adott filmen igazán megéri sokat dolgozni. Kicsit úgy érzem, hogy néha a tipikus európai filmes stílus érvényesül itthon is, tehát sok mai magyar film didaktikus, továbbá engem zavar a Youtube-esztétika terjedése is.
KULTer.hu: Korábban nyilatkoztad, hogy nyomasztottak az amerikai ügynökök Cannes-ban. Ez azt jelenti, hogy te biztosan nem fogsz például Antal Nimródhoz hasonlóan Hollywoodban próbálkozni a filmkészítéssel? Tudod már, milyen irányba indulsz?
Ezen még nagyon sokat kell gondolkodnom. Persze, vannak ötleteim és elképzeléseim, ezekről azonban még nem szívesen beszélek. Furcsán hangzana. Annyit azért mondhatok, hogy vannak külföldi terveim.
