Asif Kapadia legújabb filmje a 2011-ben elhunyt jazzikonnak állít emléket, és fedi fel az énekesnő vágatlan, színfalakon túli életét. Az Amy jóval több, mint egy száraz dokumentumfilm: egyszerre könnyfakasztó lélektani dráma és libabőrös koncertélmény – mindez a nyers valóság alapjaira helyezve.
Amy Winehouse nevét hallva rögtön drogbotrányai, viharos családi és szerelmi élete jut eszünkbe, főként a sajtóban való rendszeres szereplésének köszönhetően. Ám az esetek nagy részében mindezt az újságírók, a paparazzik szemszögéből ismerhettük csak meg, ami – valljuk be – sokszor felszínes, katasztrófaturizmusra emlékeztető képet jelentett. Az Amy című film all-inclusive módon rántja le a leplet a kultikus énekesnő életéről, és testközelből mutatja be az eddig egészen ismeretlen, sminken és reflektorfényen túli oldalát.
A 127 perces dokumentumfilm különlegessége, hogy Amy hozzátartozóinak házi videóiból, telefonnal készült felvételeiből és az énekesnő tévés szerepléseiből lett összeállítva, így közvetlen közelből kísérhetjük végig, hogyan is vált a kissé duci, már gyerekként is bohém tehetségből reményvesztett, depressziós felnőtt. Amy kiborulásait, átdrogozott napjait épp olyan kendőzetlenül tárja a nézők elé Kapadia, mint a közös utazásokat, születésnapokat, vagy az első saját dal papírra vetését. A filmet főként emberközelisége teszi zseniálissá; ugyan, melyik színész játszhatná el jobban Amy Winehouse szerepét, mint ő maga? Az archív felvételeken feltűnik Nick Shymansky, Lauren Gilbert, Juliette Ashby, Mitch Winehouse és még sokan mások, valamint utólag felvett hanganyagok, interjúk egészítik ki a képet Amy személyiségéről. Ezeken barátai, családtagjai, orvosai mesélnek arról, milyen is volt az énekesnő a való világban, és milyen hatást gyakorolt a környezetére. Mindez egyszerre ijesztő és szívmelengető, ő is csak ember volt, a saját keresztjeivel és gyarlóságával együtt.
A videómontázs lenyűgöző képei mellett a zenei élmény sem elhanyagolható. Az eseménysort koncertfelvételek, eddig nem hallott feldolgozások színesítik. Kapadia nagy gondot fordított a dalok és az adott pillanatban bemutatott életesemények összhangjára – a szókimondó énekesnő megdöbbentő nyíltsággal vall számaiban függőségéről, csalódásairól, fájdalmairól. A sikert meghozó Rehab című dalában tabuk nélkül énekelt például az elvonóról („Elvonóra akartak küldeni, de nemet mondtam rá”). A filmben bemutatott videók alapján azt mondhatjuk, Amy igazán őszinte ember volt. A nagyközönség előtt adott interjúiban épp olyan kendőzetlen egyszerűséggel nyilatkozik, ahogy a privát felvételeken viccelődik családtagjaival, barátaival. Nem akart megfelelni senkinek sem, és nem próbált fals képet kialakítani magáról. Nyíltan beszélt az őt foglalkoztató gondolatokról, a motivációjáról, a problémáiról.
És hogy ki és mi tehető felelőssé Amy félrecsúszott életéért? A válasz összetett, a problémák pedig egymást generálták. Az énekesnő több felvételen is beszél a szülei válása okozta traumáról, és a későbbi felületes viszonyukról. Anyja és apja rendszerint szőnyeg alá söpörte a problémákat, és nem figyeltek a drogok, a bulimia baljós jeleire. Amy sosem vágyott az újságok címlapjára – az ő célja nem a celebbé válás, hanem a jazzénekesnői karrier volt –, és nem is tudta sem feldolgozni, sem elfogadni a hirtelen jött sztárságot. Mindehhez társult a fiatal tehetség zűrös kapcsolata Blake Fielder-Civillel, aki megismertette őt a keményebb drogokkal. Az amúgy is addiktív személyiség könnyen rákapott az erős szerekre, amelyek végül a vesztét is okozták. Házasságuk mindent elsöprő szerelemként indult, ám ahogy azt Amy meg is énekelte, végeredményben egy „vesztes játék” volt.
Emellett Kapadia szerint feltűnően nagy felelősség terheli az édesapát folyamatos szereplési vágya miatt, amellyel állandó rivaldafénybe helyezte Amyt, és legfőképpen saját magát. Mitch Winehouse interjúiból nem az apai aggodalom tűnik ki elsősorban; a turnék sikerének nagyobb figyelmet szentelt, mint lánya problémáinak. A film egyik legmegbotránkoztatóbb jelenetében Amy egy csendes szigetre vonul, hogy rendezze életét, amikor apja egy teljes stábbal jelenik meg. Ez az egyetlen rész, amikor maga Amy is hangot emel Mitch ellen: „Ha pénzt akar, kérjen tőlem, de ne hozzon ilyen helyzetbe!” Ahogy sok hollywoodi híresség életét megkeserítette már a gyakran rosszindulatú, botrányéhes sajtó tevékenysége, úgy az ő mindennapjait is kiforgatták, és éppen apja nyújtott segítő kezet – legalábbis Kapadia bemutatásában.
Igaz, a rendező nem foglal állást saját narratíva formájában, az összevágott felvételek végső konklúziója meglehetősen pejoratív képet fest Mitchről. A film bemutatása után Mitch Winehouse több interjúban is kifejtette, mennyire felháborítja a róla kialakított, meglehetősen negatív kép, és úgy döntött, választ ad Kapadia alkotására egy új, saját film elkészítésével. „Mindenkit meghívunk, aki Kapadia filmjében szerepelt, és nem szerkesztjük meg az interjúkat – ahogy az én részeimet megszerkesztették az Amyben – elmondjuk az igazságot a lányomról, ugyanis ez nem az volt.” Hogy az igazság hol van, nehéz külső szemlélőként megállapítani, mindenesetre Mitch filmje talán teljesebb képet ad majd a kérdéses szülő-gyerek viszonyról.
A stáblista lepörgése után vegyes érzelmek kavarogtak bennem. Sajnáltam Amyt, és egyben haragudtam is rá, amiért egy ilyen ritka tehetségtől idejekorán kellett búcsút vennünk. Talán, ha a vágyának megfelelően nem híresség, hanem „csak” füstös, eldugott kiskocsmák jazzkuriózuma vált volna belőle, ma is köztünk lehetne. Na de, milyen lenne a világ a dalai nélkül?
Amy: Az Amy Winehouse-sztori, 2015. Rendezte: Asif Kapadia. Szereplő: Amy Winehouse. Forgalmazza: Vertigo Média Kft.
