A 2015-ös Debreceni Irodalmi Napok rendezvénysorozatának keretén belül Az életrajzon túl címmel zajlott beszélgetés Grecsó Krisztiánnal a Debreceni Egyetem Irodalom- és Kultúratudományi Intézetének könyvtárában. A József Attila-díjas költő, író beszélgetőtársa Balajthy Ágnes kritikus volt.
Néhány napra ismét az irodalom jutott főszerephez Debrecen városában. A Debreceni Irodalmi Napok programsorozat idén az Ars poeticák és imázsok címet viselte. Ehhez a koncepcióhoz igazodott a kora délutáni író-olvasó találkozó is, melynek fő problémafelvetése az a kérdés volt, hogy az – egyfajta értelmezési alternatívaként emlegetett – életrajzi olvasásban meddig is mehet el az olvasó, hol kezdődik az elbeszélő és hol ér véget az író szerepe.
Rövid bemutatkozást és helyfoglalást követően a beszélgetés Balajthy Ágnes kérdésével indult, mely az írói koncepció felépítésének tudatosságára vagy éppen véletlenszerűen alakuló folyamatára vonatkozott. A kérdés alapjául az szolgált, hogy Grecsó Krisztián a tavalyi évben megjelent regénye a Megyek utánad és az azt megelőző Mellettem elférsz koncepciójában egyre inkább leszűkült terekkel dolgozik. A Mellettem elférsz ugyanis családregényként (is) olvasható, megjelenését hosszas előkészületek, családfakutatások, nagyszülő-kifaggatások előzték meg, a Megyek utánadban pedig egy kamaszfiú, Daru vívódásaiba, szerelmeibe, életébe nyerhet betekintést az olvasó. Ezen az életrajzszerűségen azonban a korábbi művek – például a Tánciskola – még látszólag kívül esnek.
A vendég elárulta, hogy ez a koncepcióalkotás egyáltalán nem volt tudatos, sokkal inkább a közösségi prózához való tartozás határozta meg a folyamatot. Eszerint felértékelődik egyén és világ viszonya is, ugyanakkor számolni kell a közösség kirekesztő gesztusaival, ha az olvasónak nehezére esik (már ha egyáltalán hajlandó) elkülöníteni a könyv fiktív világát a valóságtól. Ehhez kapcsolódóan hangzott el a megállapítás: annak, aki könyvet ír, el kell fogadnia, hogy ezáltal kívül esik a közösségen. Az író az elmondottakat személyes élményével is alátámasztotta, ugyanis a 2001-ben megjelent Pletykaanyu című novelláskötete miatt annak idején elvesztette közösségbeli pozícióját, ekkor mintegy tanácsként hangzott el, hogy ilyenkor nagyon fontos a gyökerekkel való kapcsolat tisztázása. Ezek után a személyesebb vonatkozások felé fordult műveiben, hangsúlyozta azonban, hogy nem tudatosan történt így, miközben azt is hozzáfűzte, hogy egy életműben minden egyes könyv olvassa az összes többit, tehát nem csak az életrajzi értelmezés, hanem egy egészből kiragadott rész is félrevezetheti az olvasót.
A beszélgetés a nyilvános imázs témája felé terelődött. Mint kiderült, a klasszikusok közül mindenki jó példa erre, elsőként Móricz Zsigmond és Ady Endre törekvése került elő, amikor „Petőfiesek” próbáltak lenni. Ezt követően a Megyek utánad intertextusai, illetőleg a regény ilyen irányú értelmezhetősége jött szóba. Móricz Zsigmond neve számos alkalommal felmerült a beszélgetés során, tőle származik a regény mottójaként szolgáló idézet is, a mű címét olvasva pedig egyértelműen reflektálhatunk József Attila Ódájára, a Mellékdalra. Balajthy Ágnes az irodalom bensőségességét, megbízhatóságát említette, miután Grecsó a művet a szerzőjével azonosító átlagolvasóról kezdett el beszélni, több íróról is név szerint szó esett, többek között Szabó Magdáról és Móricz Zsigmondról. Grecsó arra is kitért, hogy nagyon sokszor válik egy író élete azzá, amit megír, egy ismerőse például csak olyan utcákon volt hajlandó járni Szegeden, amit már megírtak valahol. A személyiségfejlődés útja is ehhez hasonló, hiszen az formálja jellemünket legnagyobb mértékben, hogy kiket választunk és kik választanak minket maguk mellé az életben. Karinthy Frigyes Találkozás egy fiatalemberrel című művének elolvasása után az én megkettőződése kezdte el foglalkoztatni, ugyanis az én megsokszorozódásakor a korábbi éneknek nincsen köze a jelen énjéhez. A Megyek utánad szerelmi szála alapján Balajthy Ágnes következő felvetése az volt, hogy a szerelemnek is ilyen személyiségformáló ereje van, hiszen a korábbi kapcsolatai mindig alakítanak az emberen, miközben a jelenében pedig már nem játszanak szerepet.
Ezt követően a szülőhely, hovatartozás problémája és a Viharsarok ábrázolásának módjai merültek fel. Megtudhattuk, hogy a Viharsarok kifejezést a dél-alföldi régióra használják 1937 óta, ennek a térségnek az ábrázolására többen kísérletet tettek már szépirodalmi, szociográfiai művekkel. Grecsó Krisztián meghatározása szerint „a Viharsarokban nem történnek csodák, a csodavárás maga a csoda”. Önkéntelenül is eszünkbe juthatott Krasznahorkai László Sátántangója, melyben a várás a fő motívum − aki még erre sem képes, az pedig elveszett. Hozzátette még, hogy az Isten háta mögötti lét, és az ott eltöltött főiskolás évek ellenére is szívesen elindítaná a Szeretem az Alföldet mozgalmat. További kérdésként merült fel, hogy ez a megtartó, ugyanakkor visszatartó erő vidékspecifikum, vagy netán nagyobb városokra is jellemző. Budapest vonatkozásában az ottani polgári lét tradíciójának hiányosságáról és a hamis pestiségről beszélt a szerző: szerinte a vidékiséget nem lehet letagadni úgy, ahogyan sokan megpróbálnak a fővárosban pestinek tűnni.
Egy szórakoztató pesti operettélmény után a beszélgetés végéhez közeledve szóba került az író különböző területeken való megjelenése, a különböző fórumok előnyei és a kortársak aranyos megjelenései a közösségi oldalakon. Szerencsésnek tartja magát, ugyanis ahhoz az írógenerációhoz tartozik, amelyik nem lázad elődei ellen, sokkal inkább a csodálat és a korábbi munkásságokból való merítkezés jellemző, itt konkrét példaként Darvasi Lászlót hozta fel, aki a mai napig nagy hatással van rá az alkotásban. Az interneten megjelenő kortárs szerzők közül is megemlített néhányat, akik lépést tartva a technikával, életük fontosabb momentumait osztják meg a nagyérdeművel, nemritkán éppenséggel szelfibottal fotózgatják magukat.
Grecsó Krisztián vonatkozásában óhatatlanul felmerült még a Valuska László által megálmodott Rájátszás produkció is. A zenész múlttal is rendelkező író-költő ebbe a projektbe kerülve ismét a húrok közé csapott, és azóta is aktív tagja a társulatnak. A beszélgetés lezárásaként Grecsó Krisztiánt mint az Élet és Irodalom prózarovatának szerkesztőjét ismerhettük meg, Balajthy Ágnes hozzá intézett kérdése pedig a következő generációhoz és a műfaji határokhoz kapcsolódott. A válaszból az derült ki, hogy a mai fiatal generáció nagyon nagy része látja önkifejezésének lehetőségét az írásban, markánsabbak a fiatal költői indulások, egyre több a határon túli fiatal prózaíró. A témák terén a testiség ábrázolása még mindig tabut jelent, az olvasók nagy részére a prüdéria jellemző, a műfaji határok pedig kezdenek egyre inkább elmosódni, sok a „lírai próza”. Útravalóként mindenki elcsomagolhatta, hogy járjon az intézeti könyvtárba, olvasson sokat, még annál is több Élet és Irodalmat, és ha ír, küldjön szövegeket. A beszélgetést követően még néhányan dedikáltatták saját köteteiket az íróval. A tömeg kiszállingózott, remélhetőleg sokan megfogadják a tanácsot, és ezentúl annyian járnak majd könyvtárba olvasni is, ahányan erre az eseményre eljöttek.
Beszélgetés Grecsó Krisztiánnal – Debreceni Irodalmi Napok, Debreceni Egyetem, 2015. október 20.
A fotókat Áfra János készítette.
