A Bakelit Music Caféban gyűlt össze a nagyérdemű a Debreceni Irodalmi Napok második estéjén. Ahogy közeledett a kezdés időpontja, úgy lettünk egyre többen. Az est az Alföld folyóirat szerkesztőségének döntése alapján odaítélt díjak kiosztásáról és díjazottjairól, azaz Bereményi Gézáról, Géczi Jánosról és Kappanyos Andrásról szólt.
A program előtt kisebb kavalkád keveredett a helyet foglalt közönség, valamint az éppen befelé igyekvő műsorvezetők és díjazottak között. Sok volt a néző, kevés a hely. Odébb csúszásokkal és egy sor megnyitásával rendeződött a helyzet, majd elkezdődhettek az előkészületek.
Mivel minden évben hagyományosan a jubiláló szépírók műveivel keretezik a díjátadót, az idén 225 éve született Kölcsey Ferenc Pipadal című költeménye nyitotta a rendezvényt, amit Csikos Sándor előadásában hallgathattunk meg. Ezután Aczél Géza, az Alföld jelenlegi főszerkesztője tartotta meg sokfelé ágazó beszédét, amelyben szó volt a folyóirat-kultúráról és a társművészetekről, az olvasó eléréséről és az új változásokról, az online előtérbe kerüléséről is. Az utóbbiról bővebb kifejtést nem kaptunk Aczéltól, mivel vallomása szerint „vénemberként” nem ért hozzá. Ezután folyamatos ajtónyikorgások szakították meg a koncentrációt, mivel a késők özönlöttek befelé, persze nem egyszerre, hanem külön-külön. Még több néző lett, hely pedig nem maradt, elértük a teltházat. Azért még Aczél bejelentette, hogy régi-új szerkesztőség várható a jövő év elejétől az Alföldnél, amely nincs még kinevezve hivatalosan.
A díjátadó Bereményi Gézával kezdődött meg. Örömmel tartotta fel megmutatásra a kapott plakettet. Ezt követte az eredetileg Cseh Tamásnak írt Jobbik részem című dal Mészáros Tibor és Krajcsi Nikolett feldolgozásában. (Miután hazaértem meghallgattam az eredeti változatot is, és az sokkal jobban tetszett, talán azért, mert nem az orrom előtt volt a hangfal és az előadó.) A dal után Géczi János vette át a megérdemelt díját, amelyet ő is örömmel tartott fel a magasba. Munkásságába betekintést engedve Krajcsi Nikolett felolvasta a Róma című költeményének egy részletét. Ezt követően pedig végre átvehette az odaítélt Alföld-díjat Kappanyos András is, amelyet Az irodalomtörténet mítoszai című tanulmánya részletének felolvasása követett, most Mészáros Tibor előadásában. Könnyen érthető volt maga a szöveg, de amikor már hosszú percek óta hallgattuk, látszott a közönségen, hogy sokan elveszítették a fonalat.
A díjátadó zárlataként az idén kilencven éve született Nagy László Ha döng a föld című verse hangzott el. Soron kívül, a versmondónktól, Csikos Sándortól hallhattuk még Aczél Géza két versét is, amit a főszerkesztő úr nem csak egy kézfogással, hanem baráti öleléssel is megköszönt a színművésznek. Kedves provokációnak tekintette, amely számára „Jólesett!”, mire a sorok közül egy női hang reagált, hogy „Nekünk is jólesett!”, ezzel zárva le a műsor rendjéből való kitérést és összefoglalva a legtöbb néző gondolatait.
Kezdetét vette a minimálisnak ígért beszélgetés Angyalosi Gergely vezetésével. Éppen csak elhelyezkedtek a beszédpartnerek az asztal körül, amikor a főszerkesztő felkiáltott: „A söröm!”, hiányolva a főasztalnál hagyott italát, amely szerencsésen visszakerült hozzá. Megtudtuk, hogy mindenkire csak két-két kérdés jut majd. „Hangosabban!” – hallatszott ismét a főszerkesztő hangja, s a mikrofonhiány ismét megakasztotta az est gondtalan menetét.
Miután sikeresen működésbe hozták az eddig nem használt mikrofont, Bereményi Géza megkapta az első kérdést: „Melyik szerepben érzi magát otthon?”, amire elég összetett válasz érkezett, elhangzott az is, hogy „Az életem megoldhatatlan probléma”, egyébként saját bevallása szerint mindig is önéletíró volt, s mások is felhívták erre a figyelmét. Második kérdése az éppen készülő művére vonatkozott, ami Önéletírás munkacímen fut, mint megtudtuk. Ezzel már megjelölte a műfaját, sőt, a tervezett alcímmel a témáját is: Önírás élet. Helycsere előzte meg a következő kérdéssor feltételét.
Géczi Jánosra került a sor a kérdések terén. Mint „gyári biológus”-t jelölte meg Angyalosi, s a 80-as, 90-es években tapasztalt bátorságára tett célzást a Vadnarancsok kapcsán (amelyet a közönség soraiba került főszerkesztő úr egy örömteli ököl levegőbecsapással nyugtázott), és az irodalomhoz vezető útjáról kérdezte. Biológusként került be az irodalomba, és bizonyos tekintetben ki is onnan. A költészetet tartja legfontosabbnak az életében, magát pedig költőként definiálja. A következő kérdés a rózsára vonatkozott, hogy mi is vonzza abban különösen, ami miatt több kötetet is szentelt neki. Kisebb „kultúrtörténeti esszé” kibontakozásának lehettünk tanúi, s közben rengeteg példát hallva megtudhattuk például azt is, hogy a rózsa minden korszakban más dualitást fejez/fejezett ki. Ekkor kapta ki Bereményi a mikrofont Géczi kezéből, hogy idézzen egy ezzel kapcsolatosan eszébe jutó sort („A titkos értelmű rózsa”), amelynek Géczi János rögtön megválaszolta az eredetét (ma Szűz Máriára értjük).
Az ismételt helycsere után rendeződtek a viszonyok, s Kappanyos András kerülhetett a kérdések kereszttüzébe. Angyalosi viccesen megjegyezte, hogy legalább 15 évig ő lehetett a díjazott főnöke, aminek örül, de most megfordult a helyzet. A kritikai fordítás jelentésére kérdezett rá elsőként. A válasz elég velős volt: „a szerző utolsónak kinyilvánított akaratának kell teljesülnie, s a műfordítónak nem szabad leleplezhetőnek lennie”. Negatív példának hozta fel a „szürke valahány árnyalatát”, amelyben a Kings of Leon száma helyett, a magyar félrefordításban az Oroszlánkirály szerepel. Reakcióként kisebb pohárborogatás történt a közönség soraiban, majd az est fénypontjaként a félrefordítás elhelyezését kaptuk meg: „Mi lenne, ha action közben miaúzást hallgatnánk?”. Miután lehiggadt mindenki, még utolsó kérdésként felmerült, hogyan is jutott el Joyce-hoz, hiszen az író főművének újrafordítását ő irányította. Kappanyos úgy tartja, hogy a modern ember számára az Ulysses az egyik legfontosabb könyv, amelyből ő többszöri újraolvasással mindig új értelmezést nyert ki. „Nem egyszerűen csak regény” – ahogy ő fogalmazott.
Zárásként gratulációk és köszönömök hangzottak el, majd utolsóként egy újabb Bereményi Géza által írt Cseh Tamás-dalt adott elő Mészáros Tibor, méghozzá a Dal a ravaszdi Shakespeare Williamről címűt, amely egész jól esett az est zárásaként. A program nem sokkal tíz óra után fejeződött be, majd a búcsúzások után az „E kies hazában mutass nekem / Egy oly nagy ravaszt, mint Shakespeare William!” refrént dudorászva indultunk neki az éjszakának.
A 2015-ös Alföldi-díjasok estje, Debreceni Irodalmi Napok, Bakelit Music Café, Debrecen, 2015. október 20.
A fotókat a Tetszik Debrecen oldal készítette.
